A húsvéti nyuszi és a piros tojás

Hogyan rakhat a nyúl emlôs létére tojást, ráadásul pirosat? Ezidáig még senkinek sem sikerült okát adnia. Fölvetették, hogy két termékenységi szimbólumot kapcsoltak itt össze önkényesen, csakhogy az ókorban sem a tojás, sem a nyúl nem szimbolizálta a termékenységet (ennek jelképei a hal és a gabonakalász voltak). A nyulakat, akárcsak a galambokat, szerelmi játékaik miatt szerepeltették szívesen a szerelemistennô kíséretében (neki azonban semmi keresnivalója nincs a húsvéti ünnepeken), a tojás pedig egyes-egyedül a nôi nem emblémája volt.

A húsvéti nyúl „tojja” a tojásokat. Hogy a nyúl nôsténye netán tojásokat hozna a világra, ilyesmit még a gyermeki fantázia sem talál ki. A nyúl legföljebb rájuk ülhet. Ezek a tojások eredetileg sem, mondjuk, sárgák, zöldek, kékek vagy tarkák, hanem pirosak: vörösek, ahogy a nyúl, a róka, a mókus „piros”. Színük az állati bunda színe. (A mediterrán nyulak rôtek, akár a róka.)

A húsvéti játékokat és szokásokat más ünnepekéitôl megkülönbözteti, hogy a tojások, illetve az azokat összegyujtô emberek futnak, rohannak, száguldoznak. Mivel szaladtukban eléggé körülményes lenne fölszedegetni a tojásokat, ezért a futást egy lovas vagy futár vállalja magára, akinek versenyt futva a tojásgyujtôvel, egy gyorsaságához mért távolságot kell megtennie. De mi mást jelenítene meg ez a futás és összegyujtés, mint a bábok „futását” a játéktáblán, ami viszont a nyúlvadászatra vezethetô vissza? Tudjuk ugyanis, hogy a legrégebbi bábuk féltojás formájúak voltak, de valójában nyulakat ábrázoltak; fülüket hevenyészve a hátukra karcolták. Tell Braq-ban körülbelül százat találtak belôlük. Úgyhogy a piros tojások voltaképpen nyulak, s így nincs abban semmi meglepô, hogy a húsvéti nyuszi hozza ôket, s abban sem, hogy „futni” tudnak és összegyujthetôk.

A húsvéti tojásütögetôsdinek is megvan a maga oka. Ilyenkor két tojást összeütnek, akié megsínyli, az átengedi a magáét a másiknak. Mi más ez, mint a „kiütött” bábunak az elvétele? (Ahogy a sakktáblán tett lóugrás is a menekülés közben hirtelen félrecsapó nyúl mozgását utánozza.)

Valaki a mondottak ellen vethetné: Ilyen máig ható jelentôsége lett volna a mindennapi életben a táblajátéknak és a dobókockának? (Hozzávehetjük a kártyajátékot is: a nyúl valamikor szín volt – mint mondjuk a tök –, és ezeken a középko-ri kártyalapokon bizony szerepet cserél a vadász meg a nyúl, az utóbbi kergeti az elôbbit.)

Nos az említett lelethez még néhány adat: egy ókori nôi sírban 587 asztragaloszt találtak (azaz különféle játékokhoz használt állati bokacsontot), egy ifjúéban pedig 1002-t. Nürnbergben 1452-ben egy nagyböjti prédikáció hatására 2640 játéktáblát, 40 000 dobókockát és egy nagy halom kártyát égettek el a piactéren.

Így érkezett el a nyúl, ha részben piros tojásnak álcázva is, évezredeken, határokon és ostáblákon át hozzánk, a mába.

Margarete Riemschneider nyomán