Május 25-én negyedik alkalommal került sor a digitális pedagógia gyakorlatával foglalkozó szakmai tanácskozásra, hiszen már két digitális nemzedék és két digitális pedagógus konferenciát tudhatunk magunk mögött. Mindegyik esetben szerepelt a programban egy-egy kerekasztal beszélgetés is. Elhangzott ezek keretében számos izgalmas kérdés, felvetődtek lényeges problémák, remélhetőleg akadtak olyanok a hallgatók, illetve nézők között, akik ezeket tovább is gondolták.

A beszélgetés szövegét 3 részben közöljük.

A beszélgetés résztvevői

Bácsi János, a Szegedi Egyetem Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskolájának igazgatója, végzettségét tekintve magyar - általános és alkalmazott nyelvész szakos. Az ingyenesen letölthető Beszédmester című szoftver egyik fejlesztője. Ez a program rendkívül sokat segít az olvasási zavarokkal küszködő gyerekeknek, és jelentősen megkönnyíti a logopédus és a tanító munkáját.

Gergelyi Katalin, a váci Boronkaí György Műszaki Szakközépiskola és Gimnázium magyartanára. A tavalyi digitális nemzedék konferencia egyik szekciójában tartott előadást Ki veti rá a a(világ)hálóját? címmel. Interaktív irodalomkönyvével a tavalyi Pil fórum egyik díjazottja, és nyert a tavalyi Digitális pedagógus konferencia pályázatán is.

Gyarmathy Éva, az MTA Pszichológiai Intézetének tudományos főmunkatársa, több egyetem oktatója. Digitális tanácskozásaink állandó szereplője előadóként és szekcióvezetőként. Nagyon büszke a tanítványaira, akik közül többen díjat is nyertek a Digitális pedagógus konferencián. A Ki van kulturális lemaradásban? című írásában megfogalmazott gondolatok nagy szerepet játszottak abban, hogy ez a tanácskozássorozat elindult.

Knausz Imre, történelem szakos tanár, egyetemi oktató, a Miskolci Egyetem Tanárképző Központjának (volt) igazgatója, a Taní-tani internetes portál főszerkesztője. Az előző Digitális pedagógus konferencián nagy érdeklődést váltott ki a Hálóba gabalyodva című előadása. A Valóságvesztés és műveltséghiány című cikkében számos olyan kérdést felvetett, amelyik e beszélgetés során is szóba került.

Moderátor: Szivák Judit, egyetemi docens, ELTE, PPK

 

 

Az első kérdés, amivel érdemes foglalkozni, a műveltségképhez és műveltségtartalomhoz kapcsolódik. Felkészülésként elővettem a Műveltségkép az ezredfordulón című kötetet, ami a 80-as években készült, és amiben egy egészen fantasztikus iskolaképet rajzoltak meg, ahol nincsenek tantárgyak, ahol az ismeretközvetítés hagyományos módjai egyáltalán nincsenek már jelen.

Knausz Imre

Elkezdem, mert nagyon izgalmas a kérdés. Az hiszem, én leszek itt a konzervatív álláspont képviselője. Azt a mániámat szeretném bevezetőül megfogalmazni, hogy a műveltségnek, a műveltségtartalomnak van szerintem egy bizonyos stabilitása, ez az, ami a lényegét adja. Egyrészt borzasztó fontosnak tartom, hogy megmaradjon az, amit hagyományos műveltségnek nevezünk nem egyszerűen egy szűk réteg privilégiumaként, hanem széles körben. Másfelől iszonyú nagy a veszély, hogy nem marad meg. Ez a korszak, ez posztmodern világ, amelyben élünk, felfalja azt, amit hagyományos műveltségnek nevezünk.

Csak röviden szeretnék utalni arra, hogy miért tartom ezt borzasztó fontosnak. Két oldalt emelnék ki ezzel kapcsolatban. A hagyományos műveltség alapvetően egy kollektív emlékezet, és az a közösség, vagy azok az emberek, akik elvesztik ezt az emlékezetüket, rettenetes mértékben lesznek kiszolgáltatottak mindenféle manipulatív hatalomnak. Ezt gyakorlatilag látjuk is magunk körül, a környezetünkben. Másfelől pedig széthullik a közösség, ha nincsen meg az a közös tudás, az a közös nyelv, ami összetartaná.

Igazából tehát egy veszélyt szeretnék megfogalmazni, és az iskolának – véleményem szerint – erre kellene, reagálnia.

Bácsi János

Ezzel azonnal vitába is szállnék. A közös világtudás, amit nagyon sokféle módon megfogalmaztak, úgy gondolom, hogy megvolt, megvan, és meglesz, csak mindig máshová pakoljuk. Az evolúciós pszichológiával foglalkozó kutatók jó 30 évvel ezelőtt megjósolták, hogy egyszerűen ki fogjuk nőni a tudástárakat. Kezdetben semmi egyéb, csak az agyunk állt rendelkezésre, csak az volt a tudás, amit ebben tárolni lehetett. Utána megtanultuk az írást, és belepakoltuk azt a tudást, ami a fejünkbe már nem fért, a hagyományos külső tároló rendszerekbe, ezek lettek a könyvek. Ezzel nagyon sokáig ki voltunk békülve, bár már akkor is ment a pedagógiában a vita, hogy mi az igazi tudás, amit meg tudunk tanulni, vagy ami benne van a könyvekben. Ez a vita mind a mai napig tart.

A vita fokozódott, amikor a személyi számítógépek terjedésével a világtudás nagy része átkerült a személyi számítógépekbe. Azon tényleg érdemes vitatkozni, hogy ebből mennyi a kollektív tudás. És ma már rá tudunk csatlakozni a világhálóra! Míg a korábbi embereknek az volt a bajuk, hogy hosszú idő alatt jutottak kevés tudáshoz, a mai embereknek az a bajuk, hogy nagyon rövid idő alatt borzasztó sok információhoz jutnak. Ennek a feldolgozása, az ezzel való manipulálás megtanítása lenne a modern pedagógia egyik legfontosabb feladata. Azt kell megtanítani a gyereknek, hogy mind a négy tudástárral tudjon optimálisan bánni, mindig ahhoz nyúlni, ami a leghatásosabb.

Gyarmathy Éva

Eljött az ideje, hogy megkülönböztessük a tudást és a műveltséget. A műveltség szó (eredetileg culture) a magyar fordításban is a földművelést jelenti. Egy ideig ez megoldható volt olyan eszközökkel, amelyek utána folyamatosan rendelkezésre álltak, Ez ma már nem oldható meg. A műveltség azt jelenti, hogy gyerekek agya készen álljon a használatra: arra, hogy olyan fejlettséget érjen el, amivel azután majd megfelelő szinten tud gondolkodni.

Mi a műveltség eszköze? Az írásbeliség kultúrája számára az ötezer kötetes könyvtár volt a művelődés eszköze. Az írásbeliség előtt mi volt műveltség eszköze, mit tudtak? A sport, a mindenféle mozgás a művészet és a stratégiai játékok művelték ki az agyat. Ehhez jött a tudás. Amíg nem volt annyi tudás, addig a tudást használtuk a művelésre.

Állandó csúszásban vagyunk, hogy mi az eszköz, és mi a cél. A tudás elsajátítása a cél, a tananyag a cél, vagy pedig a tudás csak egy eszköz? Ahogy most már látjuk mind a művészet, mind a mozgás, mind a stratégiai játékok, de a könyvek maguk is eszközök voltak, amelyek késszé tesznek a tudás használatára. A tananyag is tulajdonképpen arra való lenne, hogy a gyerekeknek mint eszközt adjuk oda, hogy a gondolkodásuk fejlődjön.

A matematikát nem azért tanuljuk, mert a Thalesz tételre szükségünk lesz, nem tudom ki, mikor használt utoljára Thalesz tételt. Az egy tudás, de amit a megtanulása jelent, az az agy művelése. Most, amikor ilyen iszonyú mennyiségű tudás halmozódott fel, akkor tisztázni kell a fogalmakat. A műveltségre hatalmas szükség van, az iskolának a műveltség felépítése továbbra is feladata.

Gergelyi Katalin

Évával sok mindenben egyetértek, Imre szavaira szeretnék reagálni: veszélyben van a hagyományos műveltség, a műveltség áthagyományozása. Ez így van, de ezt tudomásul kell vennünk. Az iskola, ha a hagyomány átadására koncentrál, helyesen teszi, de sokkal fontosabb volna, ha az átadás módjára koncentrálna.

A műveltség elérhető, ma nem csak és nem is első sorban az iskolából szerzik a tudásukat a diákok. Az iskola elsődleges feladata, hogy közös hangot találjon a felnövekvő generációval.

A veszély azért is áll fenn, mert a gyerekek nem műveltebbek, de nem is kevésbé műveltek, mint voltak ezelőtt jó pár évvel. A nálam idősebb generáció sem művelt, ha az országos átlagot nézünk. Nem gondolom, hogy eddig sikeres lett volna a tudás, a kollektív tudás átadása. Az új generációnak viszont van egy csomó eszköze, amivel akár sikeresebb lehet. A veszély fennáll, de a legnagyobb veszély, ha megmaradunk a hagyományos tudás-átadás igénye mellett, és nem vesszük figyelembe, hogy ma már evvel egészen mást kell kezdeni.

Bácsi János

Abban látok még nagy problémát, hogy nem tudjuk tisztázni még a pedagógiában sem, hogy mit értünk tudás alatt. A genetikailag kódolva velünk született tudást, amit csak szolid határok között fejleszthetünk? Vagy azt az általános tudásképet, ami minden létező környezeti hatására kialakul? Vagy azt, amit az iskolai tantárgyak kapcsán megpróbálnak nekünk megtanítani? A tudás ennek a három tudástípusnak az összessége. Árnyaljuk ezt tovább! Milyen tudást akarunk? Deklaratív tudást, tehát elméleti tudást, ami szabálytudást jelent? Vagy a procedurális tudást, a miként tudást, hogy valamit meg tudjak csinálni? Ennek az arányaival van óriási probléma. A deklaratív tudásban a magyar gyerekek változatlanul a világelsők között lennének, ha mérnének ilyet, csakhogy ma nem erre van szükség.

De nem csak a mikéntben kellene váltani, hogy hogyan adjuk át, hanem abban is, hogy mit adjunk át. Ha létezik tényleg olyan, hogy kompetenciaalapú oktatás, annak a valós életről kellene szólnia minden pillanatában.