Mesés gyermekkor

Gyerekként igazi rossz gyerek voltam…, amolyan nyughatatlan fajta, aki mindig valamelyik fán csüngött, vagy bunkert épített a többiekkel. Igazi tisza – parti gyerek. Persze maga a Tisza tabu volt, oda nem mehettünk, de azért ezt a szabályt is áthágtuk olykor-olykor…, és belecsapódtunk a folyóba.

Számomra a Tisza olyan, mintha anyám, apám volna, testvérem, szerelmem, mindenem…, a Tisza, az a Tisza. Négy éves voltam, amikor átúsztam Szolnoknál a Tiszát, az unokatestvéreim 2 évesek voltak…, ez mifelénk normális dolog, minden gyereket azonnal tanítanak úszni, ez fontos!

Olyan csodálatos gyermekkorom volt, igazi, szabad, gondtalan gyermekkor. Mesés volt! Amikor anyukám úgy döntött, hogy megyünk haza akkor elindult a „kispolszki”-val lassan, a polszki hangja persze messze szállt, így azonnal tudtam, hogy indulunk haza, és futottam elő valamelyik bokorból nevetve, bepattantam a polszkiba és robogtunk…

Számomra a „csövek” volt az egyetlen félelmetes hely…, az a hír járta, hogy a „csöveken túl” van egy három lábú kutya, aki ha megharap nem tudja ki venni a fogát belőled, és rajtad fog csüngeni… Na tőle féltem. Semmi mástól nem, de a háromlábú kutyától igen. De azért a kíváncsiság hajtott, és egyszer átmerészkedtünk a „csöveken túlra”, de nem történt semmi, nem láttam a három lábút…, kicsit csalódott voltam, mert meg voltam róla győződve, hogy le tudnám győzni…,szerintem már a látványunktól is megijedt, azért nem jött elő...

Erős gyerek voltam, kicsi, de szikár, izmos. Nem is csoda, mert mindig, mint a majom csüngtem valahol… Hárman voltunk nagyon jó barátnők, mindhármunkat felvettek tesi tagozatra általánosba, de össznépien nem oda mentünk, mert hogy az nekünk nem kihívás. J

Volt egy speckós mászóka, amin mászókafogóztunk, de nem ám úgy, mint a többiek, mások, az átlagos gyerekek, mi repültünk…! Kevesen tudták megcsinálni, én megtudtam, de sok gyakorlást igényelt. Az egy külön technika volt, „Dari” találta ki, mi meg utánoztunk, de erő kellett ám hozzá…, sokat is gyakoroltam, de végül megcsináltam! Igaz a lábam teljesen zöld volt az ütésektől, alig bírtam járni, anyáék ápolták, mert tényleg csúnya volt, aztán megszokták, hogy minden nap ilyen a lábam, és akkor tudták, hogy „ma is repültem”.

Hm…, csodálatosan gondtalan volt az az életem, egy igazi álom…

De jó is volt gyereknek lenni…