Dr. Hegyi IldikóA társadalmi környezet és az óvodás gyermek érzelmei1. Az érzelem jelentősége a gyermek életében

A gyermekneveléssel hivatásosan foglalkozó, valamint a jó szándékú laikusok körében egyaránt tapasztalható tény, hogy életkortól függetlenül – a legfiatalabbtól a „legöregebbig” – a gyermeket körülvevő környezet legapróbb változására bizonyos
fokú viselkedés-módosulás következik be a fejlődő-alakuló személyiségében. Lett légyen ez új, váratlan, szokatlan, meglepő történés, az ismert környezet parányi variációja, mindez az ott élő, nevelkedő gyermek viselkedésében érdekes visszhangként jelenik meg.

Minél fiatalabb a gyermek, annál inkább védekezésnek fogható fel a reakció, ami legtöbbször az új, az ismeretlen ellen irányul, az esetek többségében elutasítva azt. Ha belegondolunk, hogy a kisgyermek azért ragaszkodik a megszokotthoz, mert ott, abban érzi biztonságban magát, a viselkedés válasz teljesen érhető. Mert a biztosat, az ismeretet feladni kockázatos dolog, mert a szeretett személyek és tárgyak védelmet nyújtanak, ahol nincs miért félni, ahonnan nincs miért elmenekülni, ahová szívesen visszatérnek nap, mint nap.

Nem véletlen, hogy a személyiségfejlődés szempontjából első helyen említjük a környezet állandóságát. A minket körülvevő személyek és tárgyak stabilitása vezet el a biztonságérzet kialakulásához. Az a gyermek, aki biztonságban érzi magát családi, óvodai környezetében, szívesen „kirándul” az új, ismeretlen világba, érdeklődve kutakodik, aktívan keresi a „mást”, szájtátva lepődik meg az eddig nem tapasztaltakon – de nem fél, nem menekül reszketve vissza az elhagyott biztonságba.

A gyermekkori szárnypróbálgatások alapja és elindítója az az okosan védő-óvó szeretet, elfogadó érzelmi kapcsolat, ahonnan bármikor el lehet menni világot látni, de bármikor vissza is fogad, ha fenyegetettség érzése jelenik meg a „világ horizontján”.

A környezetünk hatásaira megjelenő viselkedésformákat az érzelmek vezérlik. És ez nemcsak a gyermekeknél van így. A felnőtt emberek cselekvéseit, tetteit, a köztük zajló vitákat, a kialakulóban vagy éppen megszűnőben lévő kapcsolataikat is nagymértékben a környezeti hatások és az általuk kiváltott érzelmek befolyásolják. Van úgy, hogy képesek vagyunk tudatosítani, minek következtében reagáltunk úgy, ahogy, miért azt válaszoltuk, tettük, amit, tehát logikailag végig tudjuk vezetni a lezajlott történéseket, azok okait és következményeit.

A gyermekek – főleg az óvodások – érzelemvezéreltségük és általános fejlettségük folytán képtelenek viselkedésük tudatosítására, ezért okos, átgondolt megnyilvánulásokat nemigen várhatunk el tőlük. Mégis állítjuk, hogy mindig oka van az éppen aktuális környezet által megjelenő érzelemnek, mintegy ezzel jelezve az egyéni véleményeket, elfogadásokat, illetve elutasításokat.

A környezeti hatásokra kialakuló érzelmek problémakörét több területen fogalmazhatjuk meg:

• az egyéni sajátosságok következtében minden gyermek más-más érzelemmel reagálhat a körülötte lezajló eseményekre, s mindez teljesen egyedi viselkedésformákat hívhat életre,
• a gyermekek előélete eltérő élményeket hordoz az adott környezet személyeit, tárgyait illetően. Ezek a személyes tapasztalatok meghatározóak lehetnek a továbbiakban is,
• a gyermekközpontú (odafigyelés, igények észrevétele, jelzések felfogása) neveléssel megelőzhetőek a személyiségfejlődést károsan befolyásoló negatív érzelmek jó részének kialakulása (félelem, szorongás, frusztráció, agresszió),
• az erős intenzitású érzelmek „kezelésének” mikéntje modellértékűvé válhat a pedagógiai minta segítségével, amennyiben az a felfokozott negatív érzelmi állapot gyengítésével a tolerancia, az elfogadás irányába hat.

1.1. Egyéni sajátosságok a környezet által kiváltott érzelmekben

Már az óvodáskort megelőzően is találkozunk olyan jelekkel, amelyek a gyermekek egyéni érdeklődésére, ízlésére, a környezet tárgyaival, személyeivel szemben fellépő szimpátiára, illetve antipátiára utalnak, pl. gyermekenként eltérő, kinek mi a kedvenc színe, étele, itala, könyve, kit részesít előnyben a szeretetkapcsolatban és kit hanyagol el.
A kapható játékok közül a kiválasztást sok tényező befolyásolhatja: mérete, színe, formája, anyaga, súlya, stb. Hányszor lehetünk tanúi, amint egy apró kiscsoportos gyermek hatalmas mackót cipel állandóan magával, míg nagyobb társa a kisebb babát részesíti előnyben. Ugyanígy fellelhetjük különösen kedvelt, sokszor indított játékot, de olyat is, amelyik nem nyeri el igazán tetszésüket.

A gyermek tehát válogat. Ez nem baj, sőt. Mindehhez joga van és helytelen lenne arra rávenni (kényszeríteni?!), ami érzelmileg nem vonzza. Valójában nem is lehet, mert a gyermek ösztönösen kerüli a neki nem tetszőt, kiválasztásában a pozitív érzelmek dominálnak.

1.2. Személyes tapasztalatok a környezetben alakuló érzelmekben

Attól függően, kinek milyen élményei vannak az óvodába lépést megelőzően az őt körülvevő társadalmi környezetben, nagy eltéréseket észlelhetünk.

Ha a család előnyben részesítette a kellemes érzelmeket kiváltó környezet megszervezését, úgy a gyermek jól érezte magát az adott szociális térben. Ez mindenképpen elősegítette teljes személyiségfejlődését, társas kapcsolatai bővülését, egész pszichés közérzetének egyensúlyát. Ám ha a környezet tárgyait, személyeit fenyegetésre, félelemkeltésre, zsarolásra használják fel a családtagok, úgy a gyermekben negatív érzelmek sokasodnak, amelyek hátráltatják, gátolják fejlődését. A tárgyakkal szembeni félelem csökkenti az új ismeretek megszerzését, passzívvá tesz és ellehetetleníti a tárgyak használatával kapcsolatos készségek kialakulását.

A személyekkel szembeni félelem szétzúzza a szociális kapcsolatokat. A gyermekek szorongóvá, zárkózottá válnak az új ismeretségek terén, bizalmatlanok lesznek a másik iránt és végül egyedül maradnak társaik között is.

1.3. Gyermekközpontúság az érzelmi nevelésben

Mindannyiunk célja, hogy gyermekeink boldogan, kiegyensúlyozottan, békében, félelemmentes környezetben nevelkedjenek, nőjenek fel. Mindez rajtunk múlik, amennyiben olyan környezetet teremtünk számunkra, ahol természetes dolog a másikra figyelés, a társ kérésének – óhajának – kívánságának – alapvető igényének teljesítése, illetve kielégítése a többi gyermek hátrányba kerülése nélkül.

Igenis szokássá válhat az aktív odafigyelés, a rejtett jelzések értelmezése, az indokolatlan akadályoztatás csökkentése, az agresszív megnyilvánulások létrejöttének megelőzése. Nem arról van szó, hogy mindig minden gyermek percenkénti kívánságlistáját rohanunk teljesíteni. De mindenképpen arról, meghallgatjuk és az érintettekkel közösen eldöntjük, jelenlegi szituációban mennyire jogos. Ha konkrét esetről van szó, amelyben a gyermek is szerepel, már az óvodás is megérti az indokolást, elfogadja a döntést, feltéve, hogy a teljes szemléletesség a magyarázatot tartalmazza. Sokszor a gyermekek győzik meg társaikat az igények kielégítésének jogtalanságáról is.

Az óvodai környezeti hatások megszervezésében a pedagógus döntő szerepet játszik. Tőle függ a csoportban kialakult légkör, a gyermekek viselkedését meghatározó érzelmek létrejötte, a kölcsönös tisztelet, a társ elismerése, az „érzelmi jogok” gyakorlása.

1.4. Érzelemátadás „felső fokon”

Megkönnyíti a nevelőmunkát, ha a pedagógus kihasználja az utánzásos tanulás jelenségét az érzelmek formálásában. Köztudott, hogy az óvodás utánzási hajlama igen erős, főleg a szeretett, elfogadott személyek megnyilvánulásait illetően. Ezt a hajlamot erősítheti a felnőtt, ha szóban – tettben – jelzésben (metakommunikáció) egyértelműen közli a gyermekkel, mennyire megérti érzéseit, adott esetben jogosnak tartja, de a hozzá kapcsolódó viselkedéses reakciók itt nálunk az óvodában, a csoportban, elfogadhatatlanok. A másik fél – vélt vagy valós sértő, kezdeményező, provokáló – testi képségét nem lehet veszélyeztetni, a fizikai fájdalom okozása elítélt cselekvés, a pszichés „bántalmazás” bumerángként üt vissza: fontos társkapcsolatok megszakadását eredményezheti.

Ha mindezen „intelmeket” már a legelső indulatos érzelmi kitörés alkalmával közöljük, s utána minden újabb szituációnál ismételjük a csoport előtt, a feltételes reflexkapcsolatok törvényszerűségei értelmében idővel kialakul az alapfokú gátlás a kritizált viselkedéssel szemben. De ez csak az egyik oldala a negatív érzelmi kitörések gyengítésének.

A gátlás, akadályozás, tiltás következtében megjelenik a frusztráció, azaz a kínos feszültség érzése. A feszültség – kellemetlen, feszítő érzelem – a cselekvésben, viselkedésben regresszióhoz vezet, ami rendszerint agresszióba csap át. Mérei-Binet: Gyermeklélektan című könyvében olvashatjuk, hogy „az agresszió helyzeti eredetű, a mindennapos akadályoztatások feszültsége váltja ki”

A feltörő negatív érzelmeket csak úgy tudjuk enyhíteni, hogy a kellemetlen helyzetekhez azonnal hozzáillesztjük az előbbiek feloldását: az adott szituációban azonnal közöljük, hogy mit tehet a gyermek, mit lehet csinálnia, mi szabad a számára, mit engedünk meg neki – természetesen megtorlás nélkül.

Ezen lehetőségek felhasználása tulajdonképpen egy szelepnek felel meg, ahol az érzelmileg felzaklatott gyermek „kiengedheti a gőzt”, lehiggadhat, figyelme elterelődhet, agressziós igénye gyengülhet. Ha van mód arra, hogy valamit csináljon, ha cselekvéskényszere kelégül, érzelmeiben már nem a támadás iránti vágy kerül előtérbe és könnyebben befolyásolhatóvá válik.

Mindehhez elengedhetetlen a felnőtt, óvodapedagógus olyan viselkedési mintája, amivel a gyermek közvetlenül azonosulni tud, ami számára is vonzó, amit szívesen modellál. Ebben benne van az is, hogy megtanulja, hogyan fejezze ki másokkal szembeni haragját, dühét, nemtetszését, elutasítását, esetleg egy baráti kapcsolat „végleges” megszakítását.

A szituációban résztvevő, vagy azt észlelő óvónő a kellemetlen érzések kifejezésének mintaadása mellett számot ad arról is, mennyire, mennyiben képes identifikálni a pszichésen „göcsberándult” gyermekkel, miben empatizál a sértővel illetve sértettel, mennyit ért meg a gyermeki lelkivilág forrongó zűrzavarából, az igazságkeresés lázas állapotából, s mindezt hogyan tudja elfogadtatni a társakkal, a csoporttal. Miután az empátia tanulható, ezek a szituációk remek alkalmat adnak e fontos képesség gyakorlására, annak tudatosítására, hogy nem vagyunk egyedül a világon, nem mindig saját elképzeléseink szerint történnek a dolgok. Ahhoz, hogy társadalmi környezetünk elfogadjon bennünket, nekünk is tolerálni kell a nemtetsző történéseket, esetenként tudomásul venni, hogy másnak is lehet igaza és az emberi jogok között nincs helye a másik megsértésének, megalázásának, lelki megtiprásának. Viszont élhetünk azzal a lehetőséggel, hogy a beszédkészség „emberi monopólium”.
De vajon tud-e vele mindenki élni?!

2. Környezet és érzelem kapcsolata

Az Óvodai nevelés országos alapprogramja különös figyelmet fordít és új fókuszba helyezi a környezeti nevelést. A világ tevékeny megismerése már nem szűkül le kizárólag a környezetismereti foglalkozásokra, hanem kibővül a vele logikailag teljesen összefüggő matematikai neveléssel. Környezetünk „alanyai” (lett légyen az természeti vagy társadalmi meghatározottságú) mindenhol különböző számosságban, méretben, formában, mennyiségben nyilvánulnak meg. Akárhova néz az óvodásgyermek, környezete tárgyai, személyei matematikai fogalmakkal ruházhatók fel. A gyermeknek az természetes, hogy egy tárgyról alakját, méretét, mennyiségét is említve beszél. Ő tehát nem választja el pl. a virágot, gyümölcsöt annak más lényeges jellemzőitől, matematikai tulajdonságaitól. S ezekhez kötődve jelennek meg a sokszínű érzelmek.

Társadalmi környezetünkben személyek és tárgyak egyaránt szerepelnek. A hozzájuk fűződő érzelmekben fellelhetők azonosságok és eltérések, lévén élő illetve élettelen tényezőkről van szó.

Ahhoz, hogy erősíthessük az azzal kapcsolatos pozitív érzelmeket, tudnunk kell, milyen érzelmi hatásokat váltanak/válthatnak ki a tárgyak, személyek, mi befolyásolja/befolyásolhatja a megjelenő érzelmeket, hogyan alakíthatjuk át, illetve állíthatjuk a nevelés szolgálatába ezeket, mit lehet/kell tenni a nemkívánatos, káros, fejlődést negatívan érintő érzelmekkel, miként használhatjuk fel a környezeti nevelésben az érzelmek egész skáláját céljaink megvalósítására.

2.1. A tárgyi környezet és az óvodásgyermek érzelmei

A gyermek úgy kerül be az óvodai környezetbe, hogy annak tárgyai és személyei adottak számára. Bár mindent elkövetünk, hogy megnyerjük tetszését, kizárólag kölcsönös alkalmazkodással tehetjük elviselhetővé, később hívogatóvá, megszeretetté, illetve hiányérzetet okozóvá az óvodai csoportot, az odatartozó gyermekeket, óvónőket, tárgyakat.

Amíg a gyermeknek nem alakul ki óvodai biztonságérzete, amíg nem érzi „második otthonának” a csoportszobát, a vele lévőket, addig a tárgyakkal szembeni érzelmei „óvatosak”. Inkább csak nézeget, felmér, tudatosítja az ismertet, kerülgeti az ismeretlent. A botorság növekedésével többet közeledik, meg-megfogja, forgatja, keresi a „mit lehet vele csinálni” feleletet.

A tárgyak kiválasztásában az egyoldalúság érvényesül. Azaz a tárgy csak közvetve (szín, alak, nagyság, stb.) hat a gyermekre, ezzel szemben a gyermek tudatosan választ a játékok sokaságából a saját elhatározása szerint. Ebben a választásban a személyiségfejlődés életkori sajátosságai törnek felszínre. Képzeljük el, hogy ebben az életkorban ez milyen jelentőséggel bír, hiszen a felnőttek egyre-másra csak tiltanak, gátolnak, akadályoznak, közbeszólnak, ha valami nem tetszik nekik. A tárgy viszont nem. Hányszor lehetünk tanúi annak, hogy a mackót-babát-mesekönyvet ölelgető gyermek a tárgynak súgja meg a felnőttől elszenvedett érzéseit. Csoda-e, ha egy kislány, kisfiú fékevesztetten ragaszkodik bizonyos babához, puhaszőrű állatkához?

• Önállósodás – a szabad elképzelések végrehajtása, önálló döntések hozatala óvodáskorban. A csoportszoba tárgyai – természetesen leginkább a játékok – tiszta utat biztosítanak az egyéni elképzelések, ötletek végrehajtásához. Az óvodás vágyik arra, sőt ragaszkodik hozzá, hogy azt és azzal játszhasson, amit és amivel akar, úgy, ahogy azt elgondolta. Először még pillanatnyi ötlettő határozva dönt, később már végiggondolja, beszéli a játék témáját más társakkal és annak függvényében választ, melyik játék adekvát az adott témához, melyik biztosítja legjobban a játék kedvező kimenetelét.

Már óvodáskorban jól tetten érhető az érzelmek differenciálódása, „amikoris” szemmel láthatóan különülnek el az intellektuális, esztétikai és erkölcsi/szociális érzelmek. Az életkorban elsöprő a tudásvágy, nyitottság a világ felé a teljes megismerésre. Az egészséges gyermek azért kutat-matat-keres-turkál mindenhol, mert megismerési vágya, kíváncsisága fűti, hajtja. Ez az intellektuális érzelem megjelenési formája. Nem rosszaság, nem a rend felborítása, hanem az állandó belső késztetés a mi – micsoda – milyen – mit lehet vele csinálni – milyen nem látható, de más érzékszervvel tapasztalható tulajdonságai vannak még kérdések kielégítésére. Ez a folyamatos érdeklődés vezet az egyre több tudáshoz, ismerethez, gyakorlati tapasztalathoz, amelyek a gyermek életében a későbbiekben meghatározóak lehetnek. A tudásszomj kielégítésével rövidesen új személyiségjellemző rügye pattan ki: a kreativitás. A kutatók szerint az óvodáskori kreativitás megalapozója a felnőttkori sikereknek és eredményeknek.

Az esztétikai érzelmek a tárgyak külső tulajdonságaival függnek össze. Már nagyon korán is észrevehető, hogy a gyermeknek vannak „érzelmileg előnyben részesített” tárgyai. Még beszélni nem tud, de félrelök, félretol egy bögrét és a másik után nyújtja a kezecskéjét, görcsösen feszíti izmait az öltözködésnél, ha nem a neki tetsző ruhát, sapkát akarják ráadni, sorozatosan visszautasít egy gumijátékot és a másikért rúgkapál.

A kisgyermeknél „egy kalap alá esik” a szép és a jó. Ami szép, az jó is. Mindez fordítva is igaz, ami jó, az szép is. Csak később, a mesék, versek szereplőinek viselkedése kapcsán válik szét a kettő, de ez már az erkölcsi érzelmek birodalmába tartozik.

A szép, tetszik illetve nem szép, nem tetszik környezet bármelyik tárgyára ráhúzható. A gyermekek egyéni ízlése, szépérzéke nagyjából azonos, de érthetően vannak eltérések is. Ezt feltétlen meghatározza az otthoni környezet, ahonnan a gyermek érkezik. Teljesen nyilvánvaló, ha a gyermek az otthonival azonos tárgyat pillant meg, észlel az óvodai csoportban, vagy az óvoda bármely helyiségében, az az otthoniasság hatását kelti benne. Az ismerősség biztonsággal párosul, hamarabb fogadja el az ismeretlent is. Az ismerős tárgy pozitív hatásához társul a szép és jó kellemes érzése is.

A gyermek által nem birtokolt, de utána vágyott tárgyak is szép-jó, azaz esztétikai érzelmek kategóriájába kerülnek. Amíg eddig csak a játékboltban látott, de otthon hiányzó játék az óvodában elérhető, megfogható lesz – ez jó, tehát szép. Azért jó, mert végre kielégül az óhaj, teljesül a vágy és ez jó érzés, kellemes érzés, boldog érzés. A „jó” érzése, mint pozitív érzelem szinte automatikusan társul a „szép”-pel, ami a gyermek tetszését kiváltja.

Az erkölcsi – szociális érzelmek egyrészt a mindennapok tárgyakkal való tevékenységében, másrészt a társakkal, felnőttekkel való kapcsolatokban lelhetők fel. Ez utóbbiról a későbbiekben ejtünk bővebben szót.

Az erkölcsi érzelmek a tárgyak használatával, azoknak rendeltetésszerű felhasználásával és kezelésével kötődnek össze. Amikor a gyermeket megismertetjük egyes tárgyak-eszközök használatával, szinte egy időben szólunk azok épségéről, annak védelméről. Így a tárgyak általi manipulációhoz a cselekvés „milyensége” párosul, ami magában foglalja a tárgy-eszköz értékét (hasznos, fontos, értékes, sokba kerül). Tehát a tevékenységekben felhasználta eszközökhöz – játékok, alapvető használati tárgyak – bizonyos viselkedési szabályok társulnak, amelyek kérés, felszólítás, esetleg utasítás formájában hangzanak el. Például: két kézzel fogd meg a tányért, amikor viszed az asztalhoz; egyik kezeddel fogd meg a bögre fülét, másikkal az alját, könnyebben emelheted a szádhoz; egyik kezedben a kancsó füle, másikkal az alját támaszd meg, jobban sikerül a kiöntés (víz, tea, kávé öntése).

Figyeljük meg, a felhívásokból hiányzik a tiltószó, a ne és a nem! Ez azért fontos, mert a tiltószavak az óvodásnál – az esetek többségében – azonnal az ellenállást váltják ki. Ha viszont nincs miért ellenállni, csakazértis az ellenkezőjét csinálni a kívánalmaknak, szinte gondolkodás nélkül követik a javaslatokat.

A tárgyak-eszközök használatba vételekor minden esetben elmondjuk a velük való helyes bánásmódot. Tehát mire kell vigyázni, hogyan kell fogni-kezelni, hogy épségben maradjon, ne törjön el-le, ne csorbuljon, megmaradjon minden kereke, keze-lába, ne szakadjon el. A tárgyakra-eszközökre ügyelni kell, értékeket képviselnek, az a jó, ha minél tovább lehet velük végezni a szokásos napi munkálatokat. Bármilyen tevékenységről legyen is szó, a figyelemfelhívás nem marad haszontalan, mert a gyermek „megtanulja”, hogy azért óvja, védje az egyes tárgyak épségét, hogy azt minél hosszabb ideig használhassák. A tárgyakkal, illetve azok célszerű felhasználásával kapcsolatos az értékítéletből fakadó erkölcsi érzelem. Előbb a „magam játékára való ügyelés” körvonalazódik, miért jó nekem, hogy a baba-autó-kocka kifogástalan marad, azért vigyázok rá, hogy sokat játszhassak vele. Aztán az egyre bővülő közös játék létrehozza a „közös játék” fogalmát, a „csoport babája, autója, mackója” kifejezést, amire mindenkinek vigyáznia kell, mindenkinek értéket képvisel. Ha sokáig játszhatunk valamivel, az jó az egyénnek, jó a csoportnak, tehát pozitív érzéssel töltődik az erkölcsi érzelem. Ezen kívánalmakat (figyelj oda, vigyázz rá) így könnyebb teljesíteni és évek múltán ez beivódik a gyermek totális erkölcsi értékvilágába.

Szót kell ejtenünk azonban arról is, hogy a gyermekek ítéletalkotása egyben mindig hangulati befolyásoltságú. Ügyelni kell arra, hogy először az elfogadó – befogadó – biztonságot adó – derűs – vidám – szeret teljes környezetet alakítjuk ki, ahol a tárgyak felhívó jellege eleve kínálja a kellemes közérzet, a viszonylagos érzelmi kiegyensúlyozottság alapját, amelyre támaszkodva könnyebben ráhangolható a gyermek a különböző kérések teljesítésére.

A továbbiakban azt vesszük sorra, melyek az a felhívó jegyek, tulajdonságok, amelyek arra késztetik az óvodást, hogy kézbe vegye, használja a tárgyakat, ezek milyen érzelmeket indukálhatnak, s milyen feladatai vannak az óvónőnek e téren.

2.2 A tárgyak felhívó jelei, tulajdonságai2.2.1. A szín – amiről a színek beszélnek

A szín a tárgyaknak a különböző hullámhosszúságú fénysugarak visszaverésén alapuló, vizuálisan érzékelhető tulajdonsága. A környezet színei fontos szerepet töltenek be az élőlények életében. Ember és állat egyaránt előnyben részesít bizonyos színeket. Vagy azért, mert kellemes érzéseket vált ki, vagy mert a jövőben bekövetkező eseményeket jeleznek, amire reagálni szükséges. Ez utóbbi helyzetek sokszor kellemetlen érzelmekkel párosulnak, pl. félelmet, rettegést, haragot, idegességet, izgalmakat „ígérnek”.

A színek hatásáról tudnunk kell, mert mindez befolyásolja a gyermekek viselkedését. Ugyanakkor lehetőséget ad a társadalmi környezet színeinek megváltoztatására, variációjára, hogy a hatást eredményesen alkalmazhassuk a gyermekek viselkedésének irányítására.

Amit a színekről tudni kell:

• nagy általánosságban a világos színű környezetben jobb az emberek hangulata, magasabb a tevékenységi szint,
• a színek összességében befolyásolják az érverést, vérnyomást, vérellátást, gyomornedvek kiválasztását, a hasnyálmirigy működését,
• minden életkorban a piros-kék színre reagálnak az emberek leginkább. 3–5 éves korban a fiúk-lányok egyaránt a piros színt kedvelik legjobban,
• a különböző vérmérsékletű típusokhoz más-más színt „rendelt” Galenos, alapul véve a legjellemzőbb tulajdonságokat.

Amiről a színek árulkodnak:

A piros erős, meleg, harsány szín. Felhívó ereje a legerősebb. A szeretet-szerelem, tűz és vér jelképe. Befolyásoló hatása van a tetterőre, dinamikára, aktivitásra, mozgékonyságra, bátorságra. Azonban megszívlelendő, hogy a piros-vörös környezetben (pl. bútorok, ablak-ajtófák, játékok, textilanyagok) a tárgyak súlyosabbnak, az idő hosszabbnak tűnik.

A kék a nyugalom, odaadás, bizalom, elkötelezettség, térbeli határtalanság, a feloldódás jelképe. Csendet és hűvöset áraszt magából. A környezetben lévő „sok kéket” magasabb hőmérséklettel lehet ellensúlyozni.

A zöld a reménység, az újjászületés, biztonság, stabilitás, elégedettség színe, a környezet frissességét, harmóniáját jelzi.

A sárga nyitottságot, közvetlenséget, bátorságot, kalandvágyat, humorérzéket fejez ki, a tisztánlátást erősíti.

Nem mindegy tehát, milyen „színű” környezetben élünk, dolgozunk, tevékenykedünk, alszunk étkezünk, tartózkodunk a nap nagy részében. Az óvodások viselkedése, érzelmi reakciói megváltoztatásában, illetve a pozitívumok előhívásában fel kell használnunk a színdinamika kutatási eredményeit és a levont következtetéseket.

Az óvónő feladatai annak kiderítésére:

• melyek a legkedveltebb színek, illetve milyen színű játékeszközöket választanak legtöbben és legtöbbször a csoportban,
• a domináns színek (miből van a legtöbb a szobában) milyen hatással vannak a gyermekek hangulatára, érzelmeire, viselkedésére, tevékenységére, például aktívvá-passzívvá tesznek, felfokozott érzelmi reakciók tapasztalhatók, szélsőséges érzelmi megnyilvánulások játszódnak le, mozgalmasabb-dinamikusabb a csoport, emelkedik-csökken az összeütközések, konfliktusok száma, nyugodtabb-izgatottabb a légkör, stb.
• mit tud tenni, illetve mit tett a negatív színhatások mérséklésére, például negatív érzelmi reakciót kiváltó színek csökkentése, játékok cseréje, egyes kisebb bútordarabok átfestése, asztaltextiliák variálása, lágyabb, pasztelszínek behozatala a csoportba, faldíszek megszűntetése (tudok róla, hogy egyik óvoda az öltözőjében lógó, ajándékként kapott vörösben domináns faliszőnyeget levette, mivel a gyermekek viselkedése „elviselhetetlenné” vált).
• mit tud tenni, illetve mit tett a pozitív színhatások befolyásának érvényesítésére, például a zöld növények számának növelése, új étkezési edények vásárlásakor a sárga színek előnyben részesítése, függönyök, dekorációk, díszítések készítésekor a világos színekre való fokozott odafigyelés, a kék-piros színek arányának optimális elegyítése.

2.2.2. Az alak/forma – a nevén nevezés alapja

Az alak/forma a tárgyak olyan sajátossága, amelynek alapján azok felismerhetők és megnevezhetők. Míg a szín állandó változása folytán a tárgy azonosítása problémát okozhat, a forma/alak állandósága hozzásegít a tárgy nevének pontosításához.

A gyermekek észlelésében – bár a szín jobban fókuszálja a figyelmet – a tárgyak alakja adja azt a támpontot, amely által az adott eszköz nevén nevezhető. Ugyanakkor az alak önmagában nem feltételen kombinálható pozitív vagy negatív érzelmekkel.

Megfigyelt tény, hogy a gyermekek az ívelt, kerek, gömbölyű tárgyakhoz jobban vonzódnak. Ezek megfogása, simogatása lágy mozdulatokkal végezhető, amelyek pozitív érzelmek kifejezésére szolgálnak. A hegyes, szögletes, határozott karakterű tárgyak-eszközök – valószínűleg baleseti kockázatok miatt is – „keményebb” érzelmeket indukálnak, sokszor agresszív cselekvésre ösztönöznek, pl. csak kockát használnak pisztolynak, labdát sohasem!

A csoportszoba berendezését tekintve a bútorok széleinek, végeinek lekerekítése egyrészt csökkenti a sérüléseket, másrészt a lágy vonalak „simítják” a dühöt, haragot, végső soron az agresszivitást. A kör vagy félkör alakú asztaloknál ülve lehetőség nyílik kisebb-nagyobb baráti társaságok közös tevékenykedésére, ahol a „kerek-asztal” egyenrangúsít, mindenki egyformán fontos, jól látható a többiek által. Nincs „férőhely”, ahol a „főnök” vagy vezető ül. Ez kihat a hangulatra, jó-kedélyre, egymás elfogadására.

Miután a régi, téglalap alakú asztalokat nem lehet csak elgondolás szerint cserélgetni, más megoldás után kell nézni. A tárgyak alakjának másként látását bizonyos érzéki csalódások segíthetik, amit magunk is elő tudunk idézni. Milyen feladatai lehetnek az óvónőnek:

• A szögletes asztalokra próbáljunk kerek terítőket rakni, amelyek oldalt kissé lelógnak.
• A szögletes terítőt úgy helyezzük el, hogy az asztal sarkai látszódjanak, „kilógjanak”.
• Amennyire lehetőség adódik, variáljuk az asztalok elhelyezését, egymáshoz való viszonyát. Nem feltétlen csak az a rend, ha az asztalok katonás sorrendben, „elvágólag” állnak egymás mellett.
• Ha alkalmat kapunk új bútor beszerzésére, az asztalok és székek lapja legyen kör-alakú.
• A falra szerelhető polcok széleit kis mértékben lekerekíthetjük, vagy eleve ovális illetve kerek alakúakat szerezhetünk be.
• Figyeljük meg, hogy a sok szögletesség merev, gépies mozgásokat, gyakoribb agresszív megnyilvánulást szül. Például, ha egy gyermek sorozatosan nekimegy az asztal sarkának, az kellemetlen érzést, fájdalmat okoz, ezen kívül sikertelenséget is jelzi. A kudarc a rosszul kiszámított mozgásban nyilvánul meg. A negatív megerősítés kapcsán egy újólagos ismétlés után belerúg az asztalba, mintha az tehetne róla. Nem mindegy tehát, milyen formákkal találkozik a gyermek az óvodában, mert ezek nagymértékben befolyásolhatják a személyekhez, társaihoz, tárgyakhoz kialakuló érzelmeit.

Minél több a pozitív és kevesebb a megszülető negatív érzelem, annál inkább meghatározza a környezet értékelését, elfogadását illetve elutasítását.

2.2.3. A nagyság/méret – a téri elhelyezkedés variációi

A nagyság a tárgyak azon tulajdonsága, aminek segítségével meghatározható, hogy mekkora helyet foglal el az adott térben más tárgyakhoz viszonyítva (kisebb-nagyobb), és ez milyen mozgáskorlátozottságot kíván az egyéntől.

Egy adott tárgy mérete hatással van a vele végzendő manipulációra. Ha a tárgy (sokszorosan) meghaladja a gyermek méreteit, tulajdonképpen használhatatlanná válik a számára. Ez eleve sikertelenséget okoz, elveszi kedvét a cselekvéstől, így nem alakul ki semmilyen gyakorlati érzéke. Ennél súlyosabb, hogy a méretben nagy tárgyak, eszközök „elnyomják” a gyermeket, félelmet keltenek, ami egyből megöli az iránta keltett érdeklődést. Gondoljuk el „mit érezhetett” Gulliver az óriások földjén! Hasonló érzelmekkel viaskodik az óvodás is, akinél a negatív érzések dominálnak: ijedtség, félelem, rettegés, szorongás, fenyegetettség. Nem véletlen, hogy az egészen pici gyermek a vele azonos nagyságú mackót nem méltatja semmire, mivel „kiesik” az érzékelhetőség határából eddigi tapasztalataihoz viszonyítva. Később megijed tőle, félelemmel közeledik, illetve elutasítja, még később, amikor már ismeretei bővülnek, mozgása biztos és pontos lesz, játékszerként használja. Ekkor fogadja el érzelmileg, ölelgeti boldogan, simogatja, cipeli magával.

Mire ügyeljen az óvónő?

• A szerepjátékokban élőlényként megszemélyesítendő tárgy nagysága ne érje el az óvodás méretét (nem kell akkora mackót-babát vásárolni, mint a gyermek).
• A napi élet használati tárgyai több méretben is legyenek hozzáférhetőek a csoportban, főleg, ha azt vegyes életkorú gyermekek alkotják. Tudniillik nagy különbségek vannak a mozgásfejlődésben és a rendeltetésszerű használat csak gyakorlással sajátítható el.
• Ha a gyermek „uralkodni tud” a tárgyakon, akkor azokhoz pozitíven viszonyul, több tevékenységre hajlandó, kockáztatni mer, bátrabban vállal nehezebb feladatot, nő az önbizalma, sikeresebb lesz saját maga és társai szemében.

2.2.4. A súly- - a tapasztalatszerzés lehetséges akadálya

A súly valamely test tömegének mértéke, nagysága, amely közvetlenül tapasztalható az adott tárgy taktilis érzékelésekor. A gyermekek életében használatos eszközök súlyának is nagy szerepe van a hétköznapok gyakorlatában.

A játék során a túlsúlyos (gyerekhez képest) eszközökkel szemben többféle viselkedés figyelhető meg:

• a túlsúly miatt használni képtelen tárgyat a gyermek otthagyja, az ő számára feleslegessé válik, továbbiakban helyet foglal el, de „hasznot nem hoz”.
• a gyermek ráébredvén behatárolt képességeire (nem tudja felemelni, vinni, hozni, stb.) a kudarca hatására agresszív viselkedési formák jelenhetnek meg a többi tárggyal, illetve gyermekkel szemben. Fenti érzelmek a negatív érzések kategóriájába sorolhatók, ezért ha mód van rá, kerüljük ki ezeket. Tehát figyeljünk arra, hogy:

• úgy válasszunk új játékot/eszközt, hogy annak súlya ne okozzon nehézséget annak használatában, illetve a vele való tevékenység gyakorlásában,
• a súly egyes esetekben összefügghet a test nagyságával és anyagával is. Kisebb méretű tárgy súlya lehet nagyobb és fordítva. Ugyanígy a tárgy anyaga lehet fordítottan arányos a mérettel és a súllyal.

2.2.5. Az anyag – „miből lesz a cserebogár?”

Az anyag az objektív valóság egyik megjelenési formája, amiből valami van. A tárgyak/eszközök anyagának sokfélesége az óvodában is fellelhető. Ehhez a sokféleséghez fűződő érzelmek között megbújnak a gyermekre általában jellemzőek és az egyedik egyaránt.

A tárgyak/eszközök anyaga, annak érzelmi minősítése a gyermek számára elsősorban tapintással ismerhető meg. A kisgyermek szívesen, örömmel, kedvvel játszik a puha, selymesen szőrös, lágy tapintású, könnyű súlyú játékállatokkal, a végtagokat rugalmasan mozgatható babákkal, kellemesen finom kelméjű textíliákkal (ruha, terítő, ágynemű, stb.) az alakjukat változtatható tárgyakkal (babzsák állatkák).

A tapintás, mint érzékelés fontos a tárgyak felismerésében, megnevezésében, egyben az ismeretlen tulajdonságok felfedezésében. Ebből adódóan lehetnek eltérések az érzelmekben. Egyes gyermekek elutasítják a ragacsos, nyúlós, vizes-nedves-sáros anyagokat, azok piszok-keltette hatásuk miatt. Mások imádnak sarazni a homokozóban, vízzel pancsolni, gyurmában turkálni, földben kaparászni. Mindez vélhetően otthoni nevelés-szoktatás eredménye. Az óvodai újdonságok, a többi gyermek együttes tevékenysége, az eddig ismeretlen anyagokkal való manipulációs lehetőségek azonban túljuttatják őket a „nem-tetszik”, a „rossz”, „csúnya, piszkos”, „nem szeretem”, „utálom” ítéleteken és utat tör a természetes érdeklődés, kíváncsiság, amely lassan párosul a szokatlan anyagok elfogadásával.

Hogyan segíthetjük elő a negatív érzelmek pozitívvá válását?

• soha ne kényszerítsük a gyermeket az elutasított anyaggal való tevékenységre!
• mutassuk meg, hányféle érdekes dolgot lehet velük csinálni,
• dolgozzunk a többi gyermekkel együtt, szóban ecsetelve a lehetőségek tárházát, az adott anyag tulajdonságait,
• legyen mindig lehetőség a tevékenységből való kilépésre,
• biztosítsunk mindenkori tisztálkodási alkalmat,
• hívjuk fel a figyelmet az elkészült munkákra:

• tegyük ki jól szemlélhető helyre,
• mutassunk rá szépségére, érdekességére, hasznosságára
• dicsérjük meg (ismerjük el az eredményt, pl. elültetett magok, palánták a földben).

Miután az óvodás befolyásolható, az érzelmek irányíthatóak, formálhatóak, így az átterelés rövidebb-hosszabb idő múltán szinte egyik pillanatról a másikra bekövetkezik. Jó szem előtt tartani a pozitív megerősítést, az állandó buzdítást, mert ezzel sarkallhatjuk a társak utánzásának mielőbbi megjelenését. A pozitív példa serkentőleg hat, előreviheti a hezitáló döntést, növelheti az elismerést, bővítheti a baráti kapcsolatokat – s mindezt a személyiségfejlődés szolgálatában.

2.2.6. A mennyiség – raktáráruház vagy ésszerűség

A mennyiség a tárgyaknak mérhető, megszámlálható nagysága. Sok tárggyal/eszközzel túlzsúfolt helyiség az emberre nyomasztó hatással van. Olyan érzést kelt, hogy váratlanul mind a „nyakunkba” esik. A sokaság miatt nehezebben kapunk levegőt, mintha a tárgyak elvennék az oxigént az ember elől.

A gyermekek a játék-bútorraktárban először a mozgáskorlátozottság kellemetlen érzését élik át. Miután a gyermek elsődleges igénye a mozgás, e nélkül „nem tud élni”. A gyermekjátékok kisebb-nagyobb mozgásokra épülnek, minden véghezvihető tevékenység feltétele a hely, a tér.

Az óvodások a személyi és tárgyi zsúfoltságot negatív élményként észlelik. Az egyes cselekvéseket akadályozó-gátló környezeti tényezők egyértelműen aktivizálják a nem kíván érzelmeket: a gyermekek egyre ingerlékenyebbek, hangosabbak lesznek, toleranciaszintjük meredeken esik, türelmetlenségüknek nyíltan teret engednek, a kevés-kicsi helyen túlmozgásosnak tűnnek, egymással vagy a tárgyakkal szemben egyre durvább viselkedési megnyilvánulások jönnek létre. Ez végül a csoport rendjét, szokásait, szabályait támadja meg. Ember, illetve óvónő legyen a talpán, aki ilyenkor meg tudja állítani ezt a folyamatot!

Mindezek ismeretében ajánljuk a következőket:

• nem feltétlen attól lesz töretlen a személyiségfejlődés, ha a csoportszoba polcai dugig vannak játékokkal, a teremben szinte mozdulni sem lehet a „fontos” bútordaraboktól,
• ideje lenne végre tudomásul venni/vetetni, hogy az egészséges életmód előírta napi levegőztetés hidegben, hóban, fagyban, szélben és szemerkélő esőben is „jár” a gyermeknek!
• az óvodás csak ideig-óráig képes visszatartani a benne felgyülemlett energiát, aminek szabad térben való kiengedése fiziológiai-pszichológiai szempontból feszültségoldó. A játszótéren, udvaron, lehessen kiabálni, szaladgálni, amíg a gyermek úgy rézi, ez neki „szükséges”. Természetesen nem hághatja át azt a szabályt, hogy társai testi épségére ügyelnie kell, senkit sem hozhat balesetveszélyes helyzetbe,
• ha az óvoda építésbeli adottságai engedik (a csoportoknak van külön öltözőjük), a szobából nyíló öltözőt is át lehet engedni meghatározott játéknak. Az óvónő nem ragadhat le hosszabb ideig egy helyen sem, így alkalma adódik az állandó felügyeletre, a gyermekek tevékenységének figyelemmel kísérésére,
• amennyiben nem akadályozza a technikai dolgozók munkáját, egy-két mozgatható, felesleges bútordarabot ki lehet tenni a szobából a folyosóra,
• ha az óvoda rendelkezik tornateremmel, a napirenden kívül beiktathatunk energia-és feszültség-levezető mozgásokat, rövidebb ideig, mint egy testnevelési foglalkozás, de esetleg a délelőtt folyamán többször is. Szervezés kérdése, hogy minden csoport bejuthasson a tornaterembe!!!

Óvónőnek, gyermeknek, csoportnak egyaránt jó, ha zaklatott idegállapot, ideges kapkodás, durva megnyilvánulások helyett a napi tevékenységek alatt a viszonylagos kiegyensúlyozottság uralkodik. Ha a játék kívánta empátia természetesen érvényesül, ha felhőtlen hangulatban jól érzik magukat a derű, a vidámság otthonosságot sugall, a viselkedés a másik iránti nyitottságot és befogadást tükrözik.

2.2.7. A praktikusság – a tárgyak „haszna”

A praktikusság a tárgyak azon tulajdonsága, ami a célszerűséget, a gyakorlati hasznot hordozza. A praktikusság tartalmazza az egyszerű tisztántartást, könnyen kezelhetőséget, variálhatóságot és az óvodában még hozzátehetjük a hosszan tartó használhatóságot is.

A játékok tisztántartása nemcsak egészségügyi szempontból fontos, de esztétikai igényeket is kielégít. A piszkos, maszatos, pecsétes játék nem vonzó a gyermek számára, egyből elutasítja (viszolyog, esetleg undorodik tőle), ami a tevékenység, készségalakulás rovására megy. Vannak gyermekek, akik hosszas rábeszélésre sem hajlandóak kézbe venni a nem patyolat-tiszta babaruhát, kockát, főzőedényeket, mert taszítja őket a használat „himpora”. Ők azoka, akik soha nem homokoznak, gyurmáznak, mindig csak arra figyelnek, hogy a kezük-lábuk, öltözetük makulátlan maradjon. Túl azon, hogy a tárgyaktól-eszközöktől való távolmaradás sok ismerettől, tapasztalattól fosztja meg őket, célszerű körülnézni otthon, a gyermek családi környezetében, honnan-kitől ered a tisztaságmánia. Mert bizony ez egy betegség tünete, ha időben felismerjük, még lehet változtatni, ami mindenképpen a gyermek javát szolgálja.

A használhatósághoz nemcsak a könnyen kezelhetőség, a célszerű méret, egyszerű fogások, de a tárgy állagának megtartása is fontos. A gyermek szemszögéből a megreped-eltörik-elszakad sikertelenséget okoz, keserű tapasztalattal párosul. Ez nem motiválja újabb cselekvésre. Hányszor megesik, hogy a kiesett autókerék, elszakadt babaruha, lógólábú mackó keserves sírást hív elő az óvodásból. A gyermek lelkivilágában ez bánatot okoz, elveszíti kedvét a további játék iránt, nehezen áll át más témájú cselekvésre. Sokszor hosszabb ideig is eltart a vigasztalás. Ilyenkor a hüppögő gyermek szorosabb kontaktust kíván az óvónővel, több odafigyelést, simogatást, ölelést, melegséget. A következő játékba legtöbbször az óvónővel együtt hajlandó belépni, elvárja a vele való törődést.

A bánat, a lelki-fájdalom sokszor nagyobb megrázkódtatást hoz, mint egy véletlen baleset, ahol a fizikai sérülés kellemetlen érzete hamarabb elhal. A gyermek a játék világában komolyan vesz mindent és az elvesztés érzését intenzíven éli át. Ezért kell állandóan ott lenni, benne lenni a játékban, hogy adott esetben „enyhítő sebtapaszként” szolgálhassunk.

Praktikus javaslatok:

• előrelátó dolog, ha a délutános óvónő a nap befejezésével végignézi a játékokat, melyik szorul javításra (ezeket azonnal vonja is ki a forgalomból),
• egy-egy játék elromlása esetén nem kell problémát csinálni a történtekből. Ez mindenkivel előfordulhat, aki eszközökkel manipulál. Ha a gyermek azt látja, hogy az óvónéni kezét-lábát tördelve hangosan kesereg, jajgat, úgy bűnösebbnek érzi magát, nagyobb a kudarcérzete (más eset, ha valaki „előre megfontolt szándékkal” elrontja a játékot – az egy másik kategória, máshol tárgyaljuk),
• minden alkalommal jegyezzük meg, hogy a játékok „élete” is véges (Murphy törvénye: ami elromolhat, az el is romlik. Ez így igaz.). Bárkivel előfordulhat, hogy tevékenység közben az eszköz darabokra hullik. Még velünk is. Keressünk példákat a saját életünkből, vagy közösen átélt tapasztalatot idézzünk fel!,
• soha ne büntessük meg a gyermeket, amiért játék közben a tárgy „felmondja a szolgálatot”. A rendeltetésszerű használat során is megtörténik a baj (gondoljunk saját munkálkodásunkra otthon...),
• hívjuk fel a figyelmet a kényesebben kezelendő játékokra, pontosan fogalmazzuk meg, mire vigyázzanak.

2.3. Javasolt elemzési szempontok

Az óvónő

• figyelembe veszi-e a gyermek egyéni sajátosságait a játékok, mint eszközök kiválasztásában (érzelmi előnyben részesítés, érzelmi elutasítás),
• észrevette-e, hogy az óvodai környezetben mely tárgyak váltanak ki negatív érzelmeket a gyermekekben (félelem, szorongás, gátoltság, harag, düh, iszonyat, viszolygás, stb.),
• mit tett a negatív érzelmek feloldásáért,
• mit tett a pozitív érzelmek kialakítása érdekében a csoportszobában (légkör, biztonságérzet, nyugalom, vidámság, kiegyensúlyozottság),
• milyen cselekvést tilt, gátol, akadályoz a csoportban, kíséri-e magyarázattal ezeket,
• milyen mintát nyújt az erős negatív érzelmi kitörések kifejezésében,
• képes-e empatizálni a gyermekkel a sértett, támadott helyzetekben? Hogyan jelzi ezt?
• mit tesz az agresszív, durva cselekvések enyhítése érdekében,
• megkülönbözteti-e az intellektuális, esztétikai, morális érzelmeket a gyermekek megnyilvánulásaiban? Hogyan állítja ezeket a nevelési cél szolgálatába?
• milyen látható, tapasztalható cselekvéseket végez a gyermekek esztétikai érzelmeinek alakítására, fejlesztésére a csoportszobában? Ezekhez mennyiben használja fel a csoportszoba tárgyait, eszközeit?
• hogyan-mivel segíti az intellektuális érzelmek „világra jöttét”?
• milyen kérdéseket, javaslatokat, felszólításokat fogalmaz meg a tárgyakkal kapcsolatos értékítéletek kialakításához?
• mit tesz a napi nevelési helyzetekben az erkölcsi érzelmek alapozása érdekében?
• kihasználja-e a lehetőségeket a pozitív érzelmek alakítására a tárgyak, eszközök felhívó jellegű tulajdonságait előtérbe helyezve? (szín, nagyság, alak, súly, anyag, mennyiség, praktikum),
• hogyan szervezi a csoport életét a környezeti nevelés feladatainak megvalósításában? A környezeti nevelés céljainak elérésében?
• mennyire veszi figyelembe a gyermek érzelmi igényeit? Mit tesz a kielégítés érdekében?
• mit tesz a negatív érzelmekhez kapcsolódó tárgyak „érzelmi újrahasznosítása” szempontjából?
• hogyan oldja meg a tárgyak használatával kapcsolatos, kudarccal végződő helyzeteket? (megértés, elítélés, magyarázat, elmarasztalás, büntetés),
• mit változtatott meg a csoport tárgyi környezetében a pozitív érzelmi viszonyulások minél szélesebb körű létrejöttéhez?
• mi jellemzi a csoport pszichés klímáját?

2.4. A szociális környezet és az óvodásgyermek érzelmei

Az érzelmek szubjektivitása gyermekkorban még szembetűnőbb, mint később. A személyekkel szembeni érzelmek megjelenésére sokszor nincs „oki” magyarázat és hosszan tartó megfigyelés ellenére sem mindig látunk tisztán a Ki? - Kit? - Miért? kérdésekben.

A szociális környezetben az emberi kötődések hallatlanul sokfélesége valósul meg. Tény, hogy a személyes környezet hatása, befolyása megdöbbentő reakciókra készteti a gyermeket. Itt a kapcsolatok alakulásában az adott személy kiválasztása kétoldalú folyamat. A választó és választott, mint két élőlény kommunikál egymással, ahol az akció-reakció tárul szemünk elé. Amíg a tárgyak kiválasztásában nincs visszajelzés, addig a személyeknél ez azonnal jelentkezik a kapcsolatrakészség illetve az elutasítás formájában.

Tárgyválasztás esetén a rajta való uralkodás egyértelmű, a személyválasztásnál a kiszemelt alany is beleszól a kapcsolat alakulásába. A két (vagy több) személy együttesen határozza meg a köztük létrejövő érzelmeket, amelyek vagy erősítik, vagy gyengítik egymást. Ezek következtében jön létre a kapcsolatok hierarchiája.

Érdekesség, hogy egy társas viszonyban milyen helyet foglalnak el a résztvevők. Van, hogy a kapcsolatot kezdeményező kap vezető szerepet, míg a másik vállalja a „beosztottságot”, ugyanakkor a szerepcsere bármikor megtörténhet. Más kapcsolatban eleve az alacsonyabbrendűséggel alkuszik meg a személy, mert számára érzelmileg igen fontos az együttműködés.

Mi határozza meg, hogy a személyek között hogyan alakul a társas viszony? Mi a determináns, ami létrehozza a kötődést, a szorosabb nexus megszületését?

A személyes találkozások legelső pillanatában a döntő a szimpátia illetve az antipátia. Mivel az óvodásgyermek érzelemközpontú, az ő életében ez a két tényező mindent meghatároz. Az első találkozásnál történő vizuális érzékelés az alap, amire reáépül a hang-illat-tapintás ingerek sokasága, hogy aztán egységes egésszé olvadva kialakuljon a gyermekben az érzelmi kép – „szimpatikus, elfogadom” , vagy „unszimpatikus, nem fogadom el” döntése. Természetesen van olyan eset is, amikor az első benyomás egy idő múlva érvényét veszti és átalakul az ellenkezőjébe. De ennek bekövetkezése hosszú folyamat, a gyermek pedig a jelenben él.

Felnőtt emberek tapasztalatai is igazolják, hogy minden új ismeretség alkalmával mekkora hatása van az első benyomásnak. Sokszor úgy megfog, megragad bennünket, hogy képtelenek vagyunk szabadulni tőle. Az óvodás – totális érzelmi lényként – nem tud és nem is akar „józanul” gondolkodni, neki az adott perc alatt kirobbanó pozitív vagy negatív érzelme lezárja a szituációt.

2.4.1. Az óvónő érzelmi elfogadását, illetve elutasítását befolyásoló tényezők

Emberekkel, gyermekekkel foglalkozó munkakörökben az érzelmi intelligencia fejlődési foka előrevetíti a feladatok megoldásának eredményességét, illetve eredménytelenségét. A másikkal való viszonyulásokban lelhető fel a szociális intelligencia, amelyben a különböző érzelmeknek sokkal nagyobb szerepük van az ember életében, mint hinnénk. Több dolog múlik azon, milyen érzelmi kapcsolatban vagyunk embertársainkkal, mintha csak egyetértenénk valamiben, valakivel.

Az emberekhez kialakuló érzelmi viszonyok értelmezése alatt találhatjuk:

• a kontaktusfelvételt, a verbális vagy nonverbális kapcsolat megindításának hogyanját, mikéntjét,
• a kontaktustartást, a sikeres kapcsolat tartósságának idejét, jellemzőit,
• az empátiát, amely képesség különösen a gyermekekkel foglalkozó nevelők-oktatók egyik megfelelési kritérium lehetne,
• az érzelmek kifejezésének pontosságát, hogy az egymással érzelmi kapcsolatban lévők le tudják olvasni a másik metakommunikációjából, mit érez a partner,
• az érzelmi problémalátást, amely az empátiához kapcsolódva segíti a konfliktusok kezelését, megoldását,
• a kommunikációt, annak mindkét fajtáját.

Az érzelmi képességek fejlődésében néhány érdekes és sajátos jelenséggel találkozhatunk, amelyeket az óvónők az érzelmi nevelésben sikeresen alkalmazhatnak:

• a nők érzelmi érzékenysége erősebb, magasabb fokú, illetve szélesebb körben lelhető fel,
• a nők körében az érzelmek finomsága fejlettebb, ennek magas szintű átadására több képességgel rendelkeznek,
• a nők aktuális érzelmi állapota mindig determinálja a gyermekkel való foglalkozást.

Jó lenne minderre tudatosabban figyelni saját eredményességünk, és a gyermekkel alakuló kapcsolataink szempontjából egyaránt!

2.4.2. A megjelenés – hogy nézel ki?

Legtöbbször az ösztönös esztétikai érzék nyomja rá bélyegét a gyermek ítéletére. Az első látásra rendezett, harmonikus, kellemes látványt nyújtó külső az elfogadást, tetszést sugallja a gyermeknek. Ha az óvónő modellszerepére gondolunk, már az első pillanatban ennek tanúi lehetünk. Az utánzásra késztetés óvodáskorban a legmagasabb fokú és a felnőttekkel szemben mindenre kiterjed.

Ha az óvónő külső megjelenése szimpátiát kelt a gyermekben, nemcsak magát a személyt, de annak kéréseit, kívánságait is elfogadja, igyekszik teljesíteni. A szimpátia – mint kellemes érzés – vezet el a szeretethez, a ragaszkodáshoz, a bizalomhoz. Paradox, de a pozitív érzelmek mellett megtalálhatóak a kellemetlen, negatív érzések is egyazon személlyel szemben: a hiányérzet, az elvesztéstől való félelem, aggódás, féltékenység is. Utóbbiak az elfogadott személyhez való feltétlen kötődést, a kizárólagosságot is jelentik. Ambivalens érzelmek sora tör utat a lelki fejlődésben, de mind az elfogadás érzéséből táplálkozik.

Az óvodás szívesen veszi és megjegyzi, ha az óvónéni új ruhát, cipőt visel, ha fodrásznál volt, ha eddig nem látott fülbevalót, gyűrűt hord, ha másképp készíti ki az arcát. A szeretetkapcsolatban benne van, hogy elfogadja a kisebb változásokat, általában a jó oldalról értékelve azokat.

De észreveszi és rákérdez, ha hiányzik a gomb a kabátról, ha szakadt a ruha, ha a harisnyán leszaladt a szem, ha lukas a zokni, ha a körömlakk félig lekopott, ha megszokott frizuránk a „végét járja” és minden olyan apróságról említést tesz, amire nem is gondolunk. A kritikai megjegyzéseket nem szabad figyelmen kívül hagyni, mert jóakaratból, segítségből fakadnak, figyelmeztetnek arra, valami nem stimmel velünk, rajtunk. A gyermek igenis érzékeli a legfinomabb rezdüléseket, jelzi, hogy „nem azok vagyunk, akik voltunk”. A gyermek az a „szociális tükör” az óvónő számára, amelyben naponta szembesülhet önmagával.

2.4.3. A beszéd – csendben, nyugodtan, lassan

Minden kapcsolatfelvétel a kommunikációval történik. A beszédhang milyensége erősen befolyásolja a gyermeket a szimpátia-antipátia alakulásában. A halk, lágy hangszín, a megfelelő hangsúllyal kísért mondatok a pozitív érzelmek oldalára billentik a mérleg nyelvét, főleg, ha azt a mondanivalóval adekvát metakommunikáció kíséri.

A gyermekközeliség fizikai megvalósítására (lehajlás, guggolás, puha mozdulatok, karok szét, illetve gyermek felé tartása, kezek érintkezése, összeölelkezés) mellett az arc-szem-száj mimikájának is azonos érzelmeket kell tükröznie (mosoly, nevetés, szemek összekapcsolódása, meleg tekintet, lágy pillantások), a kimondott szavak tartalmával (örülünk, hogy itt vagy, szeretettel vártunk). Tehát nem mindegy, hogyan beszélünk, mit mondunk, milyen metakommunikációs jeleket használunk.

Sajátos beszédtechnikai módszerrel lehet változtatni a kellemetlen hangszínen, a kemény, rekedtes, rosszul artikulált hangokon, a torokból képzett beszéden, ami esetenként az érzelmi visszautasítás oka lehet.

A magas és mély hangszín tudatos váltakoztatása egyes nevelési helyzetekben indokolt. Ilyenkor a figyelemfelhívás eszközeként használjuk. A pergő beszéd időnként és szituációnként „ostorcsattogásnak” hangzik, módjával bánjunk vele! Kellemetlen, kínos érzéseket ébreszt a gyermekben, gátolja, késlelteti a pozitív érzelmek létrejöttét. A halk-hangos beszédhez is különböző érzelmek tapadhatnak, átgondoltan alkalmazzuk ezeket!

2.4.4. Az illat – de jó szagod van!

Az illat/szag a testközelség, a szorosabb testi érintkezés szempontjából tölt be fontos szerepet az érzelmek terén. A tisztaság, üdeség, kellemes illatú dezodor, kölni vonzó hatása a gyermeknél is él. Ez több esetben szóban meg is jegyzik: „de jó illatod van”. A vonzalom következtében gyakoribb a simogatás, puszi, ölelkezés iránti igény, amely erősíti az érzelmi kapcsolatot.

Ugyanakkor muszáj megemlíteni azt is, hogy vannak a gyermek számára kellemetlen szagok, amelyek „menekülésre” késztetnek, legalábbis a testi érintkezések kerülésére, pl. ha a gyermek családjában nincs dohányzó egyén, az óvónő pedig szenvedélyes cigarettázó, úgy az erős nikotinszag taszító lehet. Hasonló „személykerüléshez” vezethet a szúrós testszag, még rosszabb, ha ezt intenzív illatú kölnivel, parfümmel próbáljuk elfedni, az alkoholos lehelet, a túlzott fokhagymafo†† típusú bőrfelületek találkozása egyaránt járhat az újólagos ismétlések igényével, de az azonnali megszakítással is.

A kézfogás, simogatás folyamán jól érzékelhetőek a bőr egyéni sajátosságai: a lágy tapintás, simaság, puhaság, melegség illetve a túl száraz, durva, recés felület, a nedvesség, hidegség, stb. A gyermek számára az előbbiek kedvezőek, azokat részesítik előnyben. Itt említjük meg egy kis kitérővel a „fogásminőséget”. Nem mindegy, hogy kézfogásunk milyen erős, szorító, görcsös, kemény mozgásokkal telített, illetve mennyire puha, de határozott, bátorságot adó, de egyben engedékeny is. Meg kell adnunk a gyermeknek azt a szabadságjogot, ha úgy gondolja, érzi, bármikor kiléphet belőle.

2.4.5. A mozgás – karót nyeltél?

A mozgás, mint a metakommunikáció egyik lényeges eleme, minden emberi érzelem kifejezője lehet. Gondoljunk a pantomimikára, a a gesztusokra, amelyek szavak nélkül hordoznak információkat társaink számára.

Az óvónő „hétköznapi” mozgása is rejt magában olyan elemeket, amelyek azonnal érzelemhez kapcsolódnak. Amennyire lehet, tartózkodjunk a merev, szögletes, katonás mozdulatoktól és részesítsük előnyben a „gömbölyűeket”. Egy kimért, túl egyenes testtartás ijesztő, fenyegető lehet a gyermek számára, pláne, ha ezzel felnőttségünket is ki akarjuk emelni. Ha ilyen pózban mondunk, kérünk valamit, több visszautasítással, ellenállással kerülhetünk szembe. A szituáció továbbgyűrűzve a gyermek-óvónő kapcsolat teljes aláaknázásához vezet.

Tartsuk szem előtt azt az íratlan szabályt, hogy minden kapcsolat felvételét az óvónőnek kell indítania, s az erre való igényét minden oldalról – mozgás, beszéd, illat, hang, tapintás – meg kell erősítenie. Ebben a kapcsolatban fejezi ki vonzódását, elfogadását, bizalmát, szeretetét a gyermek iránt. Ez mutat a gyermeknek példát, ad modellt saját érzelmeinek kinyilvánítására. Ezért fontos, hogy a pedagógus képes legyen tudatosan uralkodni mozgásán, a szituációknak megfelelően variálni a különböző mozdulatait úgy, hogy azok az adekvát érzelmeket megjelenítve eljuttassák a „címzetthez”, a gyermekhez.

2.5. Társkapcsolatok az óvodában

A társas kapcsolat, társas érintkezés az ember elemi szükséglete, szociális környezetben. Ez a szükséglet nem állandó, hanem változó, fejlődő, szituációként másféle kielégítést igényel.

A csecsemőkor végén, kisgyermekkor elején a társ iránti igény konkrétan még nem jelentkezik. Ha megfigyelünk két apró gyermeket, láthatjuk, hogy vizuálisan érzékelik egymást, nyújtják is kezüket a másik felé – de azt a másikat még tárgyként „kezelik”. Azaz úgy bánnak vele, mintha az egy tárgy lenne, például belekönyökölnek a hasába, rámásznak, belekapaszkodnak a hajába, felemelik a másik lábát. Tehát nem nem veszik személynek a másikat, akivel szociális kapcsolatba kerülhetnének. Ez a hiányzó éntudat, saját énjük még fel nem ismerésével magyarázható.

Az éntudat megjelenésével, a másik észrevételével és önmagától való elhatárolásával lép színre a társas érintkezés első jele, amikor a másik, mint élő személy kerül pszichés látókörbe.

Az óvodai csoport egy társas mikrokörnyezet, ahol tág tér nyílik a személyközi vonzalmak, a szociális igények kielégítésére.

2.5.1. Szimpátia és antipátia a csoportban

Az óvodás – éppúgy, mint a felnőtt – kapcsolatait az óvodában a hozzáférhetők köréből (óvodai csoport) választja ki. Ez a kiválasztás legtöbbször nem tudatos, a pillanatnyi érzelem határozza meg. Azaz, valamiért szimpatikus az illető, vagy nem. Ha megfigyelünk egy újonnan alakuló csoportot, láthatjuk, hogyan kerülgetik egymást a gyermekek, kísérik figyelemmel a másikat, hogyan-miben aknázzák ki a társulási lehetőségeket, mit csinálnak, mondanak – de csak a nekik szimpatikus egyéneknek. Ha a szimpátia kölcsönös, elkezdődhet a barátkozás.

A szimpátia, annak teljes kölcsönössége konkrét cselekvésekben tárul a szemünk elé. Elég, ha csak figyeljük a gyermeket:

• ki mellé ül le rajzolni, reggelizni, mesekönyvet nézegetni, többször is,
• ki mellé fekszik, választja ki ágyát (és miért ne lehetne egymás mellé fektetni a kölcsönösen szimpatizálókat?!),
• kivel játszik legtöbbet,
• kinek a kezét fogja szívesen a sétánál, körjátéknál,
• kivel tart kapcsolatot az óvodán kívül is.

Mindez elég támpontot ad a kezdődő társulások alakulásához. Ugyanakkor mindennek az ellenkezője is nyomon követhető:

• ki ellen tiltakozik a gyermek a „kényszerű” társítások alkalmával,
• ki az, akit nem akarnak bevenni sehol a játékba,
• ki az, aki mellé nem ülnek szívesen, nem fekszenek délután, nem fogják meg a kezét,
• ki az, akit szemmel láthatóan kerülnek, akivel szemben nagyobb távolságot tartanak.

Igaz, hogy a fizikai közelség serkenti az alakuló vonzalmakat, de a kényszer szülte közelség ellenhatást is kiválthat. A kapcsolatban az a kedvező és egészséges, ha a szimpátia, a viszonosság oda-vissza, azaz mindkét irányban működik. Ez kedvező hatással van a közös tevékenységre, a hangulatra, az egész csoportra. Ilyenkor a rejtett üzenetek sokasodnak. Több a mosoly, kacsintás, tekintetváltás, nő a testi érintkezések száma (kézfogás, ölelés, karonfogás, simogatás, összebújás), csökken a személyek közötti távolságtartás. Tartsuk szem előtt, hogy az óvodában a rejtett üzenetek dominálnak!

Miből alakulhat ki szimpátia?

Látásérzékelésünk konzervatív módon hat érzelmeinkre. A széphez ösztönösen pozitív, a csúnyához negatív tulajdonságot társítunk. Ez a gyermeknél sincs másképp.

A külső megjelenésben a fizikai vonzerő a döntő. Ezt az óvodás pontosan érzékeli. Amikor rangsorol, pajtást választ az együttes tevékenységhez, a „jó külsejű” gyermekek előnyben részesülnek. Ne ítéljünk gyorsan, ezt mi, felnőttek ugyanúgy csináljuk! Gondoljunk arra, információszerzéskor a tág társadalmi környezetben (utca), kihez fordulunk kérdéssel? Milyen külsejű embert választunk ki az utca forgatagából?

De nem is itt fészkel igazán a probléma. Hanem olyan esetben, amikor a vonzalom és taszítás egyszerre jelenik meg. Az egyik gyermek szívesen játszana a másikkal, az viszont – bizonyos, néha ismeretlen okból – visszautasítja őt. Ilyenkor tör utat az érzelmi zaklatás, ahonnan nehéz egyedül elmenekülni. Hű példa erre az „óvónéni, segíts, nem hagy békén! ”, „óvónéni, nem megy el innen! ”, stb. mondat, amelyben a gyermekek közti választás-visszautasítás fogalmazódik meg.

A törvényben deklarált gyermeki jogok mellett minden óvodásnak biztosítani kell a jogát arra is, hogy szabadon választhassa meg játszótársát, hogy egyes társaival szemben ellenállhat, nekik nemet mondhat. A