A kötelező olvasmányok elolvasása olyan feladat, mintha a szünetben is tanulni kellene. És nyáron nem akarunk tanulni! – hangzott néhány tíz év körüli gyerek véleménye. És sajnos valóban kevesen vannak, akiknek nem kínszenvedés olvasni ezeket a könyveket. Aki megteheti, hogy nem olvassa el, mert otthon nem kérik számon, az iskolában meg valahogy majd megússza, az a kezébe sem veszi az előírt olvasmányokat.

„Nyár elején beosztjuk a fejezeteket – meséli Móni, egy hatodikos kislány anyukája. – A lányom persze mindig megcsúszik, aztán az utolsó percekre marad a munka nagy része. Az olvasónapló a másik katasztrófa. És azt akkor kéri a tanár, amikor feldolgozzák év közben az olvasmányt. Persze a gyerek is addig halogatja, csakhogy akkor már szinte újra kell olvasnia az egészet. Én meg addig ott ülök mellette, amíg meg nem írja. Korábban segítettem is, de most már csak azt ellenőrzöm, hogy megírja rendesen.” Az ötödikes Kristóf anyukája, Edina azt mondja, számára most, felnőttként jelentett élményt a Kincskereső kisködmön. „Nemcsak azért olvastam el újra, hogy tudjak segíteni a fiamnak az olvasónapló megírásában, hanem mert tényleg elragadott. Nagy hatással volt rám, de ez új élmény volt, csak néhány történetre emlékeztem iskolás koromból az egész könyvből. Ami nem csoda, ez a könyv szerintem nem gyerekeknek való. Ahogy a Két Lotti sem, amit második után adtak fel nyárra. Aranyos történet lenne egy kivonatként, mondjuk annyit meg lehetne belőle emészteni nyolcévesen, amennyit filmben is feldolgoztak belőle. De a könyv annál sokkal mélyebben szól a házastársi válságról, amit csak felnőtt fejjel lehet értékelni. A fiamnak most az Egri csillagokat kell elolvasnia, úgy döntöttem, együtt olvassuk. Így meg tudjuk beszélni, ha nem ért valamit. Kicsit versenyzünk, hogy ki hol tart, talán ez is motiválja majd, hogy jobban beossza az idejét” – teszi hozzá az anyuka.

Leginkább a fantasztikus, modern irodalmak és a lányregények (mint az SZJG, alias Szent Johanna Gimi) érdeklik azokat a tizenhárom éves, székesfehérvári gimnazista lányokat, akiket megkérdeztünk a könyvekkel (nem csak kötelezőkkel) kapcsolatban. A hetedikes lányoknak, akik a Teleki Blanka Gimnázium tanulói, összesen nyolc könyvet kell elolvasniuk tanév közben, nyárra pedig további három regény vár rájuk. „A tanárunk nagyon szigorúan veszi a kötelező olvasmányokat, ezért mindent elolvasok, amit feladnak, de a kötelezőkön kívül ritkán olvasok, mert a tanulás és edzés mellett nincs sok időm, se kedvem. Egyébként hasznosnak tartom őket, mert ha esetleg van olyan gyerek, aki sosem olvasna, így legalább megteszi” – mondta el a hetedikes Ninetta, aki az izgalmas, vele egykorúakról szóló könyveket szereti leginkább. Anna hasonlóan vélekedik, legszívesebben fantasyt, romantikusokat, moderneket, krimiket vesz a kezébe. „Nagyon régiek a kötelezők, nehéz a nyelvezetük, a legtöbbet szenvedés olvasni. Amióta nagyon sok a régies kötelező, egyre kevesebbszer nyitok ki könyvet csak úgy kedvtelésből” – vallotta be a kislány.

Enikő szerint sem az ő korosztályuknak valók a mostani kötelező olvasmányok. „Mi már nem ebben a korszakban élünk és ezért nem is nagyon tudjuk átérezni, értelmezni ezeket a regényeket.” Bogi hozzáteszi, hogy olyan könyveket szeret olvasni, amelyeknek a története valamiért megragadja őt. „Az olyan könyvek jók szerintem, amelyek érdekesek, nem unalmasak, hanem mozgalmasak.” A lányok közül egyébként többen Jack London: A vadon szava című regényét, az Egri csillagokat és A Pál utcai fiúkat (ez utóbbit előszeretettel PUF-ként) említették – vagyis valóban a mozgalmas és izgalmas regényeket, jóllehet, messze nem lányregényeket –, amikor olyan könyvet kellett kiemelni a kötelezők közül, amelyet tényleg élveztek. Tulajdonképpen mindannyian fontosnak tartják az olvasást, vannak, akik kifejezetten törekednek is arra, hogy minél több művet magukévá tegyenek. Nóri például folyamatosan búj valamit. „Ha egy könyvet elfogyasztok, jöhet a következő. Bár mostanában a több tanulás és az edzés miatt kevesebb időm jut az olvasásra, de ettől függetlenül megpróbálok minél többet olvasni.”

„A gyerekek jelentős része nem érti a tananyagban szereplő irodalmi alkotásokat, érdektelen, kényszeredetten olvas – mondja el Meiszter Orsolya magyartanár, aki Vértesbogláron tanít felső tagozatosokat. – Sajnos eleve úgy állnak hozzá, hogy ami kötelező, az biztos nem jó. Nem csoda, hiszen ennek ellenkezőjét sem a felsőbb évfolyamokra járók nem erősítik meg, de még a tankönyvek sem ezt sugallják számukra.” A tanárnő a hetedikes irodalomkönyv Jókairól szóló ismertetőjéből idéz, mely többek között azt hangsúlyozza, hogy a Jókai-művek nyelvezete nehéz, az író 22 ezer szóból álló szókészlete sok, a köznyelvben ma nem használatos kifejezést tartalmaz.„A mai felsős gyerekeket, akik a mindennapi kommunikációjuk nagy részében mintegy 25 szót váltogatnak, ezzel a szöveggel csak elrettenteni lehet, motiválni biztosan nem. Sajnos az a tapasztalat, hogy sok gyerek a felvételin is rosszul teljesít azokban a feladatokban, ahol szavak jelentését kell meghatározni. És ez persze azért van, mert nagyon keveset olvasnak.”

Csakhogy ezekkel a kötelező olvasmányokkal nem fogjuk megszerettetni velük az olvasást, épp ellenkezőleg. Nyitni kellene feléjük, olyat olvastatni, ami érdekes, ami fordulatos. Nem unalmas, sok tízoldalas leíró részekkel kedvüket szegni – véli Orsolya, aki azt tapasztalja, hogy a gyerekek hamar elfáradnak, már néhány oldal után is, ha nehéz vagy unalmas a szöveg. „Ennek így egyszerűen nincs értelme. Viszont a Nemzeti Alaptanterv, amely a kerettanterveket és a használható taneszközöket meghatározza, köti a pedagógusokat. Muszáj feladni a Kincskereső kisködmönt, az Egri csillagokat, A kőszívű ember fiait. Amit megtehetünk, hogy az ajánlott irodalmak közül a gyerekekkel együtt választunk olvasmányokat, olyat, amit a többség szeretne. Persze a feldolgozás során ezekre kevesebb idő jut, hiszen a tankönyvek fejezeteken keresztül a kötelezőket sulykolják, muszáj azokat oktatni nagyobb óraszámban. Annyit könnyítettem idén a gyerekeknek, hogy nem kell mindenképpen olvasniuk, hangos könyvről is meghallgathatják például az Egri csillagokat a leendő hatodikosok.”

„Nem Antigonéval meg Szigeti veszedelemmel, de olyan szövegekkel kellene szíven-lelken trafálni a nulla és 18 közötti korosztályokat, melyek nyelve-tematikája nekik való – vallja Kukorelly Endre író. –Hogy ébredjenek rá maguk, olvasni adrenalinbomba. De nem is herripotterekkel, gyűrűkurával meg egyéb agyalmányokkal, hanem épp azzal, amit mindközönségesen magas irodalomnak nevezünk: holott épphogy nem magas, hanem alapja mindennek. Hiszen az oktatás az alap – nem fontosabb, mint az egészségügy, de elsődlegesebb. Ha nem köteleznek, hanem rávezetnek az olvasásra, rászoktatnak, függővé tesznek tőle, ha nem kényszer, hanem boldogságforrás, megoldják az életemet. Minden probléma kezelhető olyan társadalomban, ahol az olvasás, az élethosszig tanulás nem kényszerűség, hanem élvezet. Kincskereső kisködmönnel ijesztgetni kisgyerekeket emberiség elleni bűntett. Régi dolgokkal csak kedvét veszik annak, akinek a személyisége csak alakulófélben van: majd, ha már mániájukká lett az olvasás, vissza fognak menni a régiségbe, kíváncsiak lesznek arra, hogy anno hogyan csinálták.”

Kukorelly Endre (Fotó: Kummer János)

Az író és irodalmár szerint azoknak a gyerekeknek, akik már rákaptak az olvasás ízére egyáltalán nem esik nehezükre nyáron sem az, hogy a betűket böngésszék egy fa árnyékában. „Nyár és olvasás, az szinte ugyanaz. Nyáron olvas, meg focizik, úszkál, szinte mást se tesz az, aki erre egyszer rákapott. A fagyi nem zúdul a gyerekre, nem kell motiválni, hogy egyed már, fiacskám, nem kötelességnek, hanem élvezetnek tudja, nem gondolná könnyítésnek, ha melegen, cseppfolyós állapotban kapná – csak mert egyszer rájött, hogy az így, hidegen a fincsi. Az olvasásra pont ekképp jön rá, ha mi, felnőttek jól csináljuk. És rájön ezzel együtt arra, hogy írni – naplót, olvasónaplót, blogot, verset – a legnagyobb királyság.”

Hogy a miértre is megkapjuk a választ, hogy megtudjuk, egész pontosan kik és milyen szempontok alapján állítják össze a kötelező olvasmányok listáját az első tizenkét évfolyamon, megkerestük az Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelésért Felelős Államtitkárságát. „A Nemzeti Alaptantervet 2012-ben fogadta el a kormány. A Nemzeti Alaptantervre épülnek a választható kerettantervek, és a kerettantervhez készülnek a tankönyvek. A kötelező olvasmányok között listáról választhat az iskola, illetve a tanár. A magyar irodalom kötelező olvasmányai továbbra is olyan nagy magyar írók, költők műveire épülnek, mint pl. Arany János, Gárdonyi Géza, Petőfi Sándor, Móricz Zsigmond, Mikszáth Kálmán, Karinthy Frigyes, Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Radnóti Miklós, továbbá a 20. századi illetve a 21. századi kortárs alkotók” – áll a hivatalos tájékoztatásban.

Vagyis kérdésünkre, hogy milyen szempontok alapján határozzák meg az olvasandó műveket, sajnos nem kaptunk egyértelmű választ.