MIÉRT JÓ A WALDORF PEDAGÓGIA?

A gyermekek alapvetően érdeklődnek a világ jelenségei iránt. Mindezt megőrizve iskolánk pedagógiája úgy épül fel, hogy tanulóink az életkoruknak megfelelő formában ismerhetik meg a "tananyagot" ...


Gyerekközpontú, érdekes, stressz-mentes, egészséges, értékálló, szép…

Gyerekközpontú:

Nem attól, hogy a gyerek mondja meg…, és ő dönt, hanem: embertani ismeretek alapján az életkorának megfelelő tananyagot kap, őt és az életkorát megszólító formában.

Érdekes:

A gyermekek alapvetően érdeklődnek a világ jelenségei iránt, de ezt az érdeklődést a hagyományos iskolában a tankönyvekből „leadott” tanagyag nagyon hamar kiöli. A waldorf pedagógia tanterve úgy épül fel, hogy lehetővé teszi, hogy a gyerekek számára valódi táplálékot nyújtson, a tanár mindenkori feladata pedig, hogy egy-egy tantárgyat az adott osztálynak megfelelően a gyerekek számára „élővé” tegyen. A megvalósulását mutatja, hogy a gyerekek nem szívesen hiányoznak, még betegség esetén sem.

Stressz-mentes:

Mindenki tudja, hogy a stressz alatt, nehezebb az embernek számot adni a valós tudásáról, mint oldott légkörben. Azt is tudjuk, hogy egykori iskolai felelés alatti szorongás, számonkéréstől való félelem továbbkíséri az embert felnőtt életébe is, és ha nem szerencsés alkat, akkor ettől a „megtanult” reflextől nehezen szabadul meg. A waldorf iskolában a tanulás folyamata és a számonkérés is oldott légkörben zajlik, ( pl. megmérettetés van, de osztályzás nincs), így a gyerekek a valós tudásukról könnyebben tudnak számot adni, és ettől jobban is teljesítenek.

Egészséges:

A gyermek testi, lelki, szellemi erőit sokoldalúan fejleszti. Nem „tölti a gyerek fejébe a tudást”, hanem a képességeit fejlesztése által bontakoztatja ki a személyiséget. A művészeti oktatás éppúgy, mint a kézműves ismeretek elsajátítása tevékenységek is a tananyag jelentős részét képezik. A németben nyelvvel jól kifejezhetően a waldorf iskola pusztán a wissen (tárgyi tudás) helyett a können-re (képesség) fekteti a hangsúlyt.

Értékálló:

A gyerekek számára szerencsés és a nevelés szempontjából a legoptimálisabb, ha az iskola és a családi háttér értékrendje összetalálkozik. A gyerekek számára is nagyon fontos, hogy az őt nevelő felnőttek hasonló értékrendet képviselnek, harmónia van közöttük. Ebben a légkörben a felmerülő problémák is könnyebben orvosolhatók. Ez a mai világban tudatos életvitelt kíván meg.

Szép:

A pedagógiánk célja, hogy a tanár a személyiségével fogva tudja a tantárgyak és a tananyag által megmutatni, hogy a világ szép, jó és igaz.

ISKOLAVÁLASZTÁS DILEMMÁI

Elit képzés, vagy békés légkör?
"... nem baj, ha szenved a gyerek, meg kell tanulnia, hogy ilyen az élet!" - NEM IGAZ!
Biztosítani kell minél tovább a szorongás mentes nyugalmat....

Szempontok, érvek, az ideális iskoláról:

Vekerdy Tamás:
Milyen iskolát válasszunk és miért?

Részlet Vekerdy Tamás előadásának szerkesztett változatából, mely 2004. március 8-án hangzott el a Rákosmenti Waldorf Iskolában.
Egy vizsgálattal kezdeném: Csapó Benő és munkatársai Szegeden több mint 5 éve vizsgálják a gyerekek érdeklődését. Ennek a vizsgálatnak az egyik meglepő eredménye az volt - tömörítve és kiemelve -, hogy a magyar gyerekek érdeklődők. Érdekli őket a világ, az ember, önmaguk. Egyszerűen kíváncsiak (és ez a kíváncsiságuk mindig újra feltámad kamaszkorukig, ha új tantárgy, új tanár lép be az életükbe). Csak a tragikus az, hogy amikor nagy érdeklődéssel elkezdenek egy új tárgyat, vagy új tanár óráira kezdenek el járni, utána az érdeklődés elkezd apadni, zuhanni, majd eltűnik. Számomra a tragikus tanulsága ennek a vizsgálatnak, hogy ma olyanok iskoláink, tankönyveink, tanmeneteink, tanterveink, hogy nem táplálják a gyerekek egyéni, meglevő érdeklődését, hanem kioltják, elölik. Azt a benyomást keltik, hogy a világ unalmas, érthetetlen, nem érdemes rá odafigyelni... Tehát az első válasz arra, hogy milyen iskolát szeretnénk gyerekeinknek: olyan iskolát, ahol megmarad a gyerekek érdeklődése, ahol megmarad a gyerekek kíváncsisága a világ dolgai és az ember dolgai iránt, és nem apad el.
A másik fontos dolog, hogy az iskolák ma nagy szorongást keltenek a gyerekekben. Ezt mérésekkel is igazolhatjuk. Jegyre felelni szorongást kelt. Milyen szorongást? Nagy szorongást. Galvános bőrreflexszel és egyéb módokon mérhető ez a nagy szorongás. A szorongásról viszont tudjuk, hogy visszafogja a teljesítményt! Ezért a magyar iskola egyik önellentmondása, hogy úgy próbál teljesítményt kihozni, hogy közben visszafogja. Természetesen ahány gyerek annyiféle. Az úgynevezett exhibicionista, magamutogató, kifelé nyitott gyerek jobban szerepel, mint a befelé zárkózó, introvertált befelé forduló gyerek, aki abszolút nem tudja azt se kimutatni, ami benne van.
Másodszor tehát olyan iskolát szeretnénk a gyerekeinknek, ahol nincs szorongás, vagyis nincs például mindennapos jegyre felelés. Ma már van ilyen iskola Magyarországon, több mint 200 (nem csak a Waldorf iskolák), ahol együttes munkálkodás folyik, és időnként szöveges értékelés - a tanító néni szemvillanása, az is egy értékelés - történik. Tehát értékelés van, de osztályzás, jegyre felelés nincs.
Azt is rég tudjuk - Magyarországon is harminc éve, Winkler Márta híres iskolájából is -, hogyha nincs jegyre felelés, akkor sokkal több idő van, a felelés rengeteg időt vesz el. Sokkal több anyag végezhető el ugyanannyi idő alatt, minthogyha állandó jegyre felelésekkel időt rabolunk, szorongást keltünk és kudarcot okozunk a gyerekeknek.
Végül pedig egy olyan iskolát szeretnénk, ahol különböző képességek tudnak érvényesülni. Mondok erre példát: a kilencvenes évek elején arra kérdeztek rá a kutatók nagy vizsgálatokban, hogy mitől függ a gyerekek későbbi beválása, életben való boldogulása. Első meghökkentő eredmény: az iskolában szavakban megtanult anyag 18%-ban befolyásolja az életben való későbbi helytállást. Mi az a több, mi az a 82%? A 82% döntő eleme az, amit a kutatók érzelmi intelligenciának neveztek el, és EQ-val jelöltek IQ helyett. Az IQ a "rendes intelligencia" hányados, az EQ az emocionális, érzelmi intelligencia hányados. Először is erről az érzelmi intelligenciáról kiderült, hogy szinte korlátlanul fejleszthető, ellentétben az értelmi intelligenciával, melynek egyénekre jellemző határai vannak.
Másodszor, kiderült, hogy az életben való beválás döntő mértékben az érzelmi intelligenciától és ennek különböző változataitól, szociális készségektől és egyebektől függ. (Lásd minderről Daniel Goleman magyarul is kétszer megjelent összefoglaló könyvét: Érzelmi intelligencia.) Mi alapozza meg az érzelmi intelligenciát? Először is a család által - magzatkortól - nyújtott érzelmi biztonság. Ahhoz, hogy egy szülő érzelmi biztonságot tudjon nyújtani, az kell, hogy valamennyire élvezze a gyerekét. Ahány gyereke van, annyiféle módon, mert az egyik egészen más, mint a másik. Ahhoz, hogy valamennyire élvezze a gyerekét, ahhoz saját szorongásának fel kell oldódnia. Tehát: úristen, mit is kéne a gyerekkel csinálnom, be kell adnom a legjobb iskolába, mert majd akkor ebben a teljesítményelvű világban... Vagy talán már az óvodában el kéne kezdeni a topmenedzser képzést... Van-e az óvodában angol, számítógépes terem... "Ágikám", mondom, mint aggódó anya a vezető óvónőnek, "tudod, milyen jól érezte itt magát Dani, de a férjem azt mondja, hogy Zsófit nem adhatom ide, ha nem lesz nálatok legalább angol, hiszen a zöld óvodában már nemcsak angol, nemcsak német, hanem francia is van, és jövőre állítólag japán is lesz". Topmenedzser képzés az óvodában: befizetem a gyereket dzsúdóra, karatéra, lovaglásra, úszásra - kikapkodják a szabad játékból, ezzel jó korán neurotizálják. Keresem azt az iskolát, ahol a gyermekemet jól meghajtják, mert az élet teljesítményelvű, "nem baj, hogy szenved a gyerek, meg kell tanulnia, hogy ilyen az élet, mert akkor fog jól teljesíteni". Vizsgálatokból tudjuk, hogy ez: nem igaz! Egész egyszerűen nem igaz - a gyerek akkor fog később jól, képességei szerint teljesíteni, ha minél tovább megőriztem az életkorának megfelelő szorongásmentes nyugalomban...

KAMASZKORI PROBLÉMÁK

...úgy gondolják, nem érheti őket nagyobb csapás, mint huzamosabb időt eltölteni egy időzített bombaként működő kétévessel.
De a kamaszkor hozza az igazi meglepetéseket!


szerző: Hajós Anett, pszichológus

Kisgyerek, kis gond, nagy gyerek, nagy gond - mondják bölcsen a nagymamák. A fiatal szülők persze nem hisznek ebben. Még úgy gondolják, nem érheti őket nagyobb csapás, mint huzamosabb időt eltölteni egy időzített bombaként működő kétévessel. De a kamaszkor hozza az igazi meglepetéseket!
- A gyerek egyik napról a másikra megváltozott, lehetetlen vele veszekedés nélkül beszélni, magába húzódó lett, idétlen holmikat vesz magára, tiszteletlen, gúnyos. - Ezt mondja a szülő. - Anya folyton kritizál, a szüleim nem értenek meg engem, semmit sem engednek meg, amit az osztálytársaimnak már rég szabad, mindig a tanulással gyötörnek, nem bíznak bennem, apa lustának tart. - Ezt mondja a kamasz. Rémes lehet ilyen családtagokkal együtt élni! A szülőnek és a kamasznak is. Mit tehetünk? Semmit. Inkább próbáljuk megérteni a helyzetet, így tudni fogjuk, hogy mit és miért ne tegyünk.
Először is menjünk vissza az időben 10-12 évet. Nem lesz könnyű, de próbáljunk meg emlékezni arra, hogy hogy is viselkedett ez az amúgy kedves, melegszívű, békés gyermek az "első függetlenségi háború", vagyis a dackorszak idején. Hisztizett, földhöz vágta magát? Zokogásban tört ki, esetleg azért, mert nem a kedvenc bögréjében szolgáltuk fel a tejet? Üvöltve tépte a nadrágunkat, ha nem engedtük, hogy órákig kísérletezzen a cipőkötéssel? Bömbölve követelte, hogy ragasszuk össze a kockákra vágott lekváros kenyeret? Órákig kajabált lefekvés után újabb és újabb mesékért, altatódalért? Igen, igen, ő volt az. Nehezen, de túléltük. Persze, emlékeinkben nem így él ez az időszak. Hiszen egy bájos, nagy szemű, turcsi orrú, rohamléptekben okosodó "épp-hogy-nem-kisbaba" volt akkor, amikor éppen nem hisztizett. És ennél helyesebb jelenség nincs is a földön. Mi persze csak a szépre emlékezünk. A hisztikorszak szerencsére egy-két év alatt elmúlt. Egy belátó, helyes óvodás lett a mi kis időzített bombánkból. Viszonylag békés évek következtek, kisebb, nagyobb, múlandó összezördülésekkel tarkítva.
És most: derült égből a villámcsapás, itt áll egy 170 centis csecsemő. Épp nem a kedvenc bögréje miatt vagdalkozik, de néha ezen sem csodálkoznánk. Egyszerűen érthetetlen ez a hirtelen változás. Nehéz elhinni, hogy a legtöbb szülőtárs ugyanebben a cipőben jár. A kamasz ugyanis nem a szupermarket közepén veti a földre magát, mint a kétéves. Ő kizárólag otthon hozza ki a sodrából a szülőket és az iskolában a tanárokat.
Miért teszi ezt?
Egyszerűen azért, mert fogalma sincs arról, hogy ki is ő valójában. Eddig a szülők, a tanárok tükrében látta önmagát, de most mintha felnyílt volna a szeme. Robbanásszerű testi fejlődésen ment keresztül, már nem tekinthető gyereknek. Ugyanilyen gyors szellemi fejlődés is átél, akár néhány hónap alatt. Kinyílt a szeme. Amit eddig kritikátlanul elfogadott, arról most véleménye van. Elkezdett gondolkodni a dolgokon, elemzi a körülötte élő személyeket, eseményeket, és, bizony sokszor észreveszi, hogy "a király meztelen". Mostantól senki sem teheti meg a környezetében, hogy vizet prédikál, bort iszik, és azt sem, hogy többet mutat, mint amije van. A kamasz ugyanis a dolgok velejéig lát, úgy, ahogy a legtöbb felnőtt is, ha veszi a fáradságot, és gondolkozik egy csöppet. Csakhogy a kamasz - a felnőttekkel ellentétben - nem tud, de nem is akar disztingválni. Egy tinédzser állandóan felspannolt állapotban van, ez életkori sajátosság. A nagy lendület nem engedi, hogy visszafogja magát: ami a szívén, az a száján is. És - tegyük hozzá - a kamasz nem éppen arról híres, hogy diplomatikusan közelítse meg a dolgokat. Nincs még meg hozzá a kellő élettapasztalata, és szerencsére, nem annyira számító, mint a felnőttek többsége. A kamaszt tehát ítélőképességének rohamos kibontakozása teszi elviselhetetlenné. Higgyük el, neki sem könnyű. Most keresgéli önmagát, éppen úgy, ahogy a kétéves, aki a határokat, korlátokat próbálja megtalálni. A kamasz a saját személyiségének egységét keresi. Próbálgatja, hogy mit várhat el az élettől, hogy ő milyen szerepet játszhat benne. Sokszor a szélsőségekig elmegy: folyamatos zenehallgatásba, olvasásba vagy bulizásba, sportolásba "fojtja bánatát". Azután valami másba kezd, és újra másba. A szülőt ez megrémíti. Úgy tűnik, mintha leperegne a gyerekről mindaz, amit az eddigi "nevelés" felépített.
És itt van a kutya elásva!
Ha egy gyerek kiskorában érzelmi biztonságot kapott, ha jó példát látott maga előtt, ha megkapta mindazt a testi-lelki szeretetet, amit igényelt (tehát nem kevesebbet, de nem is többet), akkor most nem kell jobban féltenünk, mint eddig. Lehet, hogy kipróbálja majd a diszkózást, lehet, hogy nekünk nem tetsző társaságba keveredik egy időre, lehet, hogy valamelyest romlani fognak a jegyei (főleg, ha olyan iskolába adtuk, ahol nincsenek tekintettel a kamaszok szükségleteire), lehet, hogy szemtelen lesz, és önfejű, de ez nem lesz tartós. A gyermekben ugyanis, jó esetben, az első életévekben kialakul egy bizonyos érzelmi igényesség, a tartós kötődésre való képesség, egy késztetés a megfelelő kapcsolatok létesítésére. Ha egy társaság, egy tevékenység nem üti meg ezt a mércét, ő is rosszul fogja érezni magát benne, és hamarosan visszatér a család igényszintjének megfelelő életformához, vagy új dolgokat próbál ki, amíg meg nem találja a megfelelőt.
A kamaszt tehát már nem lehet nevelni. Őt el kell viselni, és meg kell találni a megfelelő eszközöket egy viszonylag súrlódásmentes együttélési módra. Viszont kamaszkorban és utána térül meg az, amit a gyermek az első években kapott. Ne gondoljunk itt majomszeretetre, hiszen az is ugyanúgy rombol, mint a rideg bánásmód. A legfontosabb, hogy éppen eleget - se többet, se kevesebbet - kapjon szüleitől a kisgyermek. Ez esetben továbbra is bízhatunk benne, még akkor is, ha éppen az idegeinkre megy elvarázsolt barátaival, rémes kazettáival és katasztrofális ruháival.