Ballagási beszédek következnek sorban.

.

Igazgatói beszéd (majdnem) legalul található!

.

I. Általános iskola – 7. osztályos

1. Búcsúzom

Régen volt mikor szüleitek rohangáltak veletek az oviba.
Óvtak, védtek minden rossztól.

Az iskolát kezdve,
Új környezetbe kerültetek
És a szüleitek megint szaladtak veletek.
Kíváncsian vártak haza,
Milyen volt első nap az iskola?
Írni, olvasni és számolni tanultatok.
Aztán egy nehezebb részbe vágtatok,
A felső tagozat következett,
Új tantárgyak: fizika, kémia, biológia,
És sok érdekes ismeret.

Tanáraitoknak sok jót köszönhettek,
Hogy eljuttattak idáig benneteket.
Segítettek leendő célotok felé egy lépést tenni,
Mert ne feledjétek soha: a tudás hatalom, mit nem lehet csak venni.

Oly nehéz most titeket elengedni,
az együtt töltött perceket elfeledni.
Eszemben van sok szép emlék
Melyet soha nem felednék.

A búcsú mindig fájdalmas,
De nem örökre válunk el,
Ne feledjétek: emlékezni mindig kell.
Menjetek, mert a nagybetűs ÉLET már vár rátok.
Viszlát régi jó ………os diákok!

.

Általános iskola – 8. osztályos

.

1.Tisztelt Igazgatóság, Szabolcs atya, Tanáraink!
Tisztelt Szülők, Vendégeink!
Kedves Diáktársaim!

.

Úgy tartják az idős emberek, hogy mindennek eljön a maga ideje.
Idáig nem gondoltam végig ezt a mondatot. De mikor ennek a beszédnek a megírására készülődtem, elgondolkodtam e bölcs mondáson. Március körül még nagyon vártam, hogy legyen már vége az általános iskolás éveimnek. S most az utolsó napokban elbizonytalanodtam, ezerféle érzés kavarog bennem.
Nyolc évvel ezelőtt, mikor édesanyám kezét fogva beléptem ebbe az épületbe tele voltam félelemmel, bizonytalansággal. Izgultam, hogy a barátságos óvoda után mi vár itt rám.
Aztán hamar megbarátkoztam a tanító nénivel, osztálytársaimmal. Megismertem az iskolai életet: a tanulást, a templomi szolgálatot.
Megtanultam az olvasás és írás nehéz tudományát.
Nehéz, egyben izgalmas évek voltak ezek. A helyesírásomra gondolva- ez még mindig nagyon izgalmas.
Majd a felső tagozat következett. Ahány tantárgy, annyi új tanár. Csupa érdekes dolog: matematika, történelem, irodalom, fizika, kémia… Aztán jöttek a szürke hétköznapok, amikor már nem éreztem olyan érdekesnek a tantárgyakat, mert tanulni, tanulni, tanulni kellett, kellett volna. Azt kívántam, hogy legyen már vége.
Voltak ünnepnapok is! Játékos vetélkedők, meghitt karácsonyi ünneplés, vidám farsang és bál valamint a komoly szerepléssel járó ünnepélyek. Na és a kirándulások. Mind kedves emlék.
Nemcsak szellemi képességekben fejlődtem ezalatt a nyolc év alatt. Itt voltam elsőáldozó és itt készültem fel a bérmálkozásra is. Most már felnőtt keresztény ember vagyok.

Kedves osztályfőnökeink, tanáraink!

Köszönettel tartozunk Önöknek!
Köszönjük a törődést, a türelmet, a szeretetet, azt hogy sok mindenre megtanítottak bennünket. Szemet hunytak kisebb csínytevéseink fölött. Bocsássák meg nyögdécselő feleleteinket, olykor erősen hiányos dolgozatainkat!
Mi voltunk a hibásak! Nem készültünk, nem vettük komolyan feladatunkat.
A magam részéről is elmondhatom: tehettem volna többet.
Hálásan köszönjük az emberséget, a megértő türelmet. Ígérjük, hogy az itt kapott útravalót a legjobb képességeink szerint kamatoztatni fogjuk.
Külön búcsúzunk osztályfőnökeinktől, s köszönettel tartozunk nekik, akik közösséggé kovácsolták osztályainkat, megszervezték a jó hangulatú kirándulásokat, segítettek a rendezvényekre való felkészülésekben. Problémáinkkal bármikor bizalommal fordulhattunk hozzájuk, odafigyelésükkel segítették továbbtanulásunkat. Megtanítottak arra is, hogy legyenek céljaink, vágyaink, s ezeket magunknak kell elérnünk.

„ Én iskolám, köszönöm most néked,
Hogy az eljött élet-csaták között
Volt mindig hozzám víg üzeneted.
Tápláltad bennem az erőt,
Szeretni az embert és küzdeni
És hűn állni meg Isten s ember előtt.”
(Ady Endre: Üzenet egykori iskolámba)

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Drága Szüleink!

Köszönettel tartozunk Nektek, hogy mellettünk álltatok. Lehetővé tettétek nekünk, hogy ebbe a nagyszerű iskolába járhassunk. Támogatattok és bíztattatok bennünket. Igaz nem mindig érdemeltük meg. Nem mindig viselkedtünk kifogástalanul. Próbáltunk sumákolni a tanulással és érdemjegyekkel egyaránt.
A mai nap számotokra is egy mérföldkő, hiszen gyermeketek életében lezárul egy szakasz.
A félénk, csetlő-botló kisgyermekből középiskolás lesz, s még nagyobb feladatok állnak előtte.
Már nem foghatjátok a kezünket, de tudjuk, hogy szeretetek, türelmetek, aggódásotok mindig elkísér bennünket.

Kedves 7. osztályosok!

Köszönjük, hogy a tegnapi délutánotokat ránk áldoztátok. Gondolom, jobb szórakozást is találtatok volna. Nagyon jó érzés volt látni a szépen feldíszített tantermeinket. A gondosan elkészített „világjáró” batyukat és virágokat.
Jövőre ti örülhettek mindennek!
Sok közös élmény köt össze bennünket. Köszönjük nektek az együtt töltött vidám perceket.
Szeretnénk néha visszatérni hozzátok egy-egy baráti beszélgetésre.
Kérjük, próbáljatok helytállni, szorgalmasan, kitartóan tanulni, s ne tegyetek a miénknél nagyobb diákcsínyeket!
Őrizzétek meg iskolánk jó hírét, adjátok tovább hagyományainkat!
Higgyétek el, hogy a hit ereje, az evangélium biztatása, a testvérek, barátok szeretete, segítsége az, amire építhetitek életeteket.
Ahogyan Izajás könyvében olvashatjuk:
„Akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el.”

.

2. Köszönöm!

Nyári melegben lágy fuvallat arcomhoz ér,
Itt állok újra az iskola előtt, sok emlék visszatér,
Különös nap ez a mai, elperegnek az évek … valami véget ért!
Próbálnám a legjobb formámat hozni
Hogy elmondhassam mennyit jelentett idáig eljutni.
Nem könnyű dolog e szép emlékeket magunk mögött hagyni
Hirtelen valahogy egy új világba vágni.
Mégis ezt a pillanatot vártuk évek óta
Arcunkon félig mosoly, félig szomorúság … ki gondolta volna?

Még kicsi voltam mikor beírattak
De tudták jól: óvó kezek közé adnak.
Azóta talán az évek során komolyodtam
De egy biztos: valamit megfogadtam!
Nem távozhatok köszönés nélkül!
Azt hiszem mindannyiunk nevében köszönöm
Azt a szépet s a jót,
A türelmet s az igaz szót.
Köszönöm, hogy tudást adtak,
Amire csak lehetőségük volt megtanítottak.
Sokszor velünk együtt „mulattak”
Önbizalmat, kitartást mutattak!

Életem e részét sohasem feledem
A boldog perceket szívemben őrizem!
Magammal viszem a tudást, a hitet
Azt a szépet s a jót mit Önöktől kaptam
Bár nem kézzel foghatót, de örökre maradandót.
Bennem él, bárhova is sodorjon a szél
Kitartok még ha fájdalom is ér.

S néha majd ha emlékeim közt megkísért
A hiányérzet … hisz … valami véget ért
Majd időnként vissza-visszatérek.

Azok a felejthetetlen évek … itt biztonságot érzek!

.

3. Ballagási ünnepségünkön szeretettel köszöntjük

nevelőinket,szüleinket,hozzátartozóinkat,vendégeinket,diáktársainkat és iskolánk minden dolgozóját. Ma búcsút vesz iskolánk minden nyolcadikos tanulója.
Várva várt, mégis nehéz nap számunkra ez a mai. Búcsúzunk. Nagyon vártuk, s az utolsó napokba éreztük igazán, hogy mennyire biztonságba voltunk itt.
Ismertük tanáraink és egymás szokásait, tudtuk, kihez fordulhatunk segítségért, mit hol találunk. Itthon voltunk. Nyolc éve már, hogy elsősként félve léptük át az iskola küszöbét.
Szívünk jobban kalapált, vajon milyen lesz? Babos tanító bácsi nagy szeretettel vezetet be bennünket az írás, olvasás és számolás rejtelmeibe. Nehéz egyben izgalmas évek voltak ezek.
Köszönettel tartozunk neki aki közösségé kovácsolta osztályunkat, megszervezte jó hangulatú kirándulásainkat. Köszönjük. Majd a felső tagozat következett. Ahány tantárgy annyi új tanár.
Csupa érdekes dolog például: matematika, történelem, irodalom, fizika…Aztán jöttek a szürke hétköznapok, melyek tanulásból, tanulásból és tanulásból álltak. Sokszor untuk is.
Azt szerettük volna, bár már befejeződne! De voltak ünnepnapok is! Játékos vetélkedők, meghitt karácsonyok, vidám farsangok, csodálatos kirándulások…és még sorolhatnám.
S voltak versenyek is, melyeken össze tudtuk mérni tudásunkat ismeretlen diákokkal.
Na és a focimeccsek! Hol ujjongtunk a győzelem mámorába , máskor meg együtt sírtunk a vereség miatt. A kirándulások szép emléke, a dolgozatok izgalma, a szünetek zsongása, a diáktréfák, csínyek vidámsága mind elkísér bennünket. Most már öröké emléké válik mindez.
S lesz mire emlékeznünk majd akár húsz év múlva is.
Most, hogy végigjártuk a virággal feldíszített tantermeket- ránézünk tanárainkra-, elszorul a szívünk. Hogyan is köszönhetjük meg azt a sok munkát, türelmet, törődést, amit értünk tettek?
Kitartóan tanítótak minket, még ha mi nem is akartunk tanulni és makacsul ellenálltunk minden kísérletnek, ami arra irányult, hogy bővítsék tudásunkat. Megtanítottak minket legyenek céljaink, vágyaink s ezeket magunknak kell elérnünk. Kérjük, felejtsék el a velünk kapcsolatos rosszakat, bocsássák meg csinytevésseinket és csak a jóra szépre emlékezzenek.
A szakkörök, sokat segítettek elmélyíteni tudásunkat, s megtalálni azt hogy mi is érdekel minket igazán.
Búcsúzunk Borsos Mária Valéria intézményegység vezetőtől akinek segítségével 4.-osztályban megismerkedtünk a német nyelv rejtelmeivel, és most 8,-osztályban a továbbtanulással kapcsolatban is segítet!
Elköszönünk Rüll György igazgató úrtól aki biológia órákon megismertette velünk a csodálatos növény –és állatvilágot, de legizgalmasabb számunkra az emberi test felépítése és működése volt. Számítástechnikát 5.6. osztályban tanított, de fizikát is megismertette velünk, nekünk-e tantárgy okozott néha nehéz perceket .Szívesen emlékezünk vissza érdekes élménybeszámolóira
Köszönjük munkáját!
.
Külön búcsúzunk osztályfőnökünktől, Székely Andrea tanárnőtől, aki történelem órán megismertette velünk a régmúlt idők eseményeit egészen napjainkig. Szívesen emlékezünk vissza a vidám rajz ,és technika órákra is. Köszönjük a közös programokat, vidám osztálykirándulásokat és a felejthetetlen gyenesdiási kirándulást. Köszönettel tartozunk aki tanácsaival, odafigyelésével segítette továbbtanulásunkat.
Búcsúzunk Petrákovics Józsefné tanárnőtől, aki magyar óráin megismertette velünk a költők és írok , életét, műveit, sok szép verset tanultunk és sokat tett azért, hogy elsajátítsuk a helyes írás fortélyait. Bár a kötelező olvasmányokat nem nagyon szerettük olvasni, ma már tudjuk mennyire fontos a rendszeres olvasás, hiszen bővülnek ismereteink. Köszönjük az elmaradhatatlan német órákat és szakköröket, ahol megtanította a német nyelvet, és csiszolta tudásunk. Köszönjük munkáját.
Búcsúzunk Gulyás László tanárúrtól,aki beavatott minket a kémia és matematika rejtelmeibe. Mindent megtett azért, megszeressük és megértsük-e számunkra nehéz tantárgyakat. Sokszor okozott gondot a matematika háziik megírása, de még a szünetekben is azon dolgoztunk, hogy órára hibátlan megoldások kerüljenek a fűzetbe.Nagyon szerettük a számítástechnikai óráit is. Köszönjük fáradozásait!
Búcsúzunk Selmeczi Imrémé tanárnőtől, aki az ének órákon elkápráztatott a hagjával minket.Tesnevelés órákon mindent megtett azért,hiogy ne lustuljunk el, és 5. osztálytól 7.osztályig tanította nekünk a föld szépségeit. Köszönjük neki!
Búcsúzunk Gelencsér Attila tanár úrtól, akit igaz 8.osztály második félévébe ismertünk meg és onantol kezdve ő avatott be minket a föld szépségeibe ,és rejtelmeibe. Köszönjük ezt!
Búcsúzunk Petró Istváné tanítonéni és Nagyné Jankovics Mária tanárnőtől, akik a napköziben segítették a tanórákra való felkészülésünket és az írásbeli feladatok készítését, de sok közös játékra is jutott idő. Marika tanárnőnek köszönjük az elmaradhatatlan rajzórákat.
Köszönjük fáradságos munkájukat!
Búcsúzunk Muci nénitől és Marika nénitől is. Nagyon köszönjük hogy mindig a segítségünkre voltak, ápoltak minket, ha megsérültünk, s apró-cseprő gondjainkban szívesen segítettek. Köszönjük kedvességüket, segítőkészségüket, fáradozásaikat.
Éva néni és Gyöngyi néni fáradságos munkáját is nagyon köszönjük. Tudjuk, hogy sokat szemeteltünk, de maguk másnap mindig szépen kitakarítottak, tiszta termekkel vártak minket. Az iskola előtti parkot olyan szépé varázsolták nekünk, hogy mindennap öröm volt belépni az iskola kapuján. Köszönjük munkájukat!
Kedves Gyuri bácsi és Pista bácsi! Köszönjük, hogy a hideg téli napokon mindig meleg termekkel vártak bennünket. Mindig szívesen emlékezünk a jó hangulatú beszélgetésekre. Nem todtunk olyan dolgot kérni maguktól, amire ne találtak volna megoldást. Köszönjük munkájukat!
Búcsúzunk Ica nénitől, aki a konyhán mindig meleg étellel várt minket.
Köszönjük fáradozásait!
Búcsúzunk iskolatársainktól, is elsősorban Tőletek-
Kedves hetedikesek! akik jövőre már a mi helyünkön sorakoztok. Meg látjátok milyen egy-kettőre elszalad ez az egy év. Köszönjük hogy virág köntösbe öltöztettétek az iskolát, hogy még szebb és emlékezetesebb legyen számunkra ez a nap.
Sok közös élmény köt össze bennünket. Köszönjük nektek az együtt töltött, élményekben gazdag diákéveket. Az iskola mostantól a ti kezetekben van. Kérünk titeket vállaljátok ezt a feladatott felelősséggel, s érezzétek át komolyságát.
Kérjük próbáljatok helytállni, szorgalmasan, kitartóan tanulni, amit elkezdtünk ti tovább viszitek. Őrizétek meg iskolánk jó hírét, adjátok tovább hagyományainkat.
S most hozzátok fordulunk, drága szüleink! Hálásak vagyunk a gondoskodásért, szeretetért, támogatásért, amit minden nap megkaptunk Tőletek. De még ezután is szükség lesz rá. A mai nap számotokra is mérföldkő, hiszen gyermeketek életébe lezárul egy szakasz.
A félénk, csetlő- botló kisgyermekből középiskolás lesz, s még nagyobb feladatok állnak előtte. Már nem foghatjátok a kezünket, de tudjuk, hogy szeretetek, türelmetek, aggódásotok mindig elkísér bennünket. Köszönjük ezt nektek
Most a búcsúnak percéhez érve, telve reménnyel elindulunk egy ismeretlen úton, s nem tudjuk még, hogy mit hoz majd a sors.
De bármi jön nem feledjük ezt az iskolát mely útnak indított, s az együtt töltött sok szép napot.

Arany János szavaival búcsúzunk: Útjaink száz felé válnak,
De szívünk egy célért dobog,
Nekivágunk a küzdelmes mának,
És épít karunk egy szebb holnapot…

.

4. Kedves Tanáraim, Iskolatársaim!
Kedves Szülők, Meghívott Vendégeink!

Mostanában egyre gyakrabban jut eszembe, hogy valószínűleg valami varázslat lehet a dologban. Igen, ez az egyetlen megoldás. Másként, hogyan lehetne, hogy 8 hosszú év, számtalan hónap, felfoghatatlanul sok óra és néhány óraközi szünet egy szempillantás alatt véget ért. Az élmények egyetlen perccé sűrűsödtek, furcsa, de mindenképpen érdekes, hosszú és mégis rövid perccé, melyben annyi minden megfér egymás mellett: a hétfő reggelek álmos hangulatától a pénteki napok véget érni nem akaró hosszú óráin keresztül az otthon töltött nyári estékig. Kellemes és olykor kellemetlen emlékek: színek, szagok, ízek, arcok, emberek. Emberek, akiknek hálával, köszönettel tartozunk: apák, anyák, nagyszülők, testvérek, barátok és végül, de nem utolsó sorban tanárok. Mindenkinek, aki valamit adott, aki azért dolgozott, izgult, aggódott, bosszankodott, hogy emberekké válhassunk. Olyanná, aki érdemes arra, hogy bosszankodjanak rajta, hogy aggódjanak érte, és hogy szeressék. Én hiszem, hogy a szívből jövő dolgokért nem várnak köszönetet, de mégis úgy érzem, óriási hibát követnénk el, ha szó nélkül továbbrohannánk. Ezek a percek arra valók, hogy visszaemlékezzünk és megfogalmazzuk a köszönetnyilvánítás szavait. Sajnos kevés az idő arra, hogy minden tanító, bátorító szót, vigasztaló ölelést, mindent, amit kaptunk, megköszönhessünk. A szavak is tökéletlenek, és nem tudják elmondani mindazt, ami bennünk kavarog.

Kedves tanítóink, tanáraink!

Önöknek mondok köszönetet először magam és nyolcadik osztályos társaim nevében. Önök, akik kézen fogtak bennünket, és megtanították, hogyan kell padban ülni és figyelni, kik nagy türelemmel és odaadással vezettek be bennünket az új ismeretek rejtelmeibe. Fáradozásaik során egyre többet s többet merítettünk a tudás kútjából, egyre magasabbra raktuk a tudomány várát. Igaz, építés közben egy-egy tégla leesett a rossz feleleteket, dolgozatokat jelezve, de ilyenkor Önök mindig készek voltak segítségünkre sietni, hogy az építményünkön esett csorbát helyrehozhassuk. Ahogy várunkat építettük, közben magunk is felcseperedtünk. Már nem a félénk, hanem olykor a féktelen gyermek kezét kellett fogniuk, s ezért sokszor nem köszönetet kaptak tőlünk, hanem vállrándítást, szájhúzogatást! Maradjon meg emlékezetünkben a szép, a kellemesen együtt töltött tanórák, kirándulások, az együtt átizgult versenyek emlékei, élményei. Nem lehet elég egy egyszerű köszönöm, vagy hogy hálás vagyok, ezeknél sokkal szebb szavakra lenne szükség, de hogy mit szeretnénk megköszönni?
Apa, neked azt, hogy mindig megnevettettél,
Anya, neked azt, hogy sohasem kételkedtél bennem
De ezen kívül ezernyi apró mozdulatot, mosolyt, ezernyi kézfogást, ölelést, amelyek nélkül nem állhatnánk most itt.
Az elmúlt néhány évben rengeteget tanultunk és ez nemcsak a könyvből való tanulásra vonatkozik: sokat lestünk el a felnőttektől az élet dolgairól. Nagy erőpróba áll előttünk, melyben szükségünk lesz szüleink, hozzátartozóink, barátaink megértéseire. Kellenek még a tanácsok, a szeretet, a figyelmeztetés, ha néha talán nem is örülünk neki.

.

5. Kedves szülők, tanárok, rokonok, ismerősök! Kedves diáktársaink!

Szinte hihetetlen, de mégis igaz: a mai napon mi ballagunk!
A ballagók mindig szép búcsúszavakkal köszönnek el az itt töltött 8 esztendőtől, kedves tanáraiktól, a közös emlékektől. Mi is ezt szeretnénk ma tenni, csak kicsit másképpen, mint ahogyan eddig hallottuk minden év végén az éppen akkor búcsúzóktól.
Magyar szakos osztályfőnökünk biztos úgy ítélte meg, hogy irodalmi vénánkon van még mit fejleszteni. Ezért furcsábbnál furcsább irodalmi feladatokat talált ki számunkra. A 4 év alatt megtanultunk például verset írni, készítettünk riportot a véradás résztvevőivel, de a legnehezebb feladatot a ballagásra találta ki: vessük papírra mi magunk búcsúzó gondolatainkat. De nem akárhogyan: írjuk meg az eltelt 8 év történetét egy mesében!
Jelentem, hogy teljesítettük az utolsó feladatot: megírtuk a mesénket.
Kedves egybegyűltek, most fogadják szeretettel az elköszönő nyolcadikosok igaz meséjét.

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl volt egyszer 21 vándorlegény. Ez a 21 vándorlegény elindult szerencsét próbálni, hogy megszerezze azt a kincset, amiről már olyan sokat hallott. Ez egy szemnek láthatatlan kincs, a hatalma abból áll, hogy ha valaki megszerzi, akkor azt tőle többé senki el nem veheti. Ez a kincs a TUDÁS kincse. Vándoroltak hát hosszú ideig, mígnem beértek egy kerek erdő közepébe. Ott megláttak egy kacsalábon forgó várat, melynek falán ez a felirat állt mézeskalács-betűkkel: Jáki Általános Iskola.
A vár óriási kapuján épp ekkor lépett ki egy jótündér, akit így szólítottak meg:
- Jó napot, tündérkeresztanyánk! Szabad megtudni, kié ez a vár?
- Szerencsétek, hogy udvariasan szólítottatok! Lépjetek be, már vártunk titeket! Ez a vár mindenkié, aki tudásra szomjazik. Ezt a hőn áhított kincset csak akkor szerezhetitek meg, ha teljesítetek 8 próbát. Minden egyes próba egy kerek esztendeig tart. Az én nevem egyébként Kati néni.
A várba érve a vándorok 8 ajtót láttak maguk előtt.
- Ezek az ajtók jelképezik a 8 próbát – mondta a jótündér. Minden ajtó mögött vár benneteket egy-egy varázsló, aki segít majd leküzdeni a próbák jelentette akadályokat. Ügyesek legyetek, fáradozásaitokért méltó jutalom vár rátok ! Ne féljetek, sok szerencsét!
Erre az első ajtó halk nyikorgással kitárult. Mögötte Beke Zsuzsa néni mosolygott a legényekre a varázsszemüvegén keresztül, kedvesen. Határozott tekintete egyben azt is elárulta, hogy komoly munka vár rájuk. Zsuzsa néni 4 éven át segítette hőseinket az előttük álló feladatok leküzdésében. Megtanította őket a szorzás-osztás bűvös tudományára, a fogalmazásírás varázslatára, bevezette őket a néma értők rejtelmeibe, az ly-os szavak kiismerhetetlen világába, s ha csak egyet suhintott varázspálcájával, már minden vándorlegény tudta, mi a teendője.
Közben csatlakozott hozzájuk egy kedves, halk szavú varázsló, Erika néni, aki arra tanította őket, hogy hallgassanak mindig a bennük rejlő jóra, és tiszta szívvel, lélekkel éljék az életet. Legyenek mindig becsületes, segítőkész, jószívű emberek.
Mikor elvégeztek a délelőtti teendőikkel, délután kis pihenéssel, sétával, játékkal, finom ebéddel várta őket Márti néni jótündér. Persze arra is volt gondja, hogy a kis tanítványok szorgalmasan elkészítsék a másnapra feladott házi feladataikat. Ha a kislegényeknek hivatalos ügyeiket, papírjaikat kellett elintézniük, vagy csak megint elvesztettek valamit, vagy fénymásolásra volt szükségük, bátran fordulhattak a mindentudó, fáradhatatlan Erzsi néni varázslóhoz. Persze a legények minden tevékenysége sok-sok felfordulást, piszkot eredményezett. Óh, milyen sokan is serénykedtek napról napra azért, hogy tisztaság, rend vegye őket körül. Jutka néni, Irénke néni, Marika néni, Bea néni, Kati néni varázsseprűje nyomán minden újra a helyére került.
Közben telt-múlt az idő, fogytak az ajtók, de a próbák egyre-egyre csak nehezedtek. A negyedik esztendőben az addig elsajátított boszorkányságokat fokozták egy addig számukra ismeretlen, bűvös nyelvvel, a némettel. Ezt két, fergeteges nyelvérzékű varázsló, Zsuzsa néni és Roland bácsi ismertette meg velük.
Mikor a vándorlegények már 4 próbán átküzdötték magukat, úgy gondolták, hogy már túl vannak a nehezén, pedig még csak ezután következett a java! Az ötödik évtől új gazdát kaptak, Kriszti nénit. Ő egy kedves, aranyos, bár néha szigorú, de nagy tudású varázsló volt. Ő segített a tanítványainak legyőzni a rettenthetetlen János vitézt. Vele és a honfoglalókkal átkelhettek a Vereckei-szoroson, és vele próbálták megfejteni a hangulatfestő szavak értelmét. Kati néni, aki egykor oly szívesen invitálta őket a várba, irányította ezután figyelmüket a számok világába. Megtanította nekik, hogy milyen adatokkal és képletekkel tudják kiszámolni a végtelen kerek erdő bekerítéséhez szükséges varázsvesszők mennyiségét, és az árát 30%-os árengedmény után.
Természetismeret órán Gabi néni nagy tapasztalatával úgy irányította őket az élővilág tudományában, mint a velük szomszédos várban lakó jószívű Holle anyó a nála szolgálatra jelentkezőket. Hogy a sok-sok szellemi próba között a testük is kellőképpen edzett, ügyes és erős legyen, arra Pali bácsi igyekezte rábírni hőseinket. A táncművészet fortélyait a fürge lábú, mindig vidám Magdi néni osztotta meg velük. Az ütemek, hangok, dallamok csengő-bongó ezüstmezején olyan tapasztalt varázslók mutatták az utat, mint Edit néni és Éva néni. A furfangos Ludas Matyi egyik kollégája, Hende tanár bácsi abban segített nekik, hogy el ne tévedjenek a billentyűzet gombjai között, illetve megmutatta, hogyan járjanak túl az internet Döbrögieinek az eszén.
A 6. ajtó mögött új feladatok várták őket, de ezek felett is győzelmet arattak, úgy mint Toldi Miklós a cseh vitéz felett, vagy mint Hunyadi János Nándorfehérvárnál a törökök felett. Nem fogott ki rajtuk az igenevek egyébként felfoghatatlan képzése, az egyenes és fordított arányosság problematikája, vagy a német módbeli segédigék ragozása sem.
A 7. esztendő aztán nem várt nehézségeket hozott számukra. Hirtelen megszaporodott a feladatok száma, ezzel együtt fogyott a lelkesedés, lankadt a figyelem, néhányan feladni készültek a további küzdelmet. Újabb segítők öntötték hőseinkbe a lelket, és biztatták őket a folytatásra. Marika néni a földrajz mesés tudományára, a térkép titkos írásának megfejtésére tanította őket. Kémia órákon a bájitalfőzés rejtelmeibe, a varázslatos atomok, elemek, vegyületek világába Hédi néni avatta be őket. A mágikus kölcsönhatások, energiaváltozások terén igazi gyöngyszemre, a szakma mesterére akadtak Gyöngyi néni személyében. Varázslatos eszközeivel úgy mozdította el a tárgyakat, hogy közben hozzájuk sem nyúlt! A rajzolás, festés, kenés, vágás, ragasztás sokrétű művészetét a szépséges Zsófi néni és a jószívű Kati néni mutatta meg nekik.
Végül mindannyian túljutottak a 7. ajtón, és következett az utolsó, a 8. Bizony, bizony ez volt számukra a legnagyobb megpróbáltatás. Úgy tűnt, mintha soha nem akarna véget érni ez az évük. Szerencsére a próbatétel végére mindenkinek sikerült legyőznie a saját hétfejű sárkányát és gonosz manóit. Így ebben az esztendőben sikerrel túléltek két világháborút, barátságot kötöttek Ady Endrével, József Attilával és Radnótival. Túltették magukat az elektromágneses indukción és a valószínűség számításon. Megértették a feltételes és feltétlen reflexeket és a jelentéssűrítő szóösszetételeket. Tudják, mi a perspektivikus ábrázolás és a sáncolás lényege. Különbséget tudnak tenni futóhomok és a futószőnyeg között.
Most, hogy az utolsó évnek is vége lett, a tarsolyukba végre elég tudást gyűjtöttek ahhoz, hogy elhagyják a kacsalábon forgó várat. Ez 8 hosszú esztendeig nyújtott számukra sok-sok tudást, figyelmet, törődést, védelmet, biztonságot. Most 21 felé válnak az útjaik, egy újabb vár felé indulnak, de hogy ott majd milyen próbákat mér ki rájuk a sors, még nem tudják. A felcseperedett vándorlegények vállukon a tarisznyával most elköszönnek, elköszönnek a mesterektől, segítőktől és az itt maradó társaktól.
De nem felejtenek el köszönetet mondani mindazért, amit itt kaptak. Köszönünk mindent!
Itt a mese vége, így volt, nem így volt? Aki nem hiszi, járjon utána!

.

6. Búcsú ballagásra

Az udvaron gyülekezve ballagó diákként várjuk,
Hogy kezdődjön a szép ünnep
S a mi szívünk is szorongva lüktet.

Lüktet, hisz bennünk is sok emlék kavarog,
Mi időnként, ha a múltba nézünk
Fel-felsajog.

Már régóta várjuk ezt a pillanatot,
Hogy megköszönjük drága iskolának
Mindent, mit adott.

Köszönjük kedves tanáraink
Munkáját, türelmét
S reméljük ez a sok nevelés, munka,
Türelem meghozza később gyümölcsét.

Utoljára látjuk osztálytermünk négy falát
Utoljára lépjük át, szeretett iskolánk kapuját.

Átlépve a kapun meghalljuk a csengő halk szavát
Sok ember fog hiányozni: osztálytársak, sok barát.
Mennünk kell, hisz az évek eljártak felettünk
Tanárainknak is köszönhetjük, hogy idáig elértünk.
Minden már csak emlék
8 év csokrába kötve
Mit szívemben őrzök
Örök időkre.

És most rengeteg szép emlékkel
Elindulunk erre a hosszú útra
Hátra nézve könnyes szemmel
Emlékezünk vissza a múltra.

Menni kell, mert az élet is megy tovább
Fájó szívvel búcsúzom hű cimborák
Most fel kell, hogy bontsam régi poros vitorlám
De tudnod kell, egyszer újra eljövök hozzád,
Drága iskolám.

.

7. Tisztelt Igazgató Asszony/Úr, Pedagógusok, Vendégek, kedves Szülők és Diákok!

Engedjék meg, engedjétek meg, hogy a búcsúzó diákok nevében én is elmondjam beszédemet!
Eljött az idő, amikor nekünk is búcsúznunk kell. Itt állunk virággal a kezünkben szüleink, tanáraink, barátaink körében, hogy utoljára lépjük át az iskola küszöbét.
A legtöbben nyolc éven át jártunk ebbe az iskolába, azonban vannak köztünk olyanok is, akik később csatlakoztak hozzánk. Az együtt eltöltött évek alatt hat éves kisdiákokból tizennégy éves fiatalokká cseperedtünk. Itt az iskolában nemcsak tudást szereztünk, hanem sokféle tapasztalatot is. Barátságok is szövődtek, amelyek akár életre szólóak is lehetnek.
Életutunkon ez az első mérföldkő, amely meghatározza további sorsunkat. Az elmúlt néhány hónap fontos döntés jegyében, mérlegelések közepette telt el, ugyanis határoznunk kellett affelől, hogyan tovább, hol folytatjuk tovább tanulmányainkat. Reméljük, mindannyian jól választottunk, és megálljuk majd a helyünket.
Azt, hogy ma itt állhatunk, elsősorban szüleinknek köszönhetjük. Hogy mit érzünk, nehéz szavakba önteni, ezért két ismeretlen szerzőtől származó verssel szeretnénk szüleinkhez szólni:

Édesanyámnak Édesapámnak

Mikor megszülettem, sírtam. Ha valaki megkérdezné,
Te máris szerettél. E szó mit jelent nekem,
Felneveltél, dédelgettél, Talán zavarba jönnék,
Óvtál és védtél. S nem tudnám,
Köszönöm Néked, hogy segítettél, Mit mondjak hirtelen:
Köszönöm, hogy megértettél. Szeretet? Törődés? Figyelem?
Meghálálni a sok jót nem tudom, De hangosan csak ennyit mondanék:
Míg élek, szeretetemet Neked adom, nekem a Mindenem!
És büszkén mondhatom:
Az én Édesanyám
Egy csodálatos asszony!

Tanárainknak is szeretnénk megköszönni a tudást, amelyre szert tettünk. A gondoskodást és a türelmet. A tudás nagy kincs számunkra, ez alkotja a tudásfa gyökereit, amely majd a későbbiekben – reméljük – terebélyes lombkoronává növi ki magát. Tanáraink az évek során egyfajta szülői szerepet is betöltöttek életünkben. Sohasem fogjuk őket elfelejteni, se megfeledkezni arról, hogy ők indítottak el bennünket az élet útján.
Mi búcsúzunk és elmegyünk, de ti, iskolatársaink még maradtok. Kívánunk Nektek további tanulmányaitokhoz jó egészséget, sok sikert és kitartást.
Mi búcsúzunk és elmegyünk …

..

II. Középiskola – búcsúztató

Ballagtató beszéd középiskola

1. Kedves Diáktársak!

A gimnázium az élet egyik legszebb, legérdekesebb, és legizgalmasabb hídja. Utat nyújt a gyermekkorból a felnőtt létbe, a szórakozásból a felelősségbe, és az álomvilágból a valós világába. A híd végén döntések halmozódnak fel, s a jó választás esetén az álomvilág valóra válhat.
Az út során számtalan élmény: tapasztalat, tudás, barátság, szerelem, és még ezernyi boldog perc tett gazdagabbá minden tanulót. Mert a gimnázium megtanít tűrni, megtanít elviselni a fájdalmas perceket, megtanít úgy nézni a világra, ahogyan előtte még nem próbáltál. Szoros kapcsolatokat alkot, új érzelmeket táplál, és nem utolsó sorban fergeteges bulikat csempész a monoton hétköznapok közé. Az ilyen felejthetetlen emlékek miatt kerül az a kőszikla a híd végére, amelyhez sok erő kell és kitartás, hogy ne jelentsen akadályt. Hiszen nehéz kiszakadni ebből a már megszokott közösségből, nehéz itt hagyni a termeket, amikhez különböző élmények fűződnek, nehéz itt hagyni a fontossá vált embereket, és elszakadni az évek során kialakított környezettől, közösségtől, és kapcsolatoktól.
Ti már mind a híd végén álltok. Túl vagytok a nehezén, döntéseket hoztatok, és készek vagytok egy új hídra lépni, ahol a régi kapcsolatok megmaradnak, hiszen nem a világban kell keresni a barátokat, hanem a barátokban kell meglelni az egész világot. Csupán egy újabb izgalmas út vár rátok, és hogy ez az út merre visz, az csak rajtatok múlik.
Ne felejtsétek el soha ezt az iskolát: a hangulatot, a csengő dallamát, a büfés szendvicsek ízét, a nevetéssel, izgalommal, mosollyal, és boldogsággal telt eseményeket, és azt a sok új információt, és tudást, amit itt kaptatok.
Búcsúzunk tőletek, ezernyi mosolyt, milliónyi boldog percet, és sok sikert kívánunk!
„ Aki elment, az elment,
de aki egyszer nálunk volt,
az többé sohasem mehet el tőlünk egészen.”

.

2. Kedves Diáktársaim!

Vegyes érzelmek vannak most mindannyiunkban. Egyszerre érzünk örömöt, boldogságot, fájdalmas búcsúzást, szomorúságot.
Olyan érzés ez, mint, amikor a számomra legkedvesebb könyvet olvasom. Minden fejezet új, s izgalmakkal tel, s az utolsó lapra érve megelégedéssel tölt el, hogy befejeztem, viszont elkeserítő, hogy a regény, melyet nagy odaadással olvastam véget ért.
Lehetőség ugyan egy új történet elolvasására, mely lehet, hogy sokkal élvezetesebb, mint az előző, de mégis más, hiszen fogalmam sincs arról, mire számíthatok.
Vajon olyan izgalmas lesz, s kalandokkal teli, mint az előző?
Kik lesznek azok a szereplők, akik közel állnak majd a szívemhez?
Amikor elkezditek a felnőttek életét élni, lezárjátok az előzőt, melynek sorai néha mosolyra, nevetésre fakasztanak, néha sírásra késztetnek.
Nem tudhatjátok, hogy milyen lesz a cselekmény, s mi vár rátok, de egy biztos: el kell kezdenetek, s a fantáziátoknak, csak a képzeletetek szabhat határokat.
Úgy kell élnetek, hogy ez a könyv is tele legyen boldog pillanatokkal, s küzdenetek kell azért, hogy a lehető legizgalmasabb legyen, nagyratörő vágyakkal, melyek megvalósulni látszanak.
Olyan szereplőket választani, akik megbízhatóak, s segítenek az írásban. Bizonyára lesznek hátráltató okok, esetleg személyek, s úgy érzitek majd, nincs értelme folytatni, de ekkor gondoljatok az első könyvre.
Nehéz volt az is, mégis elkészítettétek.
Kívánom nektek, hogy a lehető legsikeresebb felnőttekké váljatok. A jövőtök úgy alakuljon, ahogy terveztétek.
S ne feledjétek, hogy mindez csak rajtatok múlik. Ha van elég kitartásotok, akaraterőtök, bármit elérhettek.

.

Középiskola – búcsúzó

1. Tisztelt polgármester úr, kedves ballagó társaim, tanáraink, szüleink, nagyszüleink, kedves egybegyűltek!

Jó reggelt, Fehérvár!

Megérkeztünk, együtt vagyunk. Ti nem látjátok, de én innen olyan sok arcot látok, és ebből annyi ismerőst, amennyit így együtt még soha. Bár innen, főleg így, kicsit meghatódva, még nehezebb felismerni őket, mint egy koncerten, a színpad előtti homályban, mint egy iskolai bulin, amikre – most már bevallhatjuk, sokan lógtunk be. De ne mondjuk el, mikor, hova. Adjunk lehetőséget az alattunk levőknek is!
Viszont azt hiszem, felismerek sok ismerőst: Varró Gergőt, a Vasváriból, Orbán Klaudiát a Lánczosból, Kovács Viktort a Szent Istvánból Hajdu Mártit, a Ciszterciből,… Simon Petit, Páli Csabit a Kodolányiból, … Szabó Marcsit, Jahola Etelkát a Tópartiból, Polgár Zolit, a Telekiből… és még sokan vagytok. Mind olyanok, akikre büszke vagyok, akikkel megtiszteltetés itt lenni, együtt. Sokan. Van, akivel különböző iskolák padjait koptattuk, van, akivel együtt zenéltünk, gitároztunk, csellóztunk vagy zongoráztunk, együtt mentünk a FEZEN-re, a Szigetre, vagy együtt fociztunk, kosaraztunk, szurkoltunk az Alba Volánnak a hokimeccseken. Jól nézzük meg egymást! Így, együtt, most látjuk egymást utoljára.
Melyikünk gondolta volna hat évesen, a legkisebbekként hogy idáig jutunk? Vagy, hogy idáig fajul a helyzet: mire a rég várt nap, az iskola vége eljön, lassan már hiányzik…? Valljuk be. Van, ami visszahozhatatlanul mögöttünk marad. Mert végtére is, ez a sok osztály, sok iskola, valahogy mégis összetartozik. Miért? Úgy éreztük az évek folyamán sokan, hogy a világ változik. Nem? Hogy a kicsik egyre kisebbek, az újak egyre gyerekesebbek… de a világ nem változik, csak mi magunk. Az iskolánkban alattunk is vannak, voltak előttünk is. Sokan szüleinket, testvéreinket, családunkat követtük a padokban. Ami változik és fejlődik, azok mi vagyunk. Talán felnőttünk, talán nem. De számomra az iskolám, ez a város, ez a sok barát, ez a sok hely, olyan, mint egy nagy teásfilter, és mi vagyunk a tiszta vízcseppek, amik belehullanak és mikor továbbhullunk, valami többet, valami színt, valami aromát, a levél ízét visszük magunkkal.
Tudom, mire gondolunk sokan. Nem lesz több szünetbeli nevetés, nem lesz óráról lógás a büfében, futásfelmérés alatti megbújás a bokrok mögött, nincs több közös szombat este, és „Az életben nincs már több móka.” Amit megkaphattunk, megkaptuk. Mi vagyunk, voltunk az összes fehérvári diák példaképe, akik a focipályák, az informatika termek, a színpadok legnagyobbjai. Nem is olyan sokára, újból a legkisebbek leszünk, de ma még, miénk a világ.
Melyik világ? Ez a kis világ, Fehérvár. Nézzetek körbe! Az iskolazászlók színe különböző, de minden iskolán kinn van a kék-vörös zászló. Mindaz, ami majd egyszer egy megsárgult kép és egy kiakasztott tabló lesz a falon, itt van, mi vagyunk azok. És a kerete ennek a képnek a város. Innen akárhová repülünk ki- és nagyon sokfelé megyünk- a színeit, az emlékeit magunkban hordjuk és ide mindig visszajöhetünk. Ez az a világ, ami felnevelt, ami most minket ünnepel. A szüleink, nagyszüleink, tanáraink, akiknek sokat köszönhetünk. A deszkás cipők, a kockás sálak, a flitteres pólók, forgóövek, a rockerpulcsik nélkül egyformának tűnünk.
Kiröppenünk. A szereplők kilépnek a képről. Mit mondjak nektek? Hogy az életünk most kezdődik el? Hogy a szabadság… Azt mondom: hiányozni fogtok. Ki fog csíkos pólóban gitározni a színpadon, ki fogja hétfőn mesélni a siófoki szombat éjszakát, ki fog elkésni francia óráról, kivel megyünk FEZEN-re legközelebb?
Azt mondom: mindannyian kaptunk egy tarisznyát. Ebbe a tarisznyába akárhány fénykép belefér. És mi van ezeken a képeken? Minden, ami fontos. Véget ért a középiskola – véget ért egy közös életérzés. Bárhova kerülünk, ezek a képek velünk lesznek, az életérzést és az emlékeket már senki nem veheti el tőlünk.
Viszontlátásra, Fehérvár!

Nincs naplóm, nem vagyok tanár és nem hordok iskolai egyenruhát. A világ legnehezebb nyelvéből érettségizem 3 nap múlva, és rajtam kívül több ezren értik, hogy mire gondolok, amikor azt mondom, emelt szintű érettségi. Eötvös Józsefet eö-vel kell írni és nem örülök ha összekeverik Heves várost Heves megyével. Büszkén gondolok a Lászlókra, az igazgatókra, osztályfőnökömre, tanáraimra és a biztonsági őrre. Szeretem a menzát, a büfét, a félórás szünetet, a diáknapokat és a nyári szünetet. Itt tanulok a város szélén, fociban a Dések lettek a császárok és igen is nálunk tanulnak a világ legszebb diáklányai! Iskolám, én így szeretlek!

.

2. Kedves ballagó diákok, tisztelt tanáraink, szülők és ünneplők!

Május elseje van, a munka ünnepe, számunkra még sem ezért piros betűs ünnep a mai nap. Azért piros betűs, mert ma búcsúzunk el mindentől és mindenkitől, akik az iskolai életben jelentettek számunkra bármit is. Ma búcsúzunk el barátainktól, tanárainktól, osztályfőnökeinktől, az iskolától és egész fiatalságunktól, ami gondtalan és felhőtlen – mondják az öregek. Csakhogy mi, fiatalok sosem gondoljuk így. Ebben a fiatalságban, és legfőképpen az elmúlt négy, illetve hat évben az élet minden ízét megkóstolhattuk: az örömöt, boldogságot, a bánatot, szerelmet, aggódást és izgulást, és a listának talán sosem lenne vége, ám egyet mégsem tudunk ide sorolni: az elmúlásét. Ezen a napon elmúlik minden, ami eddig körül vett minket. Új kihívások elé állít az érettségi, amelyre oly sokat kellett volna készülni és a további tanulmányaink, melyekkel riogattak tanáraink.
Ezen a napon tehát felnőtté válunk. Nem jutottunk volna el, ha nem segítettek volna tanáraink áldozatos és sokszor kilátástalannak tűnő munkájukkal, építőnek mondott kritikájukkal, megrendíthetetlen bizalmukkal és hozzáállásukkal. Nem jutottunk volna el, ha nem segítenek szüleink egy-egy korai ébresztéssel, tanulásra kényszerítéseikkel, büntetésükkel és dicséretükkel, törődésükkel és szeretetükkel. És nem jutottunk volna el, ha nem segítenek diáktársaink, akik bármikor kölcsönadták függvénytáblázataikat, töri atlaszukat vagy épp tornacipőiket, kiönthettük nekik szívünk gondját-baját, kibeszélhettük tanárainkat, együtt mehettünk szórakozni minden hétvégén.
Ezek immár csak emlékek. Emlék a felvételi, ami már oly réginek tűnik, emlék a gólyabál, az osztálykirándulás, a témazáró dolgozat, amit újra kellett írni, a leghosszabb hétvégék, a diákcsínyek, az Eötvös-napok, de emlék a szerenád, a vidámballagás és a búcsúműsor is, holnap pedig már a ballagás is emlék lesz.
Itt állunk iskolánk előtt és ránk törnek az érzéseink. Nem tudunk arra gondolni, hogy már nem fognak visszhangzani a falak nevetéseinktől, hogy már nem nézhetjük szeptemberben az elsősöket, hogy barátainkkal nem töltünk el több közös délelőttöt, hogy érettségin kívül már esetleg csak szavazni jövünk ide, de kénytelenek vagyunk erre gondolni és búcsúzni.
Viszlátot mondunk és felnőtté válunk.

.

III. Igazgatói beszéd

1. Kedves ballagó diákok, kedves ünneplők!

Szeretettel köszöntöm a végzős diákokat, az őket ballagtató osztályfőnököket, a kedves szülőket, meghívott vendégeiket, valamint iskolánk valamennyi munkatársát, tanulóját és minden kedves jelenlévőt.
Ünnep ez a mai nap. Mégis meghatódottak vagyunk. Ti is, én is. Nehéz belegondolni abba, hogy az a 8 év, amit az iskola falai között töltöttetek, hirtelen véget ér.
Minden teremhez, tanárokhoz, diáktársakhoz egy-egy emlék fűződik. Az itt töltött évek összekötnek bennünket.
Annyi minden történt a nyolc év alatt: jó felidézni az első napokat, amikor elsősként megilletődötten ültetek a tanévnyitón, ismerkedtetek az abc betűivel, a számolás, írás rejtelmeivel, majd a további évek során sok-sok újabb ismeretet kaptatok a felső tagozaton.
Az eltöltött évek alatt sok minden változott.

Mi nem változott? Az az aggodalom, gondoskodás, amit a jövőtök iránt érzünk. Ezeket az éveket nem lehet kitörölni, valamilyen nyomot hagy mindenkiben. Bennünk is. Nem fogunk, nem is akarunk elfelejteni Benneteket. Kollégáimmal együtt örültünk minden sikereteknek, apró örömötöknek, átéreztük a kudarc okozta fájdalmat, bánatot.
Bízunk bennetek, hogy választott iskolátokban helyt álltok, és sok jót hallunk még felőletek.
Kedves Ballagó diákok!
Gondoljatok csak néhány pillanatig azokra, aki segítettek, biztattak, bátorítottak benneteket az elmúlt évek során. Elsősorban szüleitekre, családotokra gondolok.
Köszönettel tartozunk nekik mi is, hogy velünk együtt tudtak munkálkodni, nevelgetni, formálgatni titeket. Azt gondolom, hogy kevesebb szebb ajándék lehet egy családnak, mint látni, felnőni gyermekét, látni azt, hogy eljutott valahova, és tudni azt, hogy mindaz a sok szeretet, szigorúság, odaadás nem volt hiábavaló, megérte.
Sokat gondolkodtam azon, hogy mit mondhatnék nektek útravaló gyanánt. S kezembe került Kalkuttai Teréz anya által megfogalmazott gondolatsor.

Fogadjátok el tőlem útravalóként:
„Az élet egyetlen esély – vedd komolyan,
Az élet szépség – csodáld meg,
Az élet boldogság – ízleld meg,
Az élet álom – tedd valósággá,
az élet kihívás – fogadd el,
az élet kötelesség – teljesítsd,
az élet játék – játszd,
az élet érték – vigyázz rá,
az élet vagyon – használd fel,
az élet szeretet – add át magad,
az élet titok – fejtsd meg,
az élet szomorúság – győzd le,
az élet dal – énekeld,
az élet küzdelem – harcold meg,
az élet kaland – vállald,
az élet jutalom – érdemeld ki,
az élet élet – éljed!”

*