Kádár Judit Hány éves a gyerek?

Életkori támpontok . (9-10 éves)

Érzelmileg

Ez a harmadik-negyedik osztályos életkor a latencia késői, már labilisabb szakasza. Külsőleg kevés a változás az előző szakaszhoz képest, de a gyerek néha visszahúzódóvá, különössé válik, furcsákat kérdez, unatkozik, álmodozik, rosszalkodik, sértődékeny… egyszóval labilis. Foszladozik az a nagyszerű illúziója, hogy a külvilág birtokbavételével, a szabályok betartásával, testi ügyessége, okossága és szociális jártassága révén megszerzett kompetenciaérzésével tartósan távol tarthatja magától ambivalens érzéseit, szorongásait, indulatait. Ez egyfajta „metafizikai szorongáshoz” vezet: a gyerek olyan kérdéseken töpreng, rágódik – néha bizony kicsit kényszeres módon –, mint élet és halál, isten, lélek, túlvilág, az emberek és állatok közti különbség… és folyton alulmarad a válaszok megszerzéséért vívott csatájában. Ilyenkor magányosnak, különcnek érzi magát, de semmitől sem fél jobban, mint hogy magányos és különc legyen.

Kognitívan

A konkrét műveleti kor a maga virágjában. A gyerek magabiztosan, készségszinten alkalmazza a megtanult eljárásokat, legyen szó akár a biciklizésről, úszásról, akár a matekról vagy az illemről – ezek valamelyikéről vagy többről. Lassacskán alakul az absztrakciós képessége, ezt az mutatja, hogy már nem annyira a szabályalkalmazás izgatja, hanem a szabályalkotás. Ilyen korú gyerekek órákig teljes odaadással el tudnak vitatkozni azon, hogyan kell egy kezdőrúgást szabályosan végrehajtani, vagy hogy az, akit a labdajátékban „kidobtak”, a vonalon túlról dobhat-e vagy sem. Maga a játék ezután (idő hiányában) nem is mindig kezdődik el. Ez nagyon nagy lépés a decentrálás, a több szempontú gondolkodás felé, a mérlegelés felé, az egyetlen abszolút igazságba, egyetlen érvényes szabályba vetett hit gyengülése felé.

Társasan

A gyerekcsoport dinamikussá és tagolttá válik. A korábbi korszak alkalmi, játék körüli összeverődéseit és némelykor szoros, de ugyanilyen feszült páros kapcsolatait felváltja az alcsoportok szerveződése. Társas rangsorok és szerepmegosztások alakulnak, az alcsoportok közti határ határvillongások színtere. A teljesítmény és képesség nagyon erős alcsoportképző erő – ezt még mindig (bár csökkenő mértékben) a felnőtt szempontjai irányítják. Rosszul vezetett, érzelmileg túlterhelt gyerekcsoportban időnek előtte erős rivalizálás alakulhat ki, ami kitaszítottsághoz, elmagányosodáshoz vezethet némelyek számára, ami szinte elkerülhetetlenül viselkedéses és/vagy teljesítményzavarok táptalajává válik, mert a gyerek személyisége messze nem olyan jól integrált még, hogy az éppen ebben a korban megerősödő szorongásai közepette magányos lehessen. Az ilyen korú gyerekek a csoportjukban inkább helyet, szerepet, személyes hasznosságot keresnek, mintsem hatalmi pozíciót vagy közvetlen érzelmi támogatást.

Etikailag

A szabályok fölötti vita, alkudozás föllazítja az abszolutisztikus etikai gondolkodás szigorát. A gyerekek nemcsak elfogadják az enyhítő vagy súlyosbító körülményeket egy-egy konkrét esetben, hanem szenvedélyesen keresik is azokat. Igazságérzetük hatalmas, megkövetelik a mérlegelést, ha róluk vagy a hozzájuk közel állókról van szó, bár maguk kevéssé gyakorolják még. Ha nem túlságosan érintettek, elvileg már készek és képesek egy-egy (nem túl elvont) morális kérdés többoldalú megvitatására.

A korábban domináns következményetika jelentősen elmozdul a szándéketika felé, de az erősen jelenlévő szubjektivizmus – valamint a rivalizálás és teljesítményelv nyomán felbukkanó bűnbakképzés – ismét elsodorhatja a gyereket az előítéletes gondolkodás és ítéletalkotás irányába.

Beépülő identitáselem

A kompetencia érzése: ez egyszerre jelent cselekvéses, gondolkodási és társas kompetenciát. A gyerek önképének gazdagodásához ebben az életkorban mindannak a szenvedélyes keresése, birtokbavétele tartozik hozzá, ami működik, amit működtetni tud, legyen az a saját teste, a tudása egy vagy több területen, a békítő tehetsége vagy a csodás gombfoci tudománya.

A világban is a jól, megbízhatóan működő dolgok érdeklik, azokkal azonosul. A technikák, a fortély, az ügyesség, a ravaszság, a gyümölcsét meghozó erőfeszítés nagyon erős azonosulási pontok a számára.

A szociális tér egyre tágasabb darabját birtokolja, interakciós jártassága egyre fejlettebb, egyre nagyobb embercsoportra mondja azt, hogy „mi”: „A mi szomszédaink, a mi utcánk, a mi kerületünk, a mi falunk… a mi osztályunk, a mi focicsapatunk… Történeteket mond és szívesen hallgat történeteket erről a sokféle „mi”-ről. Azok a történetek érdeklik, amelyekben a „mi” erős, sikeres, ügyes, legyőzi az „ők”-et. Halványan alakul benne valami azonosság érzés, ami majd az országához kapcsolja; erős és ügyes elődökre vágyik, azokkal azonosul – legyenek azok királyok, bajnokok vagy dédszülők.

Domináns tevékenység

A töprengési kényszer egyéni tematikája a kompetencia vágyával párosulva, kirajzol bizonyos témacsoportokat, amelyek érdeklődési területeket jelölnek ki. Ha ezeket jól megtalálja a gyerek, képessé válik hosszútávú, elmélyült, erőfeszítést igénylő tevékenységre: akár valamilyen sport legyen az, akár egy tantárgy és annak peremvidéke, akár a főzés vagy a barkácsolás. Ezek ugyanúgy funkcionálnak, mint bármilyen neurotikus tünet: részint megjelenítik a gyerek belső feszültségeinek tartalmát, részint elfedik, így tehermentesítve őt a teljes szembenézés megoldhatatlan feladatától. Ezek a tevékenységek, amiket olykor nagyon nagy szenvedéllyel űz a gyermek, azonban nem tünetek, hanem épp ellenkezőleg: a belső dilemmák kreatív és konstruktív elaborációi. Némelyik tartós érdeklődéssé válik majd, mások elfelejtődnek vagy kreatív hobbivá alakulnak.

A korszak másik széles körben kedvelt tevékenysége a gyűjtögetés (papírszalvéták, matricák, kisautók, kitűzők, „erőkártyák”…, mikor mit hoz a divat). Nemcsak a birtoklás vágya és nemcsak a társas pozíció megszerzésének törekvése vezérli ezt a sajátosan ebben az életkorban jellemző tevékenységet, hanem a gyereknek az a vágya is, hogy legyen egy általa uralt, számára áttekinthető saját szelete a világból, amellyel elvonulhat, aminek a közelében otthonos érzései vannak.

A „meghallható” történet

Valóságos, kalandos, izgalmas. Kalózok és királyok, lovagok és óceánjárók, cselszövések és fortélyos megmenekülés, hercegnők és udvarhölgyeik, bálok és kastélyok. A trójai faló, Búvár Kund, Kinizsi Pál, a Titanic, a piramisok építése és a Zeppelin, a legmagasabb felhőkarcolók és az olimpiák.

A harmadik-negyedik osztályos – ha nincsen teljesen elöntve képekkel és elektrotechnikával – igenis szívesen olvas, nagy lelkesedéssel meséli, amit olvasott. Nem feltétlenül igényli a történetmondó személyes jelenlétét. Nem érdeklik már a mesék, de legalábbis ragaszkodik ahhoz, hogy valamilyen valóságalapjuk legyen, nem szereti a legendákat, mítoszokat és szentéletrajzokat, hidegen hagyja az ősök és eredetmondák világa. Ezek inkább szorongást keltenek benne. A történelem nagyon is érdekli, de nem úgy, mint egy nagy nemzeti eposz istenekkel és alapító atyákkal (anyákkal), sokkal inkább úgy, mint a leleményes és sikeres, bölcs és igazságos „családtagokról” szóló igaz történetek.