Mindannyian tapasztalhatjuk, hogy napjaink gyermekeihez már egészen másfajta „nevelési elvekkel” kell fordulni.
A változás 1972 februárja óta tapasztalható, de csak az utóbbi évtizedben kezdtek el tudatosan foglalkozni a kérdéssel.
Az emberek érdeklődésének a spiritualitás felé való fókuszálása kapcsolatban áll az új kor, a New Age beköszöntével is. Az Új Kor, más néven New Age, Vízöntő – vagyis Uránusz – kora, 2003 óta uralkodik csillagászatilag is felettünk, de már közel félévtizede érezhető a hatása. Az Új Kor energiáinak térnyerésével egy időben az emberek érdeklődése is kezdett az ismeretlen és megmagyarázhatatlan jelenségek, történések köré fókuszálódni. Egyre több ismeretterjesztő könyv jelent meg, mely ha közvetlenül nem is, de közvetve mindenképpen kapcsolódott a kérdéskörhöz és hasznos információkkal látta el a már akkor is nyitott embereket. Noha az ország politikai viszonyai kezdetben még nem kedveztek az eszmék szabad áramlásának, „burkoltan” a legértékesebb könyvek születtek meg ekkor. Az embereket ekkor azonban még más információk kötötték le, s a gyermekek nevelésének szempontrendszere is még egészen más volt – az akkori viszonyoknak megfelelő életre készítették fel a szülők gyermekeiket, ami nem feltétlen volt jobb vagy rosszabb, egész egyszerűen más volt.
A mai viszonyok leginkább a középkori gyermeknevelési ideológiának felelnek meg annyiban, hogy ma is ugyanúgy tanúja a gyermek születésnek és halálnak, mint a középkorban volt, csak virtuálisan, hiszen manapság már nem járunk nyilvános kivégzésekre, s a kistestvér születésénél nem a nagyobb testvér segít, de a televízió és az internet, mindet testközelbe hoz. A gyermek ugyanúgy részese az élet létrejöttének és kioltásának, csak éppen virtuálisan. Ez talán annyiból rosszabb – ha lehet ilyet mondani, hogy a gyermekben nem tudatosul ennek jelentősége és véglegessége. Talán nem olyan légből kapott példa Csáth Géza A kis Emma című elbeszélése, ahol a gyerekek az „állatakasztást” követően a kis Emmát is felakasztják – mert jó játék… de nem fogják fel ennek visszavonhatatlan voltát. Csáth Géza elbeszéléseire amúgy is jellemzőek az ehhez hasonló hátborzongató elemek, de a gyermeki lélek ismeretében elmondható, nem áll messze a valóságtól. Ha valaki kíváncsi, kiemeltem néhány részletet:

„Másnap délelőtt, iskola után, azt ajánlottam Gábor bátyámnak, hogy csináljunk akasztófát, és akasszunk fel rajta egy macskát vagy kutyát. […] Gábor nem volt szenvedélyes állatkínzó, de ha belejött, akkor nagyszerű ötletei voltak. Így például egy évvel előbb egy eleven macskát vágott ketté a nagy konyhakéssel. […] Erre Gábor meghúzta a kötelet, míg magam a kutyát kissé megemeltem. Majd bátyám utasítására hirtelen elengedtem. Szomorú, mély, síró hangokat adott a daxli, és kapált a sárga foltos fekete lábaival. De azután hamarosan kinyúlt, és mozdulatlan maradt. Egy darabig néztük, azután függve hagytuk, és ozsonnázni mentünk. […]
- Most játszhatunk akasztást - mondta Irma.
- Emma lesz a bűnös, őt fogjuk felakasztani. - Inkább tégedet - kacagott Emma.
- Hóhér, teljesítse kötelességét! - kommandírozott Gábor saját magának.
A kis Emma elhalványodott, de mosolygott.
- Most állj mozdulatlanul - mondta Irma. Én rátettem a hurkot a nyakára.
- Nem én, nem akarok - nyafogott a kisleány.
- A gyilkos kegyelemért könyörög! - kiáltotta Gábor kipirulva -, de a hóhérsegédek megragadják az elítéltet. - Juci és Ani erre lefogták Emma karját.
- Nem engedem, nem! - sikította a kis Emma, és sírni kezdett.
- Istennél a kegyelem! - szavalta Gábor. Irma pedig a térdénél fogva a levegőbe emelte a barátnőjét.
Nem bírta, el akart esni, és ezért odamentem, segítettem neki. Ekkor történt először, hogy átöleltem őt. Bátyám meghúzta a kötelet, a végét körülcsavarta egy gerendán és megkötözte. A kis Emma lógott. Eleinte hadonászott a kezeivel, és vékony kis fehér harisnyás lábaival nagyokat rúgott. Olyan furcsák voltak ezek a mozdulatai. Az arcát nem láthattam, mert a padláson már meglehetősen sötét volt. Egyszer csak hirtelen megszűnt a mozgás. A test kinyúlt, mintha a lábujjaival valami zsámolyt keresett volna, hogy ráálljon. Azután nem mozdult többet. Erre rémes félelem szállott meg valamennyiünket. Hanyatt-homlok rohantunk le a padlásról, és szanaszét elbújtunk a kertben. Ani és Juci hazafutottak. In: http://mek.oszk.hu/00600/00630/00630.htm#18

Ha valaki azt gondolja, ez a történet borzalmas, igaza van, de vessen egy pillantást a televízióműsorra vagy akár a mesékre. Hozzáteszem, a nagy meseklasszikusok és itt nem a Walt Disney-re gondolok, hanem pl. Andersenre, borzalmasabbnál borzalmasabb meséket írtak (Pl. mikor a „gonosz mostoha” a mostohalányát főzi meg vacsorára, stb.). Hogy mi a különbség? Ezeket a meséket a szülők olvasták fel, mesélték el a gyermekeknek, s ha szükséges volt, jelen voltak a hallottak feldolgozásakor. Napjainkra azonban a televízió lett az elektronikus pótmama. „Amíg tévét néz a gyerek, addig legalább nyugton van” – mondja sok szülő és igazuk is van. A gyereket leköti a színes, villogó kép, hang, de javaslom, végezzenek el egy egyszerű tesztet gyermekükön. Lefekvés előtt olvasson gyermekének egy olyan mesekönyvből, amelyben nincsenek képek. Én több gyermekkel kipróbáltam a mesefilm helyett az esti mese felolvasását és a legtöbb esetben döbbenetes eredmény volt. Felültek, hogy hol vannak a képek, keresték, mert nem tudták vagy nem akarták maguk elé képzelni a hallottakat. (Hozzáteszem a Micimackóból olvastam fel, szándékosan egy olyan meséből, amit mindannyian jól ismertek). Voltak természetesen kivételek is. Azok a gyermekek, akik hozzá vannak szokva az esti meséhez, könnyebben vizualizálják a hallottakat, élénkebb a fantáziájuk, mint a „csak” televízión felnőtt gyermekeké. Nem vagyok tévé ellenes, nagyon hasznos is tud lenni, ha kellő gondossággal használjuk. A gyermekek igénylik, hogy foglalkozzunk velük, s a szülőknek is jólesik, ha néha ki tudnak kapcsolni, s együtt játszhat a család.
Az itt leírtak nem jelentik azt, hogy nincs más „üdvözítő út”. Egy alternatívát vetettem fel, s a saját véleményem fejtettem ki. Egy azonban bizonyos: az indigógyermekként vagy új lelkekként emlegetett ifjú földlakók már másak, mint nagyszüleink, szüleink voltak.
A legfontosabb, hogy ne „buta gyermekként” kezeljük Őket, hanem „kis felnőttekként”, akiknek azért tőlünk eltérő szükségleteik vannak. Tisztelettel kell velük bánni, különben ők sem fognak tisztelni minket. Napjaink gyermekei nem tisztelnek senkit sem azért, mert öregek vagy nők vagy éppen a rokonságunk valamely tagjai. Azokat tisztelik, akik kiérdemelték tiszteletüket. Persze ezt most lesarkítottam, de biztosan találkoztak már olyannal, hogy a gyerek az istenért se akar puszit adni pl. a nagymamának.
Nagyon fontosnak tartom, hogy engedjük szabadon kibontakozni a gyermek fantáziáját, harmadik szemét. Mindannyian nyitott harmadik szemmel születtünk, csak a neveltetés, a társadalom hatására bezárult a harmadik szemünk. Hogy hogyan? A szocializáció során az emberek többsége igyekszik megfelelni az átlagnak, s ezért korlátok közé szorítjuk magunkat – a nevelés során mindannyian találkoztunk már efféle felszólításokkal: „a szép kezeddel egyél!” – bal kezesek esetében, „nincs is ott senki” – ha a gyermek azt állítja, láthatatlan barátai vannak, illetve nem is láthatatlanok, hiszen ő látja őket, csak épp a szülei nem. Ezek a „láthatatlan barátok” általában a gyermek lelki vezetői. Ha a gyermek azt kéri, terítsünk a barátainak is, nem kell megijedni, hogy megbolondult a gyermeke, nyugodtan terítsen még egy vagy két főre, ha van rá lehetőség, legalább képzeletben. Ha nem is tesz oda valós tányérokat, csináljon úgy, mintha odavinné. Nyugodtan menjen bele a játékba, gyermeke értékelni fogja, hogy hisz neki. Mivel ezen az oldalon jár, valószínűleg nyitott az ismeretlenre, különböző spirituális, ezoterikus kérdésekre, s jó eséllyel azon küzd, hogy újra kinyíljon harmadik szeme, s közben lehet, hogy épp most zárja be gyermekének harmadik szemét – akaratán kívül. Hogy hogyan? Mit mond, amikor gyermeke azt mondja: „Anya/apa, ott egy szellem, félek!” – az esetek többségében a gondoskodni akaró szülő azt mondja, nincs is ott semmi, nyugodj meg. A gyermek ebben az életkori szakaszban szentírásként kezeli, amit a szülei mondanak, így ha azt mondja, nincs ott, akkor a gyerek elkezdi bezárni harmadik szemét, hogy valóban ne lássa, hogy az a szellem ott van. Akarata ellenére Ön azt mondta gyermekének, „buta vagy kicsim”. A nyugtatás volt a szándéka, mégis más lett a hatása. Minél több ilyen hatás éri a gyermeket, annál kevésbé fog tudomást venni ezekről a bizonyos szellemekről, s annál hamarabb igyekszik majd „bezárni” harmadik szemét.
Hogy mit érdemes ilyenkor tenni? Mindenkinek magának kell eldöntenie, s kitapasztalnia, hogy miként tudja korlátozás nélkül megnyugtatni gyermekét. Én azt javaslom, próbálják ki, hogy hogyan reagál a gyerek, ha megkérdezik, hol van pontosan a szellem, mit csinál, hogyan néz ki. Próbálják meg viccessé tenni a szituációt. A humor a felnőttek esetében is oldja a feszültséget. :D Ha például úgy festi le a szellemet, hogy nagy cipőben van, akkor hasonlítsák valami vicceshez. Pl. egy bohóchoz. A lényeg, hogy mosolyt csaljanak a gyermek arcára. Közben gyújtsanak egy gyertyát. El lehet mondani a gyereknek, hogy a gyertyát nem szeretik a szellemek. Vagy találjanak ki valamilyen varázseszközt. Pl. egy „varázscsengőt”, aminek a hangját nem szeretik a szellemek, így elszaladnak előle. Vagy ha szellemet lát és azt akarja, hogy elmenjen, dörzsölje össze a két tenyerét, majd tartsa a szellem felé, s képzelje el, hogy napsugarak repülnek ki a tenyeréből (arany színű energia). Persze tegye Ön is ezt, s közben magában vagy akár hangosan is kérje meg a „szellemet”, hogy menjen el. Ha ennek ellenére is azt mondja a gyermek, hogy a szellem továbbra is ott van, akkor valószínűleg a „szellem” azért jött, hogy valamilyen üzenetet átadjon. Kérdezzék meg a szellemtől, hogy mit akar. Kérje meg gyermekét, hogy füleljen, mit mond, mert Önnek már nem olyan jó a füle, mint neki, ezért nem hallja rendesen. Higgye el nekem, ez sokkal megnyugtatóbb a gyerek számára, mint ha azt mondja, nincs is ott senki. Nyugodtan faggassa időnként, hogy fiúk vagy lányok a láthatatlan barátai, hogy néznek ki, mit csinálnak együtt, mit mondanak neki, stb.
Érdemes kipróbálni!
A továbbiakban olyan játékokat, kifestőket, készségfejlesztő feladatokat, ötleteket gyűjtöttem össze, melyek tapasztalatom szerint lekötik a gyerekeket, s a felnőttek számára is kikapcsolódást nyújthatnak.
Összeállítottam egy válogatást néhány internetes oldalból is, ahol jópofa játékokkal, kifestőkkel várják a kisebb és kevésbé kisebb gyerkőcöket. :D

Jó szórakozást!

Forrás:http://www.spiritualisutmutato.shp.hu/hpc/web.php?a=spiritualisutmutato&o=XS73ca1uXR