Gyerek: „A szegénység ott kezdődik, amikor egy családban nem tudnak jóllakni

Szeretettel köszöntelek a Kölyökbázis közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 526 fő
  • Képek - 538 db
  • Videók - 186 db
  • Blogbejegyzések - 678 db
  • Fórumtémák - 17 db
  • Linkek - 85 db

Üdvözlettel,

Kölyökbázis vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Kölyökbázis közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 526 fő
  • Képek - 538 db
  • Videók - 186 db
  • Blogbejegyzések - 678 db
  • Fórumtémák - 17 db
  • Linkek - 85 db

Üdvözlettel,

Kölyökbázis vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Kölyökbázis közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 526 fő
  • Képek - 538 db
  • Videók - 186 db
  • Blogbejegyzések - 678 db
  • Fórumtémák - 17 db
  • Linkek - 85 db

Üdvözlettel,

Kölyökbázis vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Kölyökbázis közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 526 fő
  • Képek - 538 db
  • Videók - 186 db
  • Blogbejegyzések - 678 db
  • Fórumtémák - 17 db
  • Linkek - 85 db

Üdvözlettel,

Kölyökbázis vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

„A szegénység ott kezdődik, amikor egy családban nem tudnak jóllakni”
Osztályfőnöki óra a szegénységről és a gazdagságról
 A 12 évfolyamos iskola 9. évfolyamába járó tanulókkal (ez a harmadik gimnáziumi osztály) a szegénységről, a különböző anyagi helyzetben lévő gyerekek közötti problémákról és a szegénység társadalmi kezeléséről beszélgetett T.-né V. Klára osztályfőnök.

Osztályfőnöknő: Talán emlékeztek rá, tavaly ilyenkor, ezeknek a beszélgetős óráknak az egyikén hosszan beszélgettünk a szegénységről, a gazdagságról. Nagyon sok érdekes dolgot meséltetek arról, hogy ki mit gondol a szegénység okairól, kit tekint gazdagnak, egyáltalán miként szeretne gazdag lenni. Ma nagyjából ugyanezt a témát folytatnám, de szeretném, ha arról is beszélgetnénk, hogy mit lehet, mit kellene tenni a társadalomban egyre jobban látható szegénységgel. Kinek mi a véleménye, hogyan alakítsuk a mai két óra témáját?

K. Tamás: Szerintem beszéljünk arról, hogy mit lehetne tenni a hajléktalanokért. Egyre többen vannak, és Pesten minden utcasarkon van egy-két hajléktalan.

M. Mária: Ha bemegyünk a körtérre és leszállunk a buszról, a SPAR élelmiszerbolt mellett egy egész hajléktalan társaság van, akik kiraknak mindenféle ócska kacatot, hogy vegyük meg. Nagyon lerobbant figurák, látszik, hogy alkoholista a legtöbb, büdösek, nem mosakodnak. Számomra ijesztőek ezek az emberek, elfordítom a fejem, ha arra járok.

T. Ákos: Ez szerintem nagyon rossz taktika, mert attól még ott vannak, bár bevallom, nekem is erőfeszítésembe kerül, hogy rájuk bírjak nézni. Anyukám is így van vele, a múltkor azt mondta, amikor egy aluljárón jöttünk keresztül, hogy el kellene rejteni ezeket az embereket, mert a külföldiek azt fogják gondolni, hogy az egész ország ilyen szegény.

Á. Kata: Szerintem a hajléktalanokat nem szabad összekeverni a szegénységgel, a szegényekkel. A hajléktalanok a szegénység legvégső részét jelentik. Sok jómódú emberből lesz hajléktalan, mert esetleg iszik, és a felesége kiteszi. A szegények nagyobb része eleve nyomorba születik, mégis fenntartja az életét, gyereket nevel. Nagyon sok szegény ember rengeteget dolgozik azért, hogy valahogy enni adjon a gyerekeinek, ruhát vegyen. A hajléktalanok feladták, egész nap ott fekszenek az aluljárókban, már nincs erejük rendesen dolgozni.

Osztályfőnöknő: Úgy érted ezt, hogy a hajléktalanok közül sokan maguk felelősek a sorsukért, szemben a szegényekkel, akik nem tehetnek szegénységükről?

Á. Kata: Így azért ez nem igaz, de sok hajléktalan felelős azért, hogy az utcára került, bár sok olyan szegény is van, aki maga is tehet a sorsáról.

Osztályfőnöknő: Úgy érzem, hogy mindaddig kicsit a levegőbe beszélünk, amíg nem próbáljuk tisztázni, ki mit ért szegénységen és gazdagságon. Ami az egyik ember számára nagy szegénység, az a másik számára lehet, hogy gazdagságnak, de legalábbis normális anyagi háttérnek tűnhet. Szerintetek ki a szegény ma nálunk, 2004-ben Magyarországon?

C. Péter: A szegénység ott kezdődik, amikor egy családban nem tudnak jóllakni, amikor nincs pénz arra, hogy kifizessék a közös költséget, fűtést.

L. Sonja: Az is szegénység, ha nincs pénz normális bútorra, cipőre, ruhára, főleg ha a gyerekre nem tudnak rendes ruhát adni.

N. Balázs: A jóllakás sem mindegy, mert ha nem jut legalább hétvégén jobb ételekre, mondjuk csirkére, kólára, a gyereknek üdítőre, a szülőknek sörre, az már szegénység.

K. Tamás: Az is szegénységet jelent, ha nem tudnak könyvet venni, legalább egy évben egyszer színházba menni, meg együtt elmenni nyaralni. Ha külföldre nem is, de legalább a Balatonra vagy valamilyen faluba, üdülőhelyre legalább egy hétre.

M. Mari: Szerintem ezek már inkább luxusdolgok, csak az a szegénység, ha nincs pénz normális kajára, és már a turkálós cuccot sem bírja kifizetni a család. Főleg, ha a fizetés előtt egy héttel kölcsön kell kérni vagy bankkártyáról A-hitelt kell levenni, amit aztán levon a bank, amikor megjön a fizetés.

S. Erzsi: A munkanélküliség a szegénység, ha egy családban mind a két szülő munkanélküli, sőt az egyik már csak segélyt kap a városházáról, ez a szegénység.

Osztályfőnöknő: Hát ezt egészen felnőtt módon összeszedtétek. Most nagyon kényes kérdést fogok feltenni, kicsit félek is tőle, de tegnap este, amikor gondolkodtam azon, hogy a szegénység kapcsán miről is fogunk ma beszélgetni, elhatároztam, hogy megkérdezem: van-e köztetek, aki úgy érzi, hogy ő szegény. Egyáltalán meg lehet-e ezt kérdezni?

C. Péter: Szerintem nem lehet. Aki igazán szegény, az szégyelli. Mindenki inkább többet mutat annál, mint ami otthon tényleg van. Ebben az osztályban szerintem több olyan gyerek van, aki szegény, de a szülei megpróbálják megadni neki is, amit tudnak, s így eltussolódik a szegénysége. Ezek a gyerekek is jó ruhába járnak, igaz, hogy kínai, de azért jónak, divatosnak látszik. Ráadásul ők inkább dicsekednek azzal, hogy nekik van jó pólójuk, nadrágjuk, cipőjük.

Osztályfőnöknő: Péter, te érett, sok tekintetben az átlagnál érzékenyebb gyerek vagy, szerinted – név nélkül – van e az osztályban olyan társad, aki szegény?

C. Péter: Nem is egy van, de titkolja. Szerintem mindannyian tudjuk, kik azok az osztálytársaink, akiknek a családjában anyagi gondok vannak. Bár ezek a gondok nem olyan súlyosak, nem arról van szó, hogy éheznek, csak sokkal szegényebbek az átlagnál, illetve vannak gyerekek, akik az átlagnál sokkal gazdagabbak.

M. Éva: Ez elég nehéz dolog, mert sok gyerek szégyelli azt, ha nem tudják a szülei megvenni neki azt a nadrágot, pólót vagy mobiltelefont, ami a gazdagabb gyereknek megvan. Az én anyukám le van százalékolva, elég kevés a nyugdíja, apukám sokáig volt munkanélküli-segélyen. Volt úgy, hogy nagymamáék adtak pénzt, meg kölcsönt vettünk fel. Nem is igen kérhetek mobilt, mert anyukámnak sincs, apunak van, mert a cége adott neki, hogy a teherautója elérhető legyen. Én is szeretnék jobb ruhákat, de nem merek otthon kérni, az is sok, amit anyuék rám költenek.

Osztályfőnöknő: Évi, érezted, hogy ebből problémáid adódnak az osztályban?

M. Éva: Volt úgy, hogy a Sonja mondta, hogy ezt a béna nasztrót már ne vedd fel, mert ez nem menő. Én meg mondtam, hogy tudom, de anyuék nem tudnak másikat venni.

Osztályfőnöknő: Érezted, hogy ezért lenéznének, kirekesztenének a társaid?

M. Éva (sírással küzdve): Azt nem, de például év elején nagyon rossz volt, amikor azok a gyerekek, akiknek a szülei jobban állnak, balatoni meg tengeri nyaralásokról hoztak be képeket, meg CD-t, és mesélték, milyen jó volt nekik.

Á. Kata: Ebben baromi igaza van Évinek, szerintem van egy klikk az osztályban, akik idetartoznak, azoknak a szülei jobban állnak, jó mobiljuk van, jó cuccaik vannak, a családnak autója van, nyaralni járnak. Nem mondom, hogy ők lenézik a szegényebbeket, de természetes számukra az, ami több gyereknek nem az.

Osztályfőnöknő: Kata, én úgy tudom, hogy te jó körülmények között élsz otthon, egyébként szinte mindegyikőtök helyzetét ismerem, hisz ez a kötelességem, ezért vagyok osztályfőnök. Te tagja vagy ennek a csapatnak, a jobb módú gyerekek csapatának?

Á. Kata: Nem, mert olyan megalázónak érzem azokkal szemben, akik rosszabb helyzetben vannak. Egyébként engem anyuék egyáltalán nem kényeztetnek el. Mondjuk abban igen, hogy megkapok sok könyvet, színházba, moziba elég sokat mehetek velük, nyaralni is, de cuccokban, mobilban nem. S nem is érezném jól magam, ha fitogtatnám, hogy gyógyszertárunk van. Apu és anya 12 órát dolgoznak naponta, s van úgy, hogy a testvéremmel mi is lemegyünk pakolni, ha éppen délután jön egy teherautónyi áru. Szerintem a szüleim jobb anyagi helyzete nem az én érdemem. Többször voltam kint a családunk Németországban élő rokonainál, akik orvosok, gyógyszerészek. Innen mentek ki a háború után. S azt láttam, hogy a német unokatestvéreim is eléggé rövid pórázon vannak tartva. Nem cserélgetik sűrűn a szüleik a telefonjaikat, nem járnak extra ruhákba, s ők is keményen dolgoznak a szüleik patikájában. Nekem az a véleményem, hogy nagyon sok olyan gyerek van, akinek egyáltalán nem olyan jómódúak a szüleik, de kicsikarják tőlük a jó, drága cuccokat, a divatos holmit. Úgy látom, sokkal inkább arról van szó, hogy a szegényebb vagy átlagos helyzetben lévők szeretik többnek mutatni magukat, mint fordítva. A gazdagabb nem játssza el a szegényt.

J. Zoltán: Szerintem az osztályban nincsen igazán szegény gyerek. Ha szegénységnek a hajléktalanságot, az éhezést tekintjük.

C. Péter: Én is ezt gondolom. Az nem igazán szegény, akinek a szülei bírják, hogy gimnáziumba járjon a gyerekük. Azért ebben az osztályban minden gyereknek van mit ennie, ruhája, könyve, sok gyereknek mobilja, DVD-, CD- vagy mp3-as lejátszója, sokaknak márkás hátizsákja.

Osztályfőnöknő: Ha jól értelek benneteket, ti az éhezést, a hajléktalanságot tekintitek a szegénység fő ismérvének. Én azért másként látom ezt, én azt is szegénynek tekintem, akinek ugyan van lakása, de egyre kevésbé vagy egyáltalán nem tudja fenntartani, akinek nincs semmi tartalékpénze, aki nem tudja kiváltani a gyógyszerét, ha az orvos felírja neki. De az is szegény, aki ugyan mindennap eszik, de nagyon ritkán jut pénz húsra, gyümölcsre, s akinek a táplálékát zömében a zsíros kenyér, a krumpli, a tészta, esetleg egy kevés szalonna jelenti. De sok más jellemzője is van a szegénységnek, például azt is szegénységnek kell tekinteni, ha valakinek sohasem telik arra, hogy új ruhát vegyen – még ha kínait is –, aki csak mások levetett holmijait hordja, akinek nincs pénze arra, hogy könyvet vegyen, hogy legalább egyszer egy évben elmenjen színházba, vagy akinek sohasem telik arra, hogy a szabadsága alatt kimozduljon a lakásából.

G. Róbert: Ha így nézzük, akkor nagyon sok szegény van, mert nyáron a fél lakótelep itthon volt, nem tudtak a honpolgárok elmenni a Balatonra vagy a Velencei-tóra, mert már a vonatjegy és a strandbelépő egy családnak több ezer forint, s akkor még nem ettek egy fagyit, nem ittak egy kólát vagy sört sem.

S. Erzsi: Szerintem is sok a szegény ember, csak valahogy úgy maguknak is szégyellik bevallani, hogy szegények. Az én anyukám szokta mondani, hogy ő másokhoz képest szegény, mert a kolléganői elutaznak Görögországba, van, akinek van egy telke itt a környéken, és van rajta kisebb nyaraló, és ott pihen. Anyu magának csak a turkálóban vesz ruhát, apunak kínai boltban, nekem meg a húgomnak az Auchanban, TESCO-ban. De őszintén mondom, nem érzem magunkat szegénynek, még akkor sem, ha időnként apu kölcsönkér vagy hitelt vesz fel a bankkártyájára. Apu különösen nem érzi szegénynek magát, neki fontos, hogy meglegyen a napi cigi, sör hétvégén, akkor már boldog. Színház, mozi egyáltalán nem érdekli. S ha lenne pénze, akkor sem menne el nyaralni, mert utálja az ilyesmit. Nincs igénye ilyen dologra, s ezért ha nem is jut rá pénze, nem érzi szegénynek magát azért, hogy nem mehet el.

B. Tímea: Szerintem az emberek nagy részében azért nincs igény ilyen luxusabb, elitebb dolgokra, mert így nem kínozza őket az, hogy nem futja a pénzükből. Az én szüleimnek sem telik ilyen dolgokra, mivel hárman vagyunk. Ők ki tudják fizetni a rezsit, nekünk megvesznek mindent, de színházba, nyaralni szinte soha nem mennek, s a saját ruhájukon spórolnak. Nagyon kuporgatni kell, hogy nekünk vegyenek valamit, meg a hó végén is legyen még kajára. Magyarul sem nekünk, sem nekik nem futja arra, hogy élvezzünk is valamit az életből. És ez nem rózsás érzés, mert nekem is rossz, amikor mások nyaralásának a képeit nézik szünetben, s ráadásul érzem, hogy lenéznek azért, hogy én kis csóró vagyok ugyanúgy, mint mások az osztályból.

R. Attila: S szerintetek ez szegénység? Mert szerintem ez egy jó élet a hajléktalanokhoz meg a kunyhóban lakó romákhoz képest. Akiknek a fele persze oka annak, hogy ilyen nyomoros az élete, meg azok is, akik elisszák a pénzt.

Á. Kata: Szerintem azért tűnik szegénységnek, mert ma már egyre többen vannak, akik baromi gazdagok, akiknek három autójuk, fedett uszodás, teniszpályás házuk van, hétvégén átugranak valami spanyol szigetre ….

(Valaki megszólal): Ibizára.

Á. Kata: Ebédelni és úszni egyet. Az, ami régen jólét volt, az ma ebben a helyzetben sokak számára szegénység. És ez idegesít sok embert, aki egyébként elégedett lenne a sorsával.

C. Péter: Én is ezt akartam mondani, meg azt is, hogy sok ember azért nem érzi magát szegénynek, mert lelkileg gazdag, nem fontos neki az, ami a többi embernek fontos, tehát nem akar szuper házat, autót, beéri a kínai piacos ruhával vagy még a turkálóval is. Azt látom, hogy a hívő emberek sokkal jobban el bírják viselni, hogy nem élnek olyan jól, sőt a gazdagokhoz képest szegényen élnek. S ők azok, akik szegényebben is adakozóbbak a náluk még szegényebbek számára.

Zs. Tamara: Szerintem is azért érzi sok ember magát szegénynek, mert nagyon sok lett a gazdagabb ember, ráadásul olyanok, akik nem a két kezük munkájával gazdagodtak meg, hanem ügyességgel, azzal, hogy kitúrták a szegényebbeket a munkahelyükről, a földjeiket megvették. Például ismerek olyan vállalkozó embert a nagynénémék falujában, aki azzal lett gazdag, hogy felvásárolta olcsón a földeket, s most nagyon kevés fizetésért dolgoztatja a falusiakat.

N. Balázs: Szerintem nem lehet elítélni azt, aki gazdag lett. Inkább példaként kell állítani, mert a paraszt miért adta oda a földjét olcsón. A vagányok mindig előbb lépnek egy perccel, mint a butábbak, az átlag. Valakinek ügyesnek kell lennie.

Zs. Tamara: Hát én ezzel baromi nem értek egyet, épp az lenne a miniszterek meg a parlamenti képviselők dolga, hogy ezt megakadályozzák. Egyesek meggazdagodásával együtt sokak lettek szegények.

N. Balázs: Erre mondják, hogy farkastörvények vannak.

L. Ágnes: Tamarának adok igazat, mert nem lenne szabad megengedni, hogy valaki, aki ügyeskedik, nagy vagyont gyűjtsön, s ezzel szinte rabszolgatartóvá válik, mert falun, akinek nagy birtoka van, az majdnem úgy bánik az ott élő emberekkel, mint régen a földesúr a jobbágyokkal. Mert ha máshol nem tud dolgozni, akkor annyi fizetésért megy el, amennyit a földbirtokos tud fizetni. De városban is ez a helyzet, aki megvette a gyárakat, az keveset akar fizetni a szegényeknek, s azok még szegényebbek lesznek. S kezdik joggal irigyelni a gazdagokat.

Osztályfőnöknő: Biztosak vagytok benne, hogy minden gazdagnak számító ember becstelen úton jutott a vagyonához? S itt óhatatlanul fel kell tenni a kérdést, hogy kit is tekintethetünk gazdagnak. Hiszen egy bizonyos anyagi helyzetből szemlélve én a magam 145 ezer forintos közalkalmazotti bruttó béremmel gazdag vagyok a 35 ezer forintos nyugdíjat kapó idős nénihez képest, aki a gyógyszertárban nem tudja kiváltani a 2500 forintba kerülő szívgyógyszerét. Kata szülei viszont nekem tűnnek gazdagnak, de a 100 leggazdagabb magyar bármelyike – már megbocsáss Kata – csak legyintene arra a gyönyörű patikára, ami a tietek.

Zs. Tamara: Szerintem egy bizonyos gazdagsági fokon túl mindenki becstelenül jutott a vagyonához. Különösen a politikusok meg a külföldiek, akik nagyon olcsón vették meg a magyaroktól a gyárakat, a földeket azért, mert mi magyarok szegény ország voltunk. S ezért lett annyi hajléktalan meg szegény, mert a magyarokat kiszorították a gyárakból. Például azt hallottam anyukáméktól, hogy sok gyárat az izraeliek vettek meg, s az itteni rokonaik vezetik azokat, s ezért a zsidók most megint a gazdagok közé kerültek.

T. Ákos: Ez rasszizmus, jó, hogy nem azt mondod, hogy a romák a leggazdagabbak Magyarországon.

V. Andrea: Én hallottam, hogy a romák között vannak nagyon gazdag emberek, kereskedők, akik a saját fajtájukból gazdagodnak meg, részben azzal, hogy olcsón dolgoztatják őket a saját cégeikben, részben azzal, hogy pénzt adnak nekik, és sok kamatot kell a szegényeknek visszafizetniük.

P. István: Az ilyen gazdag romáknak kellene a sok szegény romának munkát is meg segélyt is adniuk. A gazdag magyaroknak meg a magyar szegényeknek kellene segítséget adni.

R. Attila: Szerintem azért van szegénység, mert az emberek önzők, s a kicsit jobb módúak nem akarnak a vagyonukból pénzt adni a szegényebbeknek, mert mindenki felfelé szeretne menni a ranglétrán. Aki épphogy megél, az is kicsit jobban szeretne élni, akinek már van egy vállalkozása, amelyikből kivesz havi száz-kétszázezer forintot, az félmilliót akar keresni és azt elkölteni.

M. Mária: Régen úgy lett valaki gazdagabb, hogy félretett egy kicsit a fizetéséből, és gyűlt, gyűlt a bankban a pénz, aztán a gyereke hozzátett. Ma ez nem így van, ma vagy egyszerre, gyorsan lesz gazdag valaki, vagy szegény marad. Fizetésből nem lehet gazdagabb lenni.

S. Erzsébet: Ez azért van, mert ma az emberek nagy része csak annyit keres, amennyi a megélhetéshez elég vagy még ahhoz sem, s az embereknek csak egy ici-pici része keres annyit, amennyiből be lehet tenni a pénzt bankba vagy például üzleti vállalkozásba, amely nagy hasznot hoz. Gazdagnak lehet lenni még örökségből meg abból, ha a szülők vesznek üzletet a gyereküknek. A maga erejéből csak kevés fiatal tud gazdag lenni. Klári néni kérdezte, hogy mi a gazdagság. Szerintem az a gazdag, aki ha vett egy jó lakást és autót, még marad annyi pénze, hogy vegyen egy üzletet, de nem egy ilyen házaljás butikot, hanem egy nagy boltot benn, Pesten, a MOM-parkban vagy a Mammutban, jó áruval.

N. Balázs: Szerintem az autókereskedés jó, tök olcsón megvenni a használt autót, és sokért eladni, ebből lehet meggazdagodni. Vagy a maffia tagjának lenni. Kulcsár Attila meg a vele kapcsolatban lévő pénzváltók, rendőrök gyorsan meggazdagodtak, s néhány évig király volt mindegyikük.

Osztályfőnöknő: S szerintetek megéri ilyen áron gazdagnak lenni?

N. Balázs: Meg, mert egyrészt nem minden maffiaembert csuknak le, el lehet tűnni külföldre, s ha lefizeti a nemzetközi rendőrséget, akkor el tud menni olyan országba, ahonnan nem adják ki, másrészt, amíg nem bukik meg, addig jól él, harmadrészben el is tud dugni Mexikóban vagy Argentínában egy pár milliárdot, s akkor, amikor kijön a börtönből, van mihez nyúlni.

T. Ákos: Ez a tévésorozatokban van, látod, hogy Kulcsár Attila is lebukott. Meg erre az erkölcsileg nulla dologra nem lehet építeni. Szerintem nem fontos ez a csúcsgazdagság, én akkor is elégedett lennék, ha felvennének egy jó egyetemre, s mérnökként dolgozhatnék, s megelégednék annyi keresettel, amennyiből el tudom magas szinten tartani a családom. Nem mondom, hogy nem örülnék annak, ha lennének részvényeim abban a cégben, ahol dolgozom, s abban gyűlne a pénzem. De milliárdos vagy akár százmilliós vagyonos nem szeretnék lenni.

C. Péter: Én sem szeretnék ennyire gazdag lenni, én semmi másért nem szeretnék picit vagyonos lenni, csak azért, hogy segíthessek a nagyon szegényeknek. Már az előbb jelentkeztem, de nem kaptam szót. Azt akartam mondani, hogy a magyarországi és a nyugat-európai gazdagok között az a különbség, hogy ott sokkal jobban adakoznak a gazdagok a szegényeknek. Sőt a nem is olyan gazdagok, hanem az átlagos jövedelműek is sokkal inkább adnak pénzt a szegényeknek. Alapítványokat hoznak létre, és abba fizetnek, itt még a jó helyzetű emberekben sincs jó érzés arra, hogy adakozzanak. Mondtam, hogy a szegényebb, de éppen nem éhező nyugdíjasok, öregek, a fiatalabb hívő emberek adakoznak. A vállalkozók nem, mert azt mondják, hogy ők sokat dolgoznak, miért nem dolgoznak a hajléktalanok, a szegények is. Én voltam már gyűjtésen, ruhát, ágyneműt még csak adnak, de pénzt nagyon kevesen, pedig jó házakba mentünk, olyanokba, ahol lehetett látni, hogy jól állnak anyagilag.

S. Erzsi: A hajléktalanoknak tényleg nem szívesen adnak, a beteg gyerekeknek inkább.

Osztályfőnöknő: Szerintetek mi ennek az oka? Miért nem adnak az emberek a hajléktalanoknak, a nagyon elesett szegényeknek, a romáknak?

S. Erzsi: Mert az emberek zömének tényleg annyi pénze van, hogy megéljen, meg azért sem, mert nagyon sokan azt gondolják, hogy a hajléktalanok legnagyobb része azért olyan, amilyen, mert iszik, mert nem akar dolgozni. Nagyon sok hajléktalan fiatal, sokuk tényleg dolgozhatna. De nem fogadják fel őket, mert koszosak, büdösek.

L. Sonja: Miért adjon az ember annak, aki iszik, kábítózik, s ettől tök le van pusztulva. Végül is ő tehet róla, hogy az utcán kell aludnia. Nem mi, akik rendes emberek vagyunk.

C. Péter: Nagyon sok hajléktalan szeretne dolgozni, de nem kap munkát, mert nincs lakása. Kevés az olyan otthon, amelyik befogadja őket.

M. Éva: Én sajnálom őket, volt úgy, hogy a zsebpénzemből adtam olyan fiúnak, aki mondta, hogy egy napja nem evett.

C. Péter: Nagyon sok plébánián, főleg ahol sok a hajléktalan, a tisztelendők, a reformátusoknál a tiszteletesek a híveket felvilágosítják a hajléktalanokról, arról, hogy mi vezet oda, hogy nincs lakásuk, családjuk. Van olyan atya, sokan ismerik, Kozma Imre, aki hajléktalanotthonokat hozott létre, segélyekből, adakozásból tartják fenn ezeket. Ez jó megoldás.

L. Sonja: Oké, aki akar, adjon, de attól én nem vagyok rosszabb ember, hogy nem adok, mert nekem is kevés van. Nem vagyok önző ezért.

Á. Kata: Mindenki maga dönti el. A szüleim rendszeresen adnak a Máltai Szeretetszolgálatnak gyógyszert ingyen, de hát van egy határa ennek is. Apukám, aki hívő ember és sajnálja, szereti ezeket az embereket, azt szokta mondani, hogy ezt az államnak kellene megoldania.

C. Péter: Ezzel egyetértek, de szerintem az is fontos lenne, hogy minél több embert megvédjenek attól, hogy lelkileg, anyagilag lesüllyedjen, hogy az utcára kerüljön.

Zs. Tamara: Mivel lehet megvédeni az alkoholista, toprongyos, dolgozni nem akarókat attól, hogy lesüllyedjenek?

G. Robi: Már régóta akarok szólni. Nem azzal segítesz igazán, ha mindig eltartod őket, hanem azzal, ha munkára fogod őket.

Zs. Tamara: De ha ezek zöme nem akar dolgozni, mert lejmolva, kéregetve is megél. Mindig tiszta ideget kapok, amikor sajnálni kell ezeket az embereket.

Á. Kata: Senki nem mondta, hogy kötelező sajnálni, adni, az ember lelkiismeretére van bízva, hogy akarsz-e segíteni vagy nem.

C. Péter: Ha szeretettel fordulunk feléjük, akkor hálásak, s nemcsak anyagilag kell segíteni nekik, hanem lelkileg is. Ha enni kapnak, ha gyógyszert kapnak, az sokat segít, de a lelkükkel való törődés a legfontosabb. Attila atya Kozma atya munkatársaként télen sokat beszélget velük a melegedőkben, de apácák, szerzetesek is sokat beszélgetnek velük. Ezeknek az embereknek az lenne fontos, hogy ne vesse meg őket az emberek többsége.

Zs. Tamara: Te C., mitől van neked ekkora lelked? … Egyszerűen nem hiszem el, hogy ezeket az embereket komolyan lehet szeretni.

K. Tamás: Én kedvelem C.-t ezért, s valahol én is elmennék olyan munkára, ahol ezeknek a szegényeknek lehet segíteni. Egyébként attól, hogy valaki szegény, még nagyon értékes ember lehet. A nagynéném mesélte, hogy az ő közelükben egy pincében él egy hajléktalan, aki matematikus volt, de alkoholista lett, s kirúgták az egyetemről, meg a felesége is.

Zs. Tamara: Most akkor ki a hibás? Én, az apám, az ofő vagy a pasi, aki tök alkoholista lett, s nyilván kinyírta magát, a családját. Most miért kell őt szeretni? Kivéve C.-t. Miért nem lett a te papád hajléktalan vagy az enyém?

M. Éva: De ha az lett, akkor segíteni kell neki, mert ő is ember. Miért nem azokon akartok segíteni, akiknek van öt gyerekük, tiszták, s azért szegények, mert az öt gyereket el kell tartani? Miért pont a hajléktalanokat?

Á. Kata: Senki nem mondta, hogy csak a hajléktalanokat kell segíteni. De én úgy érzem, de nem biztos, hogy igazam van, a sokgyerekes, de kulturált családokon sokkal könnyebb segíteni, mint a hajléktalanokon vagy a roma szegényeken. Egy tiszta körülmények között élő ötgyerekes családnak annyi a problémája, hogy nehéz eltartani a gyerekeket egy fizetésből vagy még kettőből is, ha átlagemberek, ha nem jómódúak. Ott nincs olyan probléma, hogy nem tanulnak a gyerekek, nem kapnak rendesen kaját. Csak a szülők nehezen élnek. A roma szegényeknél sokkal súlyosabb a családi probléma, mert igénytelenek, műveletlenek. A hajléktalanoknál az a legnehezebb, hogy lelkileg is összetörtek, meg megbetegszenek az utcán. Hamar meg is halnak.

Zs. Tamara: Vagyis az ötgyerekes szegény családon, akik normális fehér emberek, lehet segíteni, a hajléktalanok nagy részén meg nem, mert már tönkrementek, a romákon se, mert ők meg ostobák.

K. Tamás: Na, ez a leghülyébb mondat, amit ma mondtál.

M. Mari: Miért hülye, azért, mert nem álszent, mint ti? Baromi könnyű tök jó életből sajnálkozni a hajléktalanokon. Aki alkoholista, magát pusztítja le, azt miért kell pátyolgatni?

K. Tamás: Szerintem egyrészt nem mindegyik hajléktalan alkoholista, mert pénze sincs piára. Másrészt nem biztos, hogy ki lehet bírni másként, mint részegen azt, hogy nincs lakásod, családod, hogy minden munkahelyről elküldenek.

M. Mari: Nézd meg a körtéren vagy a Blaha aluljáróban este, hogy milyen dizsi van a hajléktalanok között! Olyan vidám a társaság, de a Deák téren is van egy társaság, a külföldieknek akarják az újságjukat eladni. Jó üzleti érzékre vall. Az én szüleim meg a tiéd meg húznak egész nap. Nem érzed, hogy milyen fonák ez? Te olyan embereket védsz, akik maguk okozták a maguk lepukkanását. Miért kell akkor őket sajnálni, miért vonjon el egy család a gyerekeitől akár egy százast is ezeknek? Abból lehet egy csokit venni.

K. Tamás: De ha nem adsz nekik, akkor betörnek hozzád vagy elpusztulnak, s akkor már te is felelős vagy a halálukért.

Osztályfőnöknő: Elmondhatom a véleményem én is? Mivel lassan vége a mai beszélgetős órának, szót kell kérnem. Az első mondandóm: javul a vitakultúrátok, s nő az érzékenységetek. S az sem baj, ha Tamara és Tamás, mint rendesen, megint összevesztek. Két külön világ viaskodik egymással. Én azt mondom, hogy akiben van erő, hogy segítsen a szegényeken, az elesetteken, az segítsen, akiben nincs, aki elfordítja a fejét, ha szembesül ezekkel a problémákkal, például a hajléktalanokkal, az fordítsa el a fejét, de azért egy pillanatig legyen lelkiismeret-furdalása. Azt érdemes megtanulni, hogy az ember akkor lehet nyugodt, akkor élvezheti a saját életét, jólétét, aki gazdagnak tartja magát, az a saját gazdagságát, ha a maga erejéhez mérten segít az elesett, szegény embereken, akiknek a köre jóval szélesebb, mint a hajléktalanoké. Amit én ennél is fontosabbnak érzek, hogy itt az osztályban, az iskolában el kellene kerülni azokat a feszültségeket, amelyek abból fakadnak, hogy nagyon különböző anyagi helyzetben élő gyerekek, tanulók járnak, élnek együtt. Én megdöbbentem azon, hogy a nyári szünet után elkülönült klubot alkottak azok, akik előkelő tengerpartokon nyaraltak, s azok, akiknek erre nem volt lehetőségük, és ettől – joggal – rosszul érezték magukat. Mint ahogy azon is elgondolkodtam, hogy a ruhamárkák szerint rangsoroljátok magatokat.

L. Sonja (közbevág): Ez nem így volt tanárnő, ezt csak ez a hülye Csuti (M. Éva osztálybeli beceneve) érezte így. Senki nem nézi le a másikat azért, ha bénább cuccra van a szüleinek pénze, meg abból sincs semmi ciki, hogy valaki nem jut el nyáron Görögbe.

Osztályfőnöknő: Először is ne vágj közbe, Sonja, másodszor a most elmondott mondatod igazolja, hogy nem alaptalan Csuti rossz érzése, hiszen azt mondtad, hogy bénább cuccra van pénze a szüleinek. Máskor nagyon bölcs dolgokat tudok mondani egy-egy ilyen beszélgetős órán, de most valami szorítja a torkom. Érzem, milyen nehéz lehet megélni a családotok anyagi helyzetének különbségeiből adódó életmódbeli, ruházkodásbeli eltéréseket. Nevezzük nevén azt, hogy van, akinek megadatik, hogy minden évben külföldön nyaral a szüleivel, hogy autón jár, hogy háromhavonta új cipőt kap, lecserélheti egy szuperebbre a mobilját vagy a CD-lejátszóját, s ugyanakkor van, aki egy turkálós dzsekiben kell hogy átvészelje a telet. Azért ismerem ennek a terhét, gyötrelmét, mert én nagyon szegényen éltem középiskolás koromban, még szegényebben egyetemistaként. Beteg volt az édesapám, leszázalékolták. Hozzá kell tennem, hogy akkor, amikor én tanultam, sokkal kisebbek voltak a jövedelmi különbségek, de azért volt olyan gyerek, aki repülővel ment a bolgár tengerpartra, nekem pedig az építőtábor meg a gyerekek nyaraltatása, amiért pénzt kaptam, volt a nyaralás. A télikabátomért egy nyarat dolgoztam Csepelen egy konzervgyárban. Nagyon esetlennek érzem, hogy most azt mondjam, aki gazdagabb, aki szerencsésebb, az segítsen azon, aki szegényebb. Lehet, hogy bármilyen utalás az ilyen jellegű különbségekre végtelenül megalázó. Ne értsetek félre, azt sem szeretném, hogy akinek jobb sors jut, annak lelkiismeret-furdalása legyen, de legalább ne kérkedjen vele, mivel ezt nem ő, hanem a szülei teremtették meg. Persze az sem lenne értelmes, hogy akinek jobb a sora az átlagnál, az most kezdje szégyellni, rosszul érezni magát. Számomra Á. Kata németországi unokatestvérei jelentik a nagyon szimpatikus példát, akik jómódban, mondhatjuk gazdagságban élnek, de a szüleik bevonják őket a gazdagság létrehozásába, a jólét teremtésébe, a vagyon gyarapításába. S annak is nagyon örülök, hogy C. Peti Attila atya és a Máltai Szeretetszolgálat szegényeket segítő akciójában részt vesz.

C. Péter: Szívesen elintézem, hogy aki akar, részt vehet ebben.

M. Éva: De hogyan tud segíteni egy 15 éves gyerek a sok ezer szegénynek?

Osztályfőnöknő: Hemingway írja valahol: Aki megment egy embert, az az egész emberiséget menti meg… Ha kimosol egy még jó, de valamiért nem hordott kabátot, kivasalod, rendbe teszed és elviszed a Családsegítő Központba vagy valamelyik egyházi szeretetszolgálathoz, már segítettél. Ha veszel a zsebpénzedből karácsony előtt egy kiló lisztet és egy kiló cukrot és elviszed ugyanoda, sokat tettél. Nem milliók adományozásáról van szó, hanem kis dolgokról. S ha az, akinek autója van, észrevétlenül, nem megalázóan egy hétvégén elviszi egy kirándulásra azt a barátnőjét, barátját, aki hónapok óta ki sem mozdult a városból, mert drága az útiköltség, jót tesz azzal az emberrel. Ilyen kicsi dolgokkal is sokat segíthetünk a másikon.

*
Nem sokkal a rendszerváltás után a 10–14 éves gyerekek közötti mindennapi beszélgetésekben megjelent a szegénység és gazdagság problémájának újabb értelmezése, amely egyrészt a szegénység mindennapi életben történő megtapasztalására, másrészt a gazdagság, a gazdagok létének érzékelésére alapozódott. Az Új Pedagógiai Szemlében a szegénység és gazdagság témájáról készült beszélgetésben akkor még kevesebb szó esett a szegénység mindennapjainak megéléséről, arról a problémáról, hogy egy adott osztályközösségben együtt élhetnek nagyon szegény és meglehetősen gazdag családi háttérből érkező gyerekek, s a szüleik anyagi helyzetéből, életmódjából fakadó jelentős különbségek feszültségek, rossz érzések forrásai lehetnek. A kilencvenes évek elején a gyerekek nagy hányada még bízott abban, hogy szüleiknél jobb életminőség adatik számukra, hogy esélyük van mindazoknak a – az akkoriban a hazai piacon is korlátozás nélkül hozzáférhető – fogyasztási cikkeknek a birtoklására, amelyek egyben a gazdagság elvont fogalmát konkréttá tették a számukra.

A 2004-ben készült beszélgetés élesen villantja fel, mit jelent egy osztályközösségben a lakótelepi, munka nélküli szülők és a villanegyedek feltörekvő, vagyonosodó középosztálybeli családok gyerekeinek mindennapi együttélése, és az életmód, a fogyasztás, az életminőség különbségei milyen közösségen belüli történéseket, csoportszerkezeti változásokat indukálnak.

A beszélgetés egyik legfontosabb, valószínűleg széles körben általánosítható tapasztalata, hogy a nehezebb anyagi helyzetben, relatív vagy abszolút értelemben vett szegénységben élő gyerekek – jobb anyagi helyzetben élő társaik közösségi értékrendet, normákat, szokásokat meghatározó hatásának következményeként – többnyire megpróbálják elfedni, elrejteni, de legalábbis nem publikussá tenni szegénységüket, emiatti szorongásaikat. Különösen figyelemre méltó jelenség, hogy a rosszabb helyzetben lévő gyerekek a „gazdagság” általuk vélt tárgyi reprezentációjának – ruházat, mobiltelefon, egyéb fogyasztási javak – birtoklásán keresztül szeretnék magukat besorolni a „gazdagabbak” s ezáltal jobb közösségi helyzetűek csoportjába.

Ugyancsak új jelenség, hogy a gyerekek számára mindennapivá vált a társadalomban, a szűkebb környezetükben létező igazi szegénység, a hajléktalanság megtapasztalása, továbbá az ennek kezeléséből az egyénre háruló felelősség megélése. Egy osztályközösségen belül nagyon eltérő reagálási minták jelennek meg a teljes elutasítástól a szegényekkel, hajléktalanokkal való aktív foglalkozás vállalásáig. A beszélgetés e téren nagyon pontosan képezi le a felnőtt társadalom reagálási mintáit a szegénység, a hajléktalanság okaira vonatkozó társadalmi vélekedésektől a megoldási lehetőségek keresésén át a megoldásban való személyes közreműködés megítélésére vonatkozó vélekedésekig.

Összességében jelentős változás következett be a szegénység és gazdagság problémájáról való gondolkodás és érzékenység terén, ami egyértelművé teszi, hogy a jelenben való eligazodás segítését célnak tekintő iskola számára a problémáról való beszéd és a probléma megoldásában való tevékeny részvételről történő gondolkodás és gyakorlat a pedagógiai programok szerves részévé kell hogy váljék.

 

 

Forrás:http://www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=2004-11-vl-Schuttler-Szegenyseg

Címkék: szegénység

 

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Ez történt a közösségben:

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu