Május utolsó vasárnapja a gyerekeké. Sok szülő, nagyszülő emlékeiben boldoggá nemesedtek a hajdani gyermeknapok, míg a jelenben úgy tapasztalják: már a gyermeknap is elüzletiesedett, pénzért vesszük-adjuk a szeretetet.

- Nem ünneprontó szándékkal kérdezzük: milyen ma gyereknek lenni?

- Ha egy szóval kellene válaszolni: nehéz. A gyerekek egy dolgot mindenképpen érzékelnek maguk körül, mégpedig azt, hogy életükben nagyon fontos szerepe van a pénznek. Azt még nem mindig tudják, hogy mi kell ahhoz, hogy valakinek sok pénze legyen. De talán - "köszönhetően" a médiának és az erőszakos filmeknek - sejtik, hogy összefüggésben van az erőszakkal, kiszorítással, és a szolidaritás hiányával. Nem látják viszont azt, hogyan lehet nemes versenyben érvényesülni, előre jutni - ad tömör helyzetképet Prágai Éva, majd arra a kérdésre, hogy ki vagy mi tehető felelőssé az értékek radikális megváltozásáért, így válaszol:

- A gyerekekre a szülők, pedagógusok, társak és ismerősök egyaránt hatnak. Soha nem egy ember neveli a gyereket. A társadalom sajnos közönyössé vált, a felelőssége pedig óriási. Megváltozott például a gyerekek mindennapjaiban a szabadidő eltöltésének módja. Hihetetlen az elérhető dolgok választéka. Súlyos gondnak látom, hogy nagy a filmek agresszió tartalma, a gyerekeknek szinte készen tálalják, hogy az erős legyőzi a gyengét, a bűn pedig átszövi az élet minden területét. Nem tudják a kicsik azt sem, hogyan lehet az elesett, szegény réteget felemelni, segíteni. Igaz, erre társadalmilag sincs megoldás, elég csak a hajléktalanok problémájára gondolni. A gyerekek naponta haladnak el hajléktalan, kukázó emberek mellett. Mit gondolhatnak, hogyan dolgozzák fel a látottakat?

- Ön, mint gyermekpszichológus nap mint nap szembesül a gyerekek gondjaival, problémáival. Melyek a leggyakoribbak, amelyekkel az iskoláskorú gyermekek és szüleik felkeresik?

- Ez a korosztály nehezen tudja megmutatni a tagjaiban rejlő, feldolgozatlan nehézségeket. Sokszor találkozom közösségből kirekesztett gyerekekkel, akiknek iskolát kell váltaniuk, de a tanárok sem állnak mindig a helyzet magaslatán. Az iskolásoknál maradva, úgy tűnik, sokat számít, ki milyen ruhát hord, kit hoznak szülei kocsival az iskolába, kinek mennyi a zsebpénze. A tanárok pedig azért tehetetlenek, mert a gyerekek összetartanak a tanárral szemben, értékké a deviancia válik. Ugyancsak szomorúan tapasztalom, hogy egyre fiatalabb korban kezdik az alkohol és drog fogyasztását. A társadalom által emelt korlátokat a fiatalok lebecsülik, igyekeznek megkerülni.
A pszichológus szerint a szülők - akár jómódúak, akár kevésbé tehetősek - általában kellő gonddal törődnek gyermekeikkel. Ha magukban nem boldogulnak, kezd gyakorlattá válni, hogy pszichológushoz fordulnak. Ám ha a család helyzete labilis, a gyerekeké sem jobb. Viszont, ha a szülőnek sok pénze van, a gyereknek hamis önbizalmat adhat, mert esetleg úgy gondolja, ő ezáltal menő, mindent megkaphat, amire szüksége van. Elfelejti, vagy talán eszébe sem jut, hogy a viszonylagos jólét nem az ő érdeme, emiatt pedig az énképe torzulhat.

A felnőttek és gyerekek életében egyaránt jelentős károkat okoz, ha bizonytalanságban élnek. nem tudnak reális jövőképet tervezni a gyerek számára sem. Sokszor azt sem lehet tudni, hogy a választott szakmával az iskola befejeztével el lehet-e helyezkedni. Prágai Éva megjegyzi: az is sokat segítene a gyerekek életén, ha nem bomlanának fel a családok. Szomorú, hogy ma a válás teljesen természetessé vált. A gyerekek satuba kerülnek: a szülők esetleg újraházasodnak, féltestvér születik. Ha a gyerek a családjában sem érzékelheti, hogy neki milyen helye van, akkor talán érthető, hogy a pillanatnyi örömökre helyezi a hangsúlyt. A gyermeknapra vásárolt ajándék léggömbök azonban hamar szétpattannak.