KUKORICAFOSZTÓ

Őszi társasmunka a kukoricafosztás. A kukoricafosztó elnevezései a magyar nyelvterületen változatosak. Nevezték tengerihántónak, a nyelvterület keleti részén máléfejtőnek, a székelyeknél bontónak. A résztvevőket általában meghívták, de például a Bácskában a kapura tűzött zöld gally jelezte, hogy abban a házban kukoricafosztás lesz.

A baracskai kukoricafosztásról így ír a múlt századi szokásgyűjtemény: „Szt. Mihály után, hogy a kukoriczát hazahordják a gazdák, fosztásra a falu legényeit és leányait meg {7-206.} szokták hívni, mert áldott a sok kéz. Este a tehetősb gazdák zenét is fogadnak, s a gyülekezők e mellett végezik a munkát, a nők a fosztással vesződnek, a férfiak pedig a java kukoriczát szépen összefonják minden alakba, s ha egy-egy nagyobb fonást elvégeznek, tánczra kerekednek. Munka után enni, inni s némelyek kukoricza részt is kapnak. Hol zene nincs, ott énekszóval ülik meg ezt a napot” (Réső Ensel 1867: 57).

A szatmári kukoricafosztás rövid leírásában utalás történik az ekkor is szokásos maszkos játékra: „Nevetséges bohóckodás adja magát elő a »máléhántás« idején, midőn a házba gyűlt tömeg közé egypár bukfencz vettetik; kik suskával bő öltönyeiket roppant vastagságúra tömték, s mázos arczokkal amazok rettegő hüledezésére előgurulnak” (Réső Ensel 1867: 250).

Századfordulói adat szerint: „Szokásos Szegeden az udvarok közepére garmadába hordott kukoricát muzsika- vagy cimbalomszó mellett fosztani, a mint itt a »kukoricahántást« nevezik. Alkonyatkor felhangzik a muzsika vagy cimbalomszó, egyik-másik udvaron s a csapatostól jövő lányok, legények letelepszenek a garmada köré s elkezdenek víg nótázás közben fosztani. Egy-egy rakás megfosztása után táncraperdülnek, majd fosztanak tovább. Közben-közben főtt vagy sült kukoricát, olykor jó zsíros pogácsát meg borral tele kulacsot hordanak szét köztük. Ha sok a kukoricafosztó a víg muzsikaszó mellett hamarabb készen vannak a nagy garmada megfosztásával, aztán

felhangzik a táncszó és táncolnak hajnal hasadtáig” (Kovács J. 1901: 321).

Századunkban is még sokáig dívott a kukoricafosztás. A Bódva vidékén hívás nélkül mentek, ha meghallották, hogy valahol kukoricafosztás van. Nóta és tréfálkozás mellett dolgoztak. A háziaktól főtt kukoricát kaptak, és üszögös kukoricával kenegették tréfából egymást.

Kalotaszegen a máléhántást októberben kezdték. A század elején még elevenen élt a mesélés, különösen Ketesden. A legények üszkös kukoricával bekocsmolták, becsumázták, beüszkölték a lányokat. Aki piros kukoricacsövet talált, mehetett lefeküdni. Inaktelkén azt játszották, hogy a kukoricahajat egymás fejére tették:

Ilyenkor mindenki a fejéhez kapott, hogy nem az ő fején van-e. A háziasszony szilvát, almát, diót, főtt kukoricát, sült tököt adott a segítőknek.

Munkaserkentő játék volt a faluhántás: minden egyes kukoricacsőnél sorban kikiáltották a falu lakóit. Ha hiányos szemű kukoricát találtak: „anyósodnak annyi foga legyen” – kiáltották (Vasas–Salamon 1986: 158).

A kalotaszegi Nyárszón főleg a legények mentek a lányos házakhoz megkérdezni, hogy „kell-e hántó?” A kukoricát a szoba tükör felé eső részében fejtették. Főtt csöves kukoricával és mézes kukoricával kínálták a segítőket. A lányok arcát a legények {7-207.} tréfából itt is üszkös kukoricával kenegették. A tengeri héjában meghengergették egymást a lányok, a piros csöveket pedig elkapkodták a legények, s azt csókkal kellett kiváltani. Turán a kukoricafosztóba rokonokat, jó barátokat hívtak meg. Jó időben az udvaron, esőben a konyhában, fészerben fosztottak. Szilvával, süteménnyel, itallal kínálták a segítőket. Énekeltek, beszélgettek.

A nagykőrösi tanyavilágban a két világháború között, kismértékben még utána is a fiatalok egyik legfontosabb szórakozási alkalma volt a kukoricafosztás. Nagylányok és legények mehettek oda. A jó énekest felültették a rakás tetejére, neki nem kellett egész este dolgozni. A fosztásért a háziaktól vacsorát, kalácsot, szőlőt, főtt kukoricát kaptak. Fosztásdíjba csinálták a butykost: 12–13 vagy dupla mennyiségű kukoricából a csöveket a hajánál fogva összefonták demizson alakúra, amelyet odahaza megőriztek, s végül a tyúkokkal etették meg. Ilyeneket ma is készítenek fosztások, kukoricatörés alkalmával. Bükön a szomszédok, környékbeliek, tízen-tizenöten összejöttek. „Ott aztán vót cirkusz, mikor találtak egy-egy üszkös kukoricát, az jó fekete, avva jó kikenték a lányokat. Úgy kikenték sokszor, hogy ölig vót kimosdani” (Tátrai Zs. gy. 1978).

Kukoricafosztás alkalmával játszott dramatikus játék az iklányberényi tinóvásár-jelenet. Egy legény fejmagasságban botot tartott, arra cserépfazekat vagy edényt tettek, a játékost pokróccal letakarták. A kukoricafosztóban eladásra kínálták. A jelenlévők alkudoztak az állatra, de nem tudtak megegyezni. Végül a „gazda” fejbe ütötte a jószágát, az elesett, majd azután felkelt és mentek tovább a másik helyre (Ujváry 1983: III. 182–183).

Nádudvaron csürhét jártak. Egy legény alakította a kondást, a többiek alkalmas pillanatban megrohanták a kukoricát. A lányok csövekkel dobálták a maskurásokat, akik arra törekedtek, hogy a kukoricahéjon meghempergethessék, megölelhessék a lányokat.

Ujváry Zoltán bőven szól az alakoskodó, maskarás játékokról, melyeknek egyik alkalma lehetett a kukoricafosztás is (Ujváry 1983: III. 148–184).

Forrás:http://vmek.oszk.hu/02100/02152/html/07/163.html