A kicsikkel gyakran előfordul, hogy a valóságot nem tudják világosan elkülöníteni az álomtól vagy a fantáziától. Ő tényleg azt hiszi, hogy betörőt látott a függöny mögött, vagy hallotta valakinek a lépteit az ajtónál.

A gyermekkori magatartási rendellenességek közül kétségkívül az antiszociális cselekedetek kavarják a legnagyobb indulatokat. A lopás, hazudozás, csavargás és verekedés a környezet számára sokkal nehezebben fogadható el, mint más viselkedési zavarok, pedig ezeknek a problémáknak a kezelése is nagyfokú érzékenységet és odafigyelést igényel. Mielőtt hazugnak neveznénk egy gyereket, először is meg kell győződnünk róla, hogy szándékosan akar-e becsapni minket, vagy csak a fantáziája túl élénk és színes. A kicsikkel gyakran előfordul, hogy a valóságot nem tudja világosan elkülöníteni az álomtól vagy a fantáziától: tényleg azt hiszi, hogy betörőt látott a függöny mögött, vagy hallotta valakinek a lépteit az ajtó előtt. Valóban úgy emlékszik, hogy az óvó néni az ő rajzát sokkal szebbnek találta, mint a többiekét. Egy felnőtt számára ezek a történetek kis hazugságoknak tűnnek, de egy gyerek még nem rendelkezik a világról kellő tapasztalattal, a józan ész még nem olyan hatékony a furcsa érzésekkel szemben, mint egy felnőttnél. Számára a vágyfantáziák vagy a félelem, izgatottság szülte érzékcsalódások nagyon is valóságosnak tűnnek.

Ne nevezzük a gyereket hazugnak!

A legtöbb gyerek őszintén és szabadon beszél az érzéseiről és vágyairól. Mivel az elmesélt történetek gyakran valószerűtlenül színesnek és túlzónak hatnak, a felnőtt nem hiszi el, amit hall és a gyereket hazugnak nevezi. Nem veszi figyelembe, hogy a gyermek a vágyakat és a valóságot nem különíti el, nem feltétlenül arról beszél, ami volt vagy lesz, hanem arról is, ahogy lennie kellett volna vagy ahogy jó lenne, ha a dolgok alakulnának. Ha a kicsiket egy ilyen helyzetben megszégyenítjük, az egész érzelmi fejlődésükben elakadást okozhat. A megszégyenített gyerek elveszíti bizalmát bennünk, abban, hogy mi megérthetjük az ő érzéseit és vágyait. Ugyanakkor az önbecsülése is sérül; úgy érzi, azok a vágyak és félelmek, melyekről a színes történetekben mesélt, a felnőttek számára valamiért elfogadhatatlanok. Ha ez a kölcsönös bizalmatlanság kialakul, a szülők az idősebb testvért vagy az óvó nénit kezdik kérdezgetni, hogy mi is történt valójában. Ez tovább ront a helyzeten. Olyan anyuka vagy apuka is van, aki nyilvánosan felhívja az ismerősök figyelmét arra, hogy ne higgyék el a gyerek történeteit. Ilyen légkörben a kicsi kételkedni kezd saját ítélőképességében, abban, hogy képes megérteni a vele történteket. Már maga sem biztos benne, hogy mit érez és gondol. Fokozatosan elbizonytalanodik és inkább meg se szólal, nehogy megint leszidják és hazugnak nevezzék.