És akkor nem is számoltam a rendkívüli, az iskolakezdés előtti, sem pedig az óvodai, bölcsödei szülői értekezleteket! Ezek szerint ennyit ültem végig én, talán kettőt hagytam ki, mert épp kisbaba volt valamelyik testvér. Tehát közel félszáz értekezlet után kértem meg Apát, hogy menjen el egyre, másodikos Bence fiam osztályába. Azért mertem elküldeni, mert Bencus tanító nénijét nemcsak felismeri, hanem ismeri is, már kétszer(!) volt Apa is osztályrendezvényen a suliban. Szóval, miközben mi az orvosnál vártunk Rozi lányommal, gondoltam, nem ciki fölhívni, hogy vigyen papírt, ceruzát, és jegyzeteljen (igazából azért hívtam, hogy emlékszik-e, hogy menni kell, és el ne késsen). Persze, épp indul, mondta Ő, egy kicsit fog csak késni, és tudja, hogy jegyzetelni kell, és igen, Bence sulijába megy, nem a lányokhoz, és arra is emlékszik, melyik az osztályterem. Este fél nyolc volt már, mikor nagy büszkén belépett az ajtón, és egész vacsora alatt ecsetelte, hogy mi volt, hogy volt, ki és mit mondott. Elővette az általam nem túlságosan kedvelt „csodatelefont”, és abból olvasta, hogy milyen programok lesznek.

A fiúk le voltak nyűgözve, mi a csajokkal csak figyeltünk csendben, Rozi várta, hogy mikor mesélhet a fülészeten történtekről, Bori kamaszos érdektelenséggel hallgatta az apját, én pedig megjegyeztem, hogy nagyon ügyesen felírtad drágám a farsangot, de mikor lesz? Na, ezután töredelmesen bevallotta a hiányosságokat, és a fiai azonnal melléálltak, Ádám és Bence felváltva magyarázták, hogy ennyi mindent nem lehet ilyen gyorsan leírni, sem megjegyezni, ne bántsam Apát! (Pedig nem is haragudtam, még csak egy rossz szót se szóltam, sőt, titokban nagyon is büszke voltam, hogy így helytállt…) Persze, ezután megkaptam, hogy Anya ugyan mindent tökéletesen leír a szülőin, megtalálja az uzsisdobozt, helyre teszi a tisztasági csomagot, itthon is nagyon figyel a részletekre, mindig van tiszta ruha és vacsi, de egyébként felőlem akár a ház is összedőlhet, azt sem venném észre! Mindezt azért kellett meghallgatnom, mert földrengés volt ugyebár a múlt hónapban, és én nem éreztem semmit. Ádám fiam hívott fel egy barátjától, hogy jól vagyunk-e, mert rengett a föld, majd hajnalban Apa is aggódva telefonált a vonatról (épp Erdélyből jött hazafelé), mikor olvasta a híreket, és hallotta, hogy tőlünk nem túl messze egy anyuka kikapta a kádból a gyerekeit, és az utcára menekült. Megmondom őszintén, nálunk a szokásos kora esti tombolásban ugyanúgy rezegnek a poharak a vitrinben, mintha földrengés lenne…