Kádár Judit Hány éves a gyerek?

Életkori támpontok :  kisiskoláskor  (7-8 éves)

Érzelmileg

A megelőző életkor viharaihoz képest nyugalmas, kiegyensúlyozottabb, kissé „hűvösebb” korszak. A fantáziaélet jelentősen elszürkülni, szegényedni látszik, a gyerek az érzések helyett a valóság felé fordul, mert a túl erős emocionalitás veszélyezteti már elért önkontrollját, személyisége integritását. Énessége, autonómiavágya az alkalmazkodás, megfelelés törekvésének adja át a helyét.

Kognitívan

A fogalmi gondolkodás kezdetei: a gyerek képessé válik olyan egyszerű, konkrét műveletek megértésére, alkalmazására, amilyen a sorba rendezés, egyszerű relációk, okozati összefüggések kezelése – de mindez még nagyon erősen kötődik a jelenlévő szemléletes anyaghoz, illetve folyamatos visszacsatolást kíván a konkrétumokra.

A molekulaszerű gondolkodás bomlásával egyszerű többelemű sémák alakulnak ki, ezek erős, nem is kissé rigid belső szerkezete, rendeződési elvei határozottan dominálják a kisiskolás világát – legyen szó akár viselkedési szabályokról, akár a matematika vagy a történetszövés szabályairól. A decentrálás még nagyon gyöngécske lábakon áll: a kisiskolás számára nem lehetséges egyazon problémát többféle módon megközelíteni, magyarázni – bizonyos szempontból még kevésbé lehetséges, mint óvodáskorában –, ezt roppant erős, de nem autonóm, hanem külső tekintélyre támaszkodó szabálytudata, szabályvágya magyarázza. („Ezt így nem lehet, mert a Zsuzsi néni nem így mutatta.”)

Társasan

Miután előző életszakasza végére a gyerek „felfedezte”, hogy kortárscsoportja alkalmas mindazoknak az érzelmi, interakciós mintáknak, feszültségeknek a megjelenítésére, amelyek eredetileg a családjában keletkeztek, illetve ott reverberálnak, nagy erőkkel megkezdődik az „átpártolás”. A család – amely a maga sűrűségével és erős érzelmeket kiváltó mivoltában pillanatnyilag túl forró tereppé válik –, mint elsődleges biztonságot, mintát és eligazodási keretet nyújtó csoport mellett a gyerek életében egyre erőteljesebben tölti be az iskolai osztály ugyanezeket a funkciókat és egyben a vonatkoztatási csoport funkcióját is, tehát a társas összemérés helyszínévé válik Ugyanakkor a társakra adott válaszokban még nagyon sok a testvérféltékenységre utaló elem, a tanítóval való viszonyban pedig a szülő-kapcsolat fényei-árnyékai jelzik, hogy ezek a családtól távol egyre kimunkáltabban épülő társas kapcsolatok milyen intim összeszövöttségben vannak még családi eredetükkel. Félig még projekciókra, és csak félig a saját jogú társas tapasztalatokra épül ez a szociális tér és annak dinamikája, ami az erős dependencia és az erős rivalizálás között ingadozik.

Etikailag

Ugyanaz az abszolutizáló morális ítéletalkotás, mint nagyóvodás korban, amit az empátia puhít föl lassacskán (empátia kezdettől van, csak nem azonos módon nyilvánul meg) egyfelől, a mérték és arány felismerése másfelől. Az utóbbi egyfajta következményetika erős jelenlétéhez vezet, vagyis minél súlyosabb következményekkel jár egy tett, annál súlyosabb megítélés alá esik. Mindehhez a konvencionalitás, a szokásos, megfelelő viselkedés, cselekvés fokozott elvárása társul.

Beépülő identitáselem

A kisiskolás az erő és omnipotencia illúziójáról lemondva egy reálisabb önkép felé halad, a képességen alapuló, mérhető, visszajelzett teljesítmény kezd beépülni önképébe, bár még törékeny, kevéssé terhelhető módon.

A versengés helyett a kooperáció felé halad, bár még igen lassan.

A család, mint legfőbb identifikációs keret mellett növekvő jelentőséggel megjelenik a kortárscsoport; az identifikációs lehetőséget nyújtó társas és kulturális tér nyiladozik, de még nincs birtokba véve. Megjelenik a „mi” és a „mások” erőteljes, és erőteljesen polarizált fogalma, mivel a befelé gátolt rivalizálás és agresszió kivetül – nagyon sok később szilárdan beépülő előítélet szökken szárba ebben a korban.

Domináns tevékenység

Szabály- és szerepjátékok (utóbbiban a társas interakciókon van a hangsúly, nem a lejátszott tevékenységen), szabályhoz kötött ügyességi játékok, amelyekben a gyerek megélheti növekvő kompetenciaérzését.. A kisiskolás tevékenységeiben átmenetileg háttérbe szorul a spontán, kreatív, önkifejező elem – ha rajzol is, rajza inkább „csinos”, kissé sematikus.

A „meghallható” történet

Szelíd és szentimentális vagy kalandos, de nem drámai. Legjobbak a Micimackóhoz hasonló történetek, amelyek valahol a (nem túl veszélyes) képzelet és a valóság határán egyensúlyoznak. Vagy Móra Ferenc, de a Kincskeresővel vigyáznék, annak megterhelően sötétek a színei. Kästner is nagyon jó ebben a korosztályban (és még a következőben is). A képi és verbális humor egyaránt nagyon jól fogadott, mert az összegyűlő feszültséget kisüti, miközben a feszültség magva nincs érintve, és különösen nincs kibontva. A történetmondásban a közvetlen emberi mesélő jelenléte változatlanul fontos, de a képek igényeltek – sokkal inkább, mint az előző korosztályban. Tanulság legyen, mert azt a kisiskolás nagyon igényli.