Szülők és gyerekekKalocsay Ildikó

 

Iskoláskorú gyerekünk már leviheti a szemetet, elmosogathat, felporszívózhat -- egyszóval segíthet a ház vagy háztartás körüli teendőkben.

Ez a kis munka még örömöt, sikerélményt is okoz neki, ráadásul megkedveli a munkát. Amit viszont nem szabad rábízni: lelkünk nehéz titkait, felnőtt problémáinkat, és nem szabad olyan dolgokban kérni a segítségüket, amelyekhez még nem nőttek fel.

Minden idők legnagyobb nevelési tanácsadója, a gyerek- és szülőpárti dr. Spock is megírta már könyveiben, hogy szülőnek lenni szép és nemes feladat -- de nehéz. Manapság az elvárás, melyet követnünk kellene: a végtelen türelemmel megáldott szerető anya, aki piedesztálra állított gyermeke előtt térdepel. Aki mindig megértő, szerető, fitt és nett, miközben önfeláldozó is – és a százprogramos háztartási robotgépnél is több mindenre képes.

A valóság azonban más. Annak ellenére, hogy gyermekeinket mindennél jobban szeretjük, néha a mi (szülők) idegrendszerünk is felmondja a szolgálatot, a mi egészségük is megroppan, és lehetünk rossz passzban is. Nemcsak a gyerek hisztériás rohamait, mániáit kell tolerálni, és érzékenyen kezelni. A szülők is emberek, szintén vannak nehéz napjaik, és úgy igazságos, ha a gyerek megtanulja, hogy a szülőt is békén kell hagyni időnként. Az igazi szülői szeretetet nem arról szól, hogy a gyerek rabszolgájává válunk. Nekünk felnőtteknek kell meghúznunk a határt: mettől-meddig, csak így nevelhetünk egészséges személyiségű embert gyerekünkből.

Nem mindegyikünk szuperanya, tehát előfordulnak hétköznapjainkban olyan nevelési helyzetek is, amikor felmérgedünk, elkeseredünk, vagy a gyerek csínytevésétől elképedve szóhoz sem jutunk, esetleg tanácstalanságunkban átsírjuk az éjszakát. Akkor aztán két lehetőségünk marad: vagy felkeressük a gyerekpszichológiai rendelőt. Vagy amint egy nőismerősünk közelébe jutunk, némi nevelési jó tanács reményében rögtön panaszkodni kezdünk. Az ilyen beszélgetések, eszmecserék hasznosak, mert megtudhatjuk, hogyan oldják meg más szülők a számunkra megoldhatatlannak tűnő problémát.

A szakemberek szerint a gyerekek nagyon érzékenyen reagálnak szüleik viselkedésére. Ha stresszesek vagyunk, rosszkedvünket átvisszük a környezetünkre is, és a leadott szignálok agresszivitást keltenek a gyerekekben. Persze nem egyszerű dolog a mai világban stresszmentesen élni, hiszen gondoljuk csak végig a mai napunkat a munkahelyünkön!

Manapság nem mutatkozhatunk gyengének, mert elsodor az áradat. Egyetlen hely, ahol lazíthatunk, az otthonunk. De amint beesünk az ajtón, máris belebotlunk az előszobában hagyott iskolatáskába, és a gyerekszobába nyitva idegborzoló látvány tárul elénk. Egyik porontyunk a számítógép előtt játszik, a másik wolkmant hallgat. Ruhák, füzetek, könyvek szanaszét, és a leckének persze színét se látták. Természetesen, érthető a nem éppen békés reakciónk: elkiáltjuk magunkat és szétcsapunk közöttük – csak éppen sehova se vezet. Igaz, míg a konyhába érünk, csend lesz, de amint leroskadunk a székre, gyerekeink máris visítozni kezdenek – és nem a testvéri szeretettől.

S mit mond a nevelési tanácsadó? Figyelmeztessük családunkat már az előszobába lépve. Mondjuk el, hogy stresszes napunk volt, szörnyű rossz kedvünk van, össze kell szednünk magunkat, és míg kifújjuk magunkat, kis nyugalmat kérünk. Aki nem hagy békén pár percig, elkapja tőlünk a nyavalyánkat. Ez a módszer persze csak azokban a családokban működik hatékonyan, amelyekben nyíltan, őszintén viszonyulnak egymáshoz a családtagok, mindig mindent megbeszélnek, s a szeretet uralkodik mindenekfelett.

Még egy fontos megjegyeznivaló: a gyermek ugyan törékeny, de sokkal többet megért és elbír, mint amennyit feltételezünk róla. Ne ijedjünk meg, ha a konfliktusaink szemtanúja lesz, de ne akarjuk tőle, hogy segítsen nekünk a megoldásban!

Mit vállalhatunk nyíltan a gyerek előtt?
A szomorúságot – hiszen az élethez tartozik. Tilos viszont kiejteni a mondatot: még jó, hogy te vagy nekem! A gyerek ugyanis túlságosan lekötelezettnek fogja érezni magát, könnyen kialakulhat benne a bűntudat, amiért elhagy bennünket, akkor is, ha csak egy hétvégét tölt a barátjánál vagy a nagymamánál.

A rosszullétet – fej-, torok-, has-, gyomor- és fogfájást, migrént, influenzát, premenstruális szindrómát. Amennyiben ezektől szenvedünk, kérjük meg a gyerekeinket, szüneteltessék a veszekedést, maradjanak csendben, vagy lelkiismeret furdalás nélkül bízzuk őket egy ismerősre, amíg jobban nem érezzük magunkat. Ha ezt nem tudjuk megoldani, röviden magyarázzuk el nekik, mi sem kérjük tőlük, hogy figyeljenek ránk, ha betegek.

Munkahelyi problémák – ne terheljük vele a gyerekünket! Ez felnőtt-probléma, a gyerek nem tehet arról, ha nem a megfelelő szakmát választottuk magunknak, vagy konfliktusba keveredtünk a főnökünkkel, kollégánkkal. Az átmeneti gondok ideje alatt, mint amilyen az időnkénti többletmunka, vagy a havi zárás, kérhetjük a türelmét. De ígérjük meg neki, amint felszabadulunk egy kicsit, behozzuk a lemaradást, és ismét vele töltjük időnket. Ígéretünket tartsuk is be!

Anyagi nehézségek – minden részletes magyarázat nélkül közöljük a gyermekünkkel, hogy az elkövetkezendőkben egy kicsit jobban kell spórolnunk. Ezzel a gyerekeknek meg kell békélnie. Ha már betöltötte a tizenötödik életévét, megmondhatjuk neki, maga is megkeresheti a pénzt a divatosabb ruhára, hobbieszközökre satöbbi. Ez csak a hasznára válik. Viszont csak kivételes esetben van jogunk arra kérni, hogy a megkeresett pénzéből állja a háztartási költségek egy részét.